A francia elnökválasztással kapcsolatban kevés dolog biztos, de az igen, hogy vége annak az állandó unalomnak, amely a 2017-2021 közötti közvélemény-kutatásokat jellemezte. Ezek ugyanis azt mutatták, hogy a francia polgárok – minden ellenérzésük ellenére – 2022-ben megkaphatják a 2017-es Macron-Le Pen meccs visszavágóját, hasonló eredménnyel. Az elmúlt hetek viszont egészen más képet mutatnak. Bár Emmanuel Macron továbbra is biztosan áll az élen, Marine Le Pen támogatottsága szabadesésben van. Elsősorban az ő, illetve a konzervatívok kárára vált komolyan vehető jelöltté a publicista Éric Zemmour, aki a jelöltségét még be sem jelentette hivatalosan, de máris a második fordulóba jutáshoz szükséges szint körül áll a támogatottsága. A második helyért most nagy a tülekedés: Zemmour és Le Pen mellett a környéken egyensúlyozik a stagnáló, vagy talán enyhén gyengülő Xavier Bertrand is, aki éppen a napokban kényszerült komoly politikai meghátrálásra. Bejelentette, hogy mégis részt vesz a republikánusok jelöltállító belső voksolásán. És még a pártba is visszalép.
Nagyot változott a francia politika képe három-négy hónap alatt. Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés elnöke nagyjából 10 pontot zuhant a közvélemény-kutatásokban a nyár eleje óta. Esése ugyanakkor már azelőtt megkezdődött, hogy a médiát és a politikát elkapta volna a mindent letaroló Zemmour-mánia. Ezzel párhuzamosan egyébként Bertrand picit erősödött, ami nem meglepő, mert tudjuk, hogy a jobboldalon van effajta szavazói átjárás. Ami viszont a zuhanás nagyját illeti: mi történt? Vélhetően az, hogy Le Pen kompetenciakép-erősítést, megnyugtatást szolgáló, inkább második fordulós kampánya számos radikális számára már kevés lehetett, túl visszafogott, túl ’comme il faut’. Mivel nem kapták meg a tábor összerendezéséhez szükséges kemény üzeneteket, ezek a választók elkezdhettek alternatívát keresni. S találtak is. Nyár végére megérkezett a játékba az iszlámellenes, nőellenes, euroszkeptikus Éric Zemmour, aki olyan ügyesen használja a média logikáját, hogy szinte monopolizálja a politikai érdeklődést a maga számára. Ráadásul nemcsak Le Pentől veszi-viszi a szavazatokat, hanem fejfájást okoz a konzervatív republikánusoknak (LR) is, akiknek egyetlen jelöltje sem volt képes lendületet venni és 20 százalék fölé harcolni magát. Olyannyira nem, hogy kinyílt a verseny a második helyért, s így a második fordulós részvételért. Le Pen mellett most Xavier Bertrand konzervatív jelölt-jelölt és Zemmour is eséllyel pályázik a második fordulóba jutásra. A bejutáshoz szükséges szavazatarány egyre alacsonyabban van – most éppen valahol 16 százalék körül –, ami még két további konzervatív jelölt-jelölt, Valérie Pécresse és Michel Barnier számára is ad némi mozgásteret.
Forrás: Politico, Poll of Polls. France — 2022 presidential election voting intention (Kalman Smooth-adatsor, 2021. október 11.)
Hogy mekkorát, az attól függ, hogy a Zemmour jelenség végül lufinak bizonyul-e. A francia elnökválasztások történetében előfordult már, hogy valaki 15 százalék körül állt, majd onnan összezuhant, s végül nem tudott beleszólni a versenybe. Ezt nem lehet Zemmour esetében sem kizárni. Azonban három dolog mindenképpen amellett szól, hogy a jelenséget komolyan kezeljük. A publicistát nem véletlenül hasonlítják Donald Trumphoz, de nem az ideológiai hasonlóságok a legfontosabbak. Zemmour ugyanolyan jól érzi a média konfliktus-orientált logikáját, hírértékre rugózó működésmódját, mint a volt amerikai elnök, csak fényévekkel intellektuálisabb, felkészültebb kiadásban. Utóbbi a franciáknál nem feltétlenül politikai hátrány. Másrészt, mutatnak rá az elemzőkollégák, Zemmour létező, részben üresen hagyott választói felületeket szolgál ki, szuverenistákat, egykori radikális Fillon-támogatókat, Le Pen-árvákat. Nem is sikertelenül. A Harris Interactive mérése szerint például csak 55-45-re kapna ki az esetleges második fordulóban a hatalomban lévő Macronnal szemben, ami arra utal, hogy tényleg nem viccjelöltről van szó. Harmadszor, Zemmour ugyan provokál és megütköztet, de a maga logikájában érdemi politikai hibát még nem követett el. Kitart az üzenete mellett, amire ugrik is a média. Ez nagy szó, mert a republikánusok még az üzenet elmondásáig sem jutottak el. Ők az előző hónapokat testvérharcokkal töltötték, s 2021. december 4-ig azzal is fogják. E sorok írásakor például azt a nemzetstratégiai jelentőségű kérdést rágják, hogy Xavier Bertrand és Valérie Pécresse visszalépnek a republikánus pártba, amelyet évekkel ezelőtt elhagytak, s amelynek most a támogatását kérik. Közben a pártból szivárgó információk szerint Michel Barnier az aktivisták és az elit kedvenc jelöltje, hiába áll Bertrand jobban az országos mérésekben. A belharcok is magyarázzák, hogy az elnökválasztási viták irányát miért határozhatja meg most Zemmour. A többiek csak futni tudnak utána, ami természetesen erőteljes jobbra tolódást is jelent az egészen belül.