Amióta politikai újságírás létezik, azóta tán a különböző „Év embere” vagy „Év asszonya” típusú, az adott évben kiemelkedőt alkotó politikusokat és személyiségeket rangsoroló listák is léteznek. És bár ezek között döntően a Time magazin „Az év személyisége” listája a legismertebb a világon, a legtöbb médium szereti a szűkebb környezetében is elkészíteni vagy elemezni ezeket a rangsorokat, hisz többnyire a teljesítményt jutalmazzák, és olyan emberek a szereplői, akik fontos hatással bírnak a politikára, és ezáltal mindennapi életünkre.
A Politico Europe szerkesztő csapata úgy döntött, hogy ők nem az elmúlt év teljesítményeit listázzák, hanem az elmúlt év politikai teljesítményei alapján próbálják inkább megjósolni a jövőt. Hogy kik lesznek a következő évben Európa legerősebb emberei, akik a legnagyobb hatást gyakorolják majd a kontinens és az EU politikájára.
A Politico „Legerősebb Ember” listája pár éve már nem csak egyszerű, 28 nevet tartalmazó rangsor (ma már a neve is „Politico 28 – Class of 2022” – azaz a 2022-es évfolyam), hanem külön és kategóriánként nevezi meg és (rang)sorolja azokat a politikusokat vagy közszereplőket, akiktől a legnagyobb hatást várja a következő évben. A „most powerful person” (a legerősebb személyiség) kategóriában egyetlen győztest nevez meg, aztán külön állít rangsorokat a Doers (cselekvők), Dreamers (álmodók) és Disrupters (zavarkeltők) kategóriákban.
A 2022-es évre a szerkesztők az egyik, politikusként talán a leghalkabb szavú, még senki által meg sem választott, kvázi kényszerből kormányfővé avanzsált technokrata, ráadásul egyik politikai oldal felé sem elkötelezett Mario Draghi olasz miniszterelnököt várják Európa legerősebb személyiségének. Nyilván a választásában elsősorban a hiányt kell keressük: Európa évtizedes múltra visszatekintően legerősebb embere, Angela Merkel távozott a politika színpadáról, és az utódlásáért folyó harcban az EU-n belül esélyes Emmanuel Macron a választások miatt idén tán inkább saját országára koncentrálhat, mint ahogy a Merkelt Németországban követő Olaf Scholz számára is a politikai helyzet stabilizálása a legfontosabb.
Brit jelölt már nincs Európa élére, így talán kézenfekvő a sorban következő hatalom, Olaszország vezetőjének adni az esélyt. És bár Olaszország mindig is fontos politikusokat adott Brüsszelnek (Alcide De Gasperi és Luigi Einaudi az EU alapítói között vannak, vagy később Romano Prodi mint az Európai Bizottság elnöke és maga Draghi, mint az Európai Központi Bank elnöke és az euró „megmentője” fontos szerepet töltött be), illetve mindig is Európa „kedvenc” országa volt, az édes élet, a napsütés, a jó borok és még jobb ételek „szállítója”, de az elmúlt évtizedekben távol került attól, hogy hatalomként emlegessék.
Ugyan az olasz ipar teljesítménye az európai gazdaságban máig döntő maradt, de az elmúlt három évtizedben a maffia felszámolása, az ország strukturális gondjai, eladósodottsága, a déli és északi területek közötti gazdasági különbség és a többnyire instabil politikai helyzet inkább vergődő ország képét festették, amire aztán 2020 elején a koronavírus „robbanása” és az ezt követő tragédiák, az ország teljes leállása tették fel véglegesen a pontot.