Megélhetési kutató voltam, amíg az egyik legjobb budapesti egyetemről nyugdíjba nem mentem. Pontosítok, mégsem voltam megélhetési kutató, mert az egyetem előtt jól menő informatikai vállalkozó voltam, és így már akkor sikerült megteremtenem a családom és gyermekem életének anyagi alapjait.
Elkedvetlenített, amikor olvastam Krausz Ferenc írását amelyben sikerült megsértenie a Magyarországon tevékenykedő kutatókat. Noha nem vitatom a kiválóságot támogatni kívánó jószándékot, de úgy vélem, hogy az effajta vélemény a hazai viszonyok nem kellő ismeretéről árulkodik. Arról nem is beszélve, hogy a kiválóság nem terem magától, hanem kifejlődik, méghozzá hosszú tanulási folyamat eredményeként. A tanulás pedig az alsófokú oktatással kezdődik, majd a középiskolában és az egyemen folytatódik. Ilyenkor már világosan látszik, hogy kiből lehet kiváló kutató. Azért csak „lehet”, mert még itt is számos lehetősége van az elkallódásnak. Több doktori hallgatóm járt így. Az egyik elment fejlesztőnek a Google-hoz Zürichbe, a másik Svédországba, a harmadik céget alapított, és ma egy száz fős prosperáló céget vezet. Mindhármukból kutató kellett volna, hogy legyen, no de ki ítéli el őket, hogy családot, megélhetést, jólétet akartak.
Közhely, hogy az alsó- és középfokú oktatás romokban hever, de a felsőoktatás is kritikus állapotban van. Egy fiatal egyetemi oktató, doktorandusz megélhetése csak akkor biztosított, ha olyan családi háttérrel rendelkezik, ami folyamatosan segíti a talpon maradásban. Már szinte hallom a kórust, hogy mit nyöszörgök, hiszen számos pályázat szól az ilyen emberek támogatásáról. Ennek ellenére állítom, hogy nem lehet elindulni az életben ilyen anyagi kondíciókkal, így nem lehet családot alapítani, gyermeket vállalni, albérletet fizetni, pláne lakás venni.