Egy évvel később jött a hír, hogy Zelenszkij ukrán elnök a 48 éves Sándor professzort jelöli országa budapesti nagykövetének, és a tanár megbízólevelét, több hónapnyi várakozás után, idén augusztusban, Novák Katalin köztársasági elnök is befogadta. Azóta azonban csend van a kinevezése ügyében. Beszédes csend. A kinevezett nagykövet jelenleg is katonáskodik, s még mindig nem foglalta el az állomáshelyét Budapesten. Egy háromhónapos diplomata „gyorstalpalóra” vár, egyelőre hiába. Kárpátalján nyílt titokként kezelik, hogy a féket ezúttal Kijevben húzták be Sándor professzor számára – valószínűleg valamiféle belső hatalmi villongások következményeként.
Rövid egyeztetés után, november utolsó napjaiban, egy hangulatos ungvári kávézóban találkozom a professzorral. Néhány nap szabadságát tölti éppen otthon, hogy – megválasztott képviselőként – részt vegyen a megyei közgyűlés soros ülésén. A beszélgetéssel kapcsolatban egyetlen feltétele van csupán: a jövőbeni nagyköveti munkájáról egyelőre ne kérdezzem. Arról majd akkor, teszi hozzá, amikor elfoglalja állomáshelyét Budapesten.
– Segítsen! – kérem a „lövészárok professzorától”, miután kényelmesen elhelyezkedünk egy félreeső asztalnál, és megrendeljük a kávét. – Hogyan szólíthatom? Tanár úr…? Nagykövet úr…? Professzor…?
– Esetleg őrmester…? – neveti el magát. – Sándor őrmester… – teszi hozzá tört magyarsággal, erős ukrán akcentussal. Ennél a megszólításnál maradunk.
Kávézás közben az orosz támadás első napjaira és az önkéntesi bevonulására terelődik a szó. Őszintén elismeri: ő bizony még a támadás előtti utolsó napokban sem hitte, hogy megindulnak az oroszok.
– Annyira logikátlan és valószerűtlen volt az egész… Persze, hallottunk a készülődésről, a csapatösszevonásokról, de ebben akkor Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel értettem egyet: nem lesz támadás. Február 24-én aztán, a hírek hallatán, összeültünk néhány barátommal, és úgy döntöttünk: bevonulunk a hadseregbe. Még aznap délután aláírtuk és benyújtottuk a jelentkezésünket, önkéntesnek. S hogy miért…? Talán azért, hogy itt a hátországban ugyanúgy, ugyanolyan békésen folytatódhasson az élet, mint addig, és legalább az emberek nagy többségének az életét ne forgathassa fel nagyon a történelem.
– „Megrögzött” civilként, minden katonai előképzettség nélkül, milyen volt a találkozása a háborúval?
– Megdöbbentő. Szörnyű. Jártam Irpinyben, közvetlenül az oroszok visszavonulása után, és láttam a lefejezett holttesteket, a megbecstelenített nőket. Azok, akik ezt tették, nem emberek, hanem állatok. Nem véletlenül nevezem én Putyin orosz elnököt a halál filozófusának. Akik kritizálják Ukrajnát, hogy ellenáll, harcol, és nem köt békét, amíg vissza nem foglalja területeit, azok elfelejtik, hogy győzelme esetén Oroszország és Putyin nem állt volna meg Ukrajna nyugati határainál. Putyin végső célja egyértelműen az egykori szovjet tömb, a Varsói Szerződés visszaállítása lett volna, ha bele nem törik a foga Ukrajnába. Az orosz birodalmi szellem ugyanis rendkívül erős. Az oroszok alapvető felfogása szerint senki nem élhet a környezetükben az ő fennhatóságuk nélkül. Ezt múltbeli tények sora bizonyítja. A történelemből jól ismerjük a nácik második világháborús tömeggyilkosságait, mert a németek mindent nagyon pontosan leírtak, rögzítettek. Az oroszok is tömegesen vitték az embereket, éppenséggel Szibériába, tömegesen gyilkolták az elhurcoltakat, de ezeknek a tömeggyilkosságoknak nincs írott nyomuk. Az oroszoknál senki semmit nem írt, Európa pedig azt mondta: ha nincs a történteknek semmi nyoma, akkor semmi nem is történt.
Sándor őrmester a jobb karján, közvetlenül a katonai egységet, vagyis a Kárpátaljai Sárkányokat szimbolizáló, pajzs alakú jelzés – sevron – felett egy magyar nemzeti színű trikolórt visel.
– Jól látom, hogy ezek a magyar nemzeti színek…?
– Igen. Mostanában állandóan viselem. A fronton és a nemzetközi konferenciákon is, amelyeken újabban részt veszek. Ezzel a trikolórral járom a világot.