Távoli a múlt, de ne hagyjuk elhomályosulni: a 2018-as országgyűlési választás előtt még nem sikerült sem a közös, sem a koordinált jelöltállítás az ellenzéki oldalon. A kétségbeesett polgárok, aktivisták, youtuberek és a demokratikus nyugati országok finanszírozásának köszönhetően az idehaza munkálkodó ellenzéki NGO-k a pártpolitika segítsége nélkül kezdték el keresni az egyéni indulók közül az esélyes jelölteket. Központi koordináció híján azonban csak szaporodtak az erről szóló honlapok, kezdeményezések, kutatások, és még kevésbé volt világos, kire is kéne szavazni. Mindenki mást mért esélyesnek. És itt világlott ki a civil erő tudományos és fantasztikus innovációja: a közel tucatnyi szakértői központ megegyezett, a kormánypárti propagandával ellentétben a valóságot bemutató, ellenzéki intézetek képesek voltak „egybemérni” a korábban széttartó kutatásaikat. Ez derék! Ahogy az elmúlt években is láthattuk, fantasztikusan alkalmazkodóképes a tudomány, és az a döntés, amivel az addig teljesen különböző tudományos közvélemény-kutatásokat egyik pillanatról a másikra egybe tudták rakni, közös számokat előállítani, bizton állítom, mindenkit meggyőzött és példát mutatott. Mellékes körülmény, hogy mennyire váltak be a prognózisok. Az összefogás fontosabb siker, mint egy-egy mandátum, úgyis csak leszavaznak mindenkit, megy a szócséplés, nem igaz?
Tudjuk, hogy ez a választási rendszer 2026-ban is közös országos listára és közös egyéni képviselő-jelöltek állítására kényszeríti az egyébként legutóbb is öt perc alatt összefésült programmal rendelkező, természetes szövetséges pártokat. De miért ragaszkodnak a külön közpolitikai és kutatóintézetek fenntartásához? Miért kell az ellenzéki közvélemény reményét furtonfurt az eltérő kutatásokkal borzolni? Minek ennyi sok filozófusok?! Ha a hatalmas Fidesznek elég kettő „méricske”, a Századvég és a Nézőpont, akkor a feleakkora ellenzék beérhetné eggyel. Egy, de nagy, közös szellemi-kulturális központtal, ahol egy mérés van, de az jó mérés, hasznos mérés, kedvező, pozitív, lelkesítő, vérpezsdítő mérés! Mert hát tegyük a szívünkre a kezünket, mi, idősebbek: mikor volt jobb például a tévéműsor? Most, amikor ez a sok értéktelen „kanális” csatorna van, vagy amikor egy tévé volt, de jó tévé, amelyben értékteremtő tévéjátékok, színházi közvetítések, egészségmegőrző tévétorna és hétfői adásszünetek váltották egymást? Van tán nekünk százcsatornányi értékes tartalmunk? Hát ilyen 8-10 intézetre jutó szakmai véleményünk?
Ugyanígy érthetetlen az ellenzéki civil szféra megosztottsága. Mint azt Márki-Zay Péter legutóbbi interjújában kifejtette, az ő mozgalma, a Mindegyki Magyarországa Mozgalom volt a kampányban az „ellenzéki CÖF”, amely ismeretlen, de jószándékú amerikai donoroktól 1,8 milliárd forintnyi dollárutalást kapott olyan kampánytevékenységre, amely nem hivatalos kampány, de az ellenzéki kampányt segítheti. És a többiek? Ők hozzátettek valamit a velejéig rothadt rezsim leváltásához? Szerveztek tömegtüntetést Orbán ellen? A kilencvenes években legalább ilyenkor fizetett az Open Society Foundation is plakátokat, ölelkező leszbikusokkal. Sokkal több értelme lenne végre ezeket a szervezeteket is koncentrálni, mert ha a Fidesz ezt csinálta, akkor ez a hatékony, persze elítéljük, de a hídhoz akkor kell odaérni, amikor át akarunk menni, különben a vízbe pottyanunk vagy túlszaladunk, vagy próbálhatunk körbemenni, de kinek van pénze annyi benzinre, amennyi elvisz a forrásig vagy a tölcsértorkolatig, szóval, ha ezzel leváltjuk, na utána lehet majd mindenkinek véleménye, nem így összevissza, hogy mond, amit akar. Pont ezért nem értem azt sem, mivégre az ellenzéki sajtó töredezettsége, hiszen láthatóan hol itt, hol ott kritizálnak meg valami ellenzéki pártot vagy politikust, ennek így sose lesz vége, kéne központi irányítás végre, hogy ne mondogassák este a tévében, hogy nem lesz felcsúti per meg nem lesznek traktorok a tüntetésen, mert aztán miattuk tényleg nem lesz, pedig már majdnem lett.
Hehe.