Már folyt a háború Ukrajnában, amikor az európai szociáldemokrata pártok külpolitikai szakértői március derekán az Európai Unió és Oroszország jövőbeni kapcsolatáról tanácskoztak Bécsben. Talán vannak, akik cinikusnak találják, hogy a harctéri rémségek közben egyesek kényelmes konferenciateremben tárgyalnak a háború utáni világról. A Progresszív Tanulmányok Európai Alapítványa (FEPS) a Friedrich Ebert Stiftunggal és más szocdem agytrösztökkel együtt azonban már hónapokkal előbb kitűzte az időpontot, tanulmányok is születtek a témáról.
A konferencia fő szervezője Andor László egykori magyar EU-biztos és a FEPS jelenlegi főtitkára volt, magam pedig az egyik panel résztvevőjeként voltam ott. A vitában természetesen mindenki elítélte az Ukrajna elleni orosz inváziót, amely alapjaiban rázta meg az európai biztonsági rendszert. A fő kérdés mégis az volt, hogy ha a háború egyszer véget ér és Ukrajna remélhetőleg visszanyeri szuverenitását, akkor hogyan alakul hosszabb távon Európa és Oroszország viszonya. Az eszmecsere az úgynevezett Chatham House szabályok szerint folyt, vagyis a résztvevők hivatkozhatnak az ott hallott információkra, de nem nevesíthetik egyes résztvevők kijelentéseit. Egy egész napos, jó nyolc órás program esetében persze amúgy is lehetetlen lenne a részletes beszámoló.
A konferencián, már csak a helyszín okán is, az osztrák és német szociáldemokrata szakértők, politikusok domináltak. Köztük olyanok is, akik aktív résztvevői voltak Bruno Kreisky osztrák, illetve Willy Brandt és Helmut Schmidt német szociáldemokrata kancellárok Kelet-Európa politikájának, azaz a hidegháborút lezáró nyitásnak, enyhülésnek. A németek kiemelték, hogy az enyhüléssel párhuzamosan mind Brandt, mind Schmidt sokat tett a német haderő, a Bundeswehr fejlesztéséért, és mindvégig a NATO keretein belül törekedtek a Szovjetunióval és a „keleti blokkal” való kapcsolatok javítására.
Az enyhülés, a „détente” alapvetően sikeres volt, és bizonyosan hozzájárult a berlini fal ledöntéséhez, a Szovjetunió felbomlásához. Elvileg, mondták többen, idővel ugyanilyen enyhülésnek kellene bekövetkeznie a mai Oroszországgal való kapcsolatrendszerben is. De az invázió okozta nemzetközi felháborodás, a háború utáni rendezés bizonytalansága, több kelet-európai EU-tagállam heves ellenkezése miatt ma még elképzelni is nehéz is ennek a megvalósíthatóságát. Különösen úgy, hogy nem tudjuk, hogyan alakul Oroszország belső helyzete. Marad-e Vlagyimir Putyin, és ha nem, ki jön utána? Abban érezhetően kevesen reménykedtek, hogy a helyére egyértelműen Nyugat-barát vezető és vezetés lép.
A második világháború óta egyetlen országot sem sújtottak olyan totális szankciókkal, mint most Oroszországot. Egy a konferenciára Moszkvából neten keresztül bejelentkező résztvevő elmondta, hogy a szankciók óhatatlanul azokat az oroszokat is büntetik, akik ellenzik a háborút és a rendszer nyílt, vagy csendes ellenzékének számítanak. Így is, ezzel együtt is, megértjük a szankciókat, mondta, de tudni kell, hogy olyan fiatalok elől is elveszi az utazás, a kapcsolattartás lehetőségét, akikre szükség lenne a demokratikus Oroszország megteremtéséhez. De egyáltalán érdemes feloldani a szankciókat akkor, ha az orosz vezetés bármikor megismételheti az inváziót, amelyre már több példát is láttunk? Ezt a kérdést a lengyelek erősebb, a nyugat-európaiak visszafogottabb hangsúllyal vetették fel.
És létezik külön szociáldemokrata válasz az ukrajnai háborúra? A nagypolitika szintjén minden résztvevő támogatta az EU eddigi oroszellenes szankcióit, a fegyverszállítás kérdése pedig érdemben nem került szóba. Két, jellegzetesen szocdem téma váltott ki némi vitát. Az egyik az orosz szakszervezetekhez való viszony. Ezek annak idején tömegtüntetéseken tiltakoztak a nyugdíjreform ellen, de egyebekben lojálisak a rendszerhez. A legnagyobb, közel 28 millió taggal rendelkező föderáció, az FNPR vezetője nyíltan támogatta az Ukrajna elleni inváziót. Az orosz szakszervezetek értelemszerűen nem tagjai az uniós szakszervezeti konföderációnak, így csak elméleti kérdésként merült fel, hogy a szocdemek támogathatják-e az FNPR kizárását a nemzetközi mozgalomból, vagy ez ellentmondana a szociáldemokrácia alapelveinek.