Donald Trump amerikai elnök rendeletében 25 százalékos vámot vetett ki a Mexikóból és Kanadából érkező termékek nagyrészrére, s plusz 10 százalékos vámot a már egyébként is 25 százalékkal terhelt kínai termékek széles körére. Az intézkedés indoka Mexikó és Kanada esetében az onnan érkező migráció, illetve a különböző kábítószernek minősülő fájdalomcsillapítók, elsősorban a fentanyl. Kína esetében csak az utóbbiról van szó. Amikor írom ezt a cikket, akkor már a két szomszédos ország esetében átmenetileg fel is függesztették az intézkedést, arra hivatkozva, hogy tárgyalások kezdődtek.
Milyen eszköz a tarifa? A vámtarifák hagyományosan a kereskedelmet befolyásoló eszközök, melyek célja általában a hazai termelők védelme a különböző okoknál fogva olcsóbban termelő külföldiektől, illetve idő és lehetőség biztosítása az otthoni cégeknek, hogy pótolják esetleges technológiai elmaradásukat. Rendkívül vitatott eszköz, mert sokak szerint a piacvédelem elkényelmesíti a megvédetteket, a védőfal mögött nincs igazán ösztönzés az innovációra. Nem véletlen, hogy a szabadkereskedelem eszméje a legfejlettebb és leginnovatívabb gazdaságokon belül született meg. Ugyanakkor a kereskedelem nagyon bonyolult rendszer, millió termék millió meghatározottsága millió prompt érdeket és ugyanennyi hosszabb távú érdeket szül, s ezt a kormányzatok valós időben igyekeznek kezelni. A vámtarifáknak azonban a kereskedelmen túlmutató szerepe is van. Különböző hosszú távú gazdasági és ágazati politikákat, tartós társadalmi megfontolásokat lehet velük támogatni, s mint a trumpi Amerika esetében látjuk, politikai alkuk és kényszerítések eszközeként is bevethetők. Ez magyarázza, hogy a tarifákról szóló viták sokszor a süketek párbeszédét hozzák, mert míg például az egyik fél az innováció visszafogása alapján érvel hosszan, addig a másik csak egy külföldi kormányt akar nyomás alá helyezni, mert az nem akarja visszafogadni az illegális migránsokat, s azon a napon eszébe sem jut az innováció.
Mi a céljuk a mostani tarifáknak? Három különböző elnöki rendeletről van szó. Az első az Egyesült Államok déli határán kialakult szituáció miatt kivetett vámokról szól. Elemzi a határon át bejutó drogokkal és emberekkel kapcsolatos helyzetet. Felrója, hogy a mexikói drogcsempész szervezetek világvezetők a fentanyl, a metamfetamin, a kokain és egyéb drogok csempészetében, melyeket maguk termesztenek, dolgoznak fel és osztanak szét. S az igazi probléma, hogy a rendelet szerint a drogkartellek és a mexikói kormány között tűrhetetlen szövetség áll fenn. Ugyanezek a kartellek játszanak jelentős szerepet az embercsempészetben is. Leszögezi, hogy a határok nélküli ország az egyáltalán nem ország. Kiveti a 25 százalékos többletvámot, vagyis abba nem számít bele az eddig is vámolt áru. S tartalmaz a dokumentum egy előzetes fenyegetést arra az esetre, ha Mexikó válaszképpen szintén megvámolná az Egyesült Államokból érkező árukat – az a tarifa emelésével járna.
A sorban a második rendelet a Kínai Népköztársaságból származó árukra kivetett vám a szintetikus ópiátok ellátási láncában való szerep miatt. Azt állítja, hogy a Kínai Kommunista Párt támogatja és ösztönzi az ország vegyipari vállalatait, hogy exportáljanak fentanylt és azzal kapcsolatos elővegyületeket illegálisan az Egyesült Államokba. Azt is állítja, hogy Kína lehetőséget biztosít a transznacionális bűnszervezeteknek, hogy az ebből származó pénzeiket tisztára mossák. Ebben a dokumentumban összegzi az Amerikában lefoglalt illegális vegyi anyagok mennyiségét. Eszerint az elmúlt három költségvetési évben körülbelül 227 ezer kilogrammot foglaltak le, amely a déli határon, s 19 ezer kilogrammot, amely az északi határon át érkezett. Ugyancsak itt szerepel, hogy évi 75 ezer olyan haláleset történik az Egyesült Államokban, amely kapcsolatba hozható a fentanyllal. Kínának ebben a rendelet szerint központi szerepe van, ez indokolja a 10 százalékos többletvám kivetését az eddig is érvényben lévő átlag 25 százalékon túl. Mindhárom rendeletben benne van, de Kína esetében a nagy online kereskedő vállalatok miatt különösen fontos, hogy a tarifa alól nem képez kivételt az úgynevezett „de-minimis” export, vagyis a 800 dollár alatti szállítmányok, ami nagyon is jellemző a csomagküldő szolgáltatások terén.
A harmadik rendelet az északi határ problémáit szándékozik rendezni. Eszerint a kanadai határon szintén intenzív a különböző csempészbandák tevékenysége. Lényegében ugyanazokat a vádakat sorolja, mint Mexikó esetében, s még ki is tér arra, hogy a köztudat ezeket a gondokat kifejezetten a déli határhoz köti, pedig északon hasonló a helyzet. Mitöbb, a mexikói kartellek Kanadában is működtetnek fentanyl és nitazén laborokat, egyre nő ezeknek a drogoknak a termelése, s ezt a rendelet szerint a kanadai hatóságok is elismerik. Ezért – bizonyos kivételekkel – Kanadára ugyanazt a rezsimet alkalmazza, mint Mexikóra.
Reakciók. Trumpnak már volt egy előkészületi mérkőzése Kolumbiával. A bogotái kormány nem engedett leszállni két amerikai repülőgépet, amelyek illegális menekülteket szándékoztak visszazsuppolni eredeti hazájukba, mire Washington vámtarifákat, vízumkorlátozásokat és egyéb szigorításokat helyezett kilátásba. A fenyegetés annak ellenére hatékonynak bizonyult, hogy első blikkre Gustavo Petro elnök mindent visszautasított: gyors tárgyalásokat gyors megállapodás követett.
Kissé hasonló volt a mexikói és a kanadai reakció is, sőt, a kanadaiak nemcsak szájaltak, hanem válaszintézkedéseket is hoztak, illetve kilátásba helyeztek. Ugyanakkor elkezdődtek a tárgyalások, s már az asztalon is voltak bizonyos ígéretek. Mexikóval a fentanyl gyártása és csempészése elleni közös fellépésről kezdődtek tárgyalások. Kanada miniszterelnöke, Justin Trudeau pedig a szintén meginduló tárgyalások mellett bejelentette, hogy 10 ezer embert vezényelnek a határra, egy különmegbízottat jelölnek ki, aki a kormány nevében a fentanyllal kapcsolatos ügyekkel, a szervezett bűnözéssel és a pénzmosással foglalkozik. Trump erre újabb két elnöki rendeletet adott ki, melyekkel átmenetileg felfüggesztette a tarifák érvényesítését.
Kína természetesen másik liga és másik történet. Egyrészt a fentanyl-ügyben az éppen a holdújévet ünneplő Pekingben elismételték mindazt, amit már sokszor, hogy 2019 óta a világon egyetlen országként Kínában tilos a fentanyl előállítása, listázták és ellenőrzés alá vonták a fentanyl legtöbb valószínűsíthető elővegyületét. Azt is mindig elmondják, hogy szerintük az amerikai fentanyl-válságot elsősorban egyébként sem a fentanyl-szállítók okozzák, hanem az a belső társadalmi válság terméke. Másrészt Peking ellenintézkedéseket is tett, nem túl erőseket, de azért jelentőseket. 15 százalékos büntetővámot vetettek ki az Egyesült Államokból érkező szénre és földgázra, 10 százalékot az olajra, a mezőgazdasági gépekre, a nagy kibocsátású járművekre és a konténeres kamionokra. Ezek a tarifák körülbelül évi 20 milliárd dollárnyi terméket érnek el. Csak emlékeztetőül, az amerikai büntetővámok évi 450 milliárd dollárnyi termékre rakódnak. Kína a Világkereskedelmi Szervezethez is fordult, állítván, hogy az Egyesült Államok súlyosan megsérti a tömörülés szabályait. Peking emellett bejelentette néhány kulcsfontosságú ásvány, így a volfrám, a tellúr, a bizmut, a molibdén és az indium export-ellenőrzését, valamint monopólium-elleni vizsgálatot indított a Google működése kapcsán. Trump első reakciójában elhessegette magától a kínai válaszokat, mondván, hamarosan tárgyalnak majd. Megnyugtatott mindenkit, hogy nagyon jól működnek majd a kínai elképzelések ellen, ahogy mindenki más ellen is. Szerinte egyelőre a kínaiak sosem látott előnyben vannak a Biden-adminisztráció politikájának köszönhetően. A kereskedelmi deficit Trump értelmezésében meghaladja az 1 billió dollárt, és így „a mi pénzünkből építik a hadseregüket” – mondta. Valójában az amerikai kormányzat saját adatai szerint 2024-ben 270 milliárd dollár volt az ország Kínával szembeni kereskedelmi deficitje, s egyébként csökkenő trend részeként. A csúcs 2018-ban volt, 418 milliárd dollár.
A tarifa, mint politikai eszköz. Jól látható, hogy a jelenlegi tarifa-hullám nem kereskedelmi, hanem különböző egyéb politikai célokat szolgál, a politikai nyomásgyakorlás eszköze. A kampányban viszont Trump nagyon is sokat beszélt kifejezetten a piacvédelmet célzó tarifákról, fenyegette a szomszédait, Európát, Kínát, s még Tajvant is 100 százalékos tarifával fenyegette meg, mert elorozta az amerikai csipgyártást. Sok megfigyelő Trump tarifa-függőségéről beszél, mint kedvenc, mindenre használható politikai eszközéről – az ingatlanbefektetés és -fejlesztés mellett. Érdekes módon azonban az őt ezért ért bírálatok általában megmaradnak a gazdasági elemzés terrénumán, s többnyire a szabadkereskedelem mellett, az inflációs nyomás és az innováció-korlátozás ellen érvelnek. Kétségtelen, hogy ezek a jelenségek elkísérhetik Trump politikai műveleteit, az átváltás viszont nem tisztán gazdasági: politikai hatások, eredmények és kudarcok kerülnek az egyik serpenyőbe, míg gazdaságiak a másikba. S mivel politikai magyarázat is adható, nemcsak gazdasági, a közvéleményre tartozó végeredmények így sokkal kenhetőbb állapotúak lesznek.
Mi jöhet? A kifejezetten a külkereskedelmi deficitek megszüntetésére, illetve a hazai gyártás újrateremtésére irányuló tarifák tehát még előttünk vannak – ha lesznek. Valószínűleg lesznek, még ha a jelek szerint ezt nem is kapkodja el az amerikai kormányzat. A várakozás miatt megjelent az a vélemény, hogy – elsősorban Kínával – Trump előbb tárgyalni akar. Ez egyáltalán nem biztos, bár van róla tapasztalatuk, hogy a kínaiak nem túl tárgyalókészek, amikor kész helyzet elé állítják őket. A három fentanyl-célpont közül is Kína volt az, amely nem jelezte, hogy tárgyalnivalója lenne, hanem óvatos ellenintézkedésekbe kezdett. Ráadásul az utóbbi időben Peking egyre inkább hozzányúl azokhoz az eszközökhöz is, amelyeket az amerikaiaktól tanultak, pária-listákat hoztak és hoznak létre, eleinte csak emberekről, akiket ellenségesnek találnak, majd egyre inkább vállalatokról. Például ennek legújabb fejleménye, hogy a „megbízhatatlan alanyok listájára” tették az amerikai Illumina nevű genom-szekvenáló céget, s ez az első biotechnológiai vállalat ezen a listán. A South China Morning Post szerint a világ gén-szekvenált adatainak 60 százaléka eddig az Illumina eszközeinek segítségével keletkezett. Az Egyesült Államok tavaly szeptemberben számos kínai biotechnológiai vállalatot helyezett a saját megfelelő listájára, köztük a világ legnagyobb ilyen profilú cégét, a magántulajdonban lévő Beijing Genomics Institute-ot (BGI – melynek székhelye a neve ellenére nem Pekingben, hanem Shenzhenben van). Jellemző, hogy az Illumina már többször vádolta a BGI-t, hogy megsértette a szabadalmi jogait, ugyanakkor érdekes, hogy eddig még csak a BGI nyert pert Amerikában az Illumina ellen – mert az megsértette az ő szabadalmi jogait.
Egyelőre tehát viszonylag óvatos árnyékbokszolás zajlik a kereskedelmi háború fő szereplői között, s egyben titkon mindenki azt figyeli, hogy mikor szabadulnak el az indulatok. Kína egyelőre a maga békülékeny álláspontját képviseli. A kereskedelmi minisztériumban tartott sajtótájékoztatón a szóvivő arról beszélt, hogy Peking semmi olyan kezdeményezést nem tesz, amely fokozhatná a háborús hangulatot, ugyanakkor „határozottan megteszi a szükséges intézkedéseket az erőszakkal szemben”.
Európa lehetőségei. Január 31-én Trump azt mondta, hogy „feltétlenül” tarifákat fog bevezetni Európa számára is. Később „szörnyűségnek” nevezte, ahogy a kereskedelmi ügyekben Európa eljár. A másik oldalon Európa szokásos nehézsége a megosztottság, sokan sokfélét gondolnak a lehetséges tarifákra adható válaszokról. Több intézet, illetve egyes politikusok is valamiféle komplett „ajánlatról” gondolkodnak, amit az Egyesült Államok felé lehetne tenni. Ez is persze önmagában nesze semmi, fogd meg jól, hiszen a kérdés az, hogy mi lesz a komplettben. Ha csak egy elem nem tetszik benne Trumpnak, márpedig erre van esély, hiszen eleve valamifajta védekezésről van szó, akkor ignorálja az egészet, s megint lesznek, akik hülyézni fogják azokat, akikkel együtt megalkották az „ajánlatot”. Vannak aztán, akik az Egyesült Államokkal szembeni keménység mellett törnek lándzsát. Decemberben meghallgattam Brüsszelben Ursula von der Leyen egyik közvetlen munkatársát, aki igen magabiztosan arról beszélt, hogy minden lehetséges amerikai politikai lépésre már kidolgozták a megfelelő tervet. Elolvasva például a magyar külügyminiszter konzisztenciát erősen nélkülöző fejtegetéseit von der Leyen vezetéséről, azért nem tűnik biztosnak, hogy bármelyik forgatókönyv is egyhangúan követőkre találna az unióban. Trump a kampányban 10-20 százalékos tarifáról beszélt általában minden európai importtermékre. Itt azért érdemes felhívni arra a figyelmet, hogy a 20 az éppen a kétszerese a 10-nek, bár már a 10 is súlyos csapás lenne. Nyilván kevesen érvelnek majd nyíltan amellett, hogy ilyen lépést szó nélkül nyeljen le az EU. Lehet a WTO-hoz fordulni, mint a kínaiak. Ez valószínű csak álcselekvés lenne, ezt az amerikaiak szemrebbenés nélkül ignorálnák. Lehet ellenintézkedéseket hozni, amihez majd kell valamennyi egyetértés is az unión belül, s ha mondjuk olyan gyorsan megy a szabályalkotás, mint a kínai elektromos autók ügyében, akkor az nevetség tárgya lesz.
Többen abban bíznak, hogy lehet majd tárgyalni Washingtonnal, s az akár gyors lefolyású folyamat is lehet. Donald Trump különböző megszólalásaiban vázlatosan jelezte, milyen lenne az a viselkedés, amely meglágyítaná a szívét Európa irányában: energiahordozókat és fegyvereket kellene venni tőlük, s az ezekkel kapcsolatos struktúrákat is lehetne úgy alakítani, hogy a távolabbi jövőben se legyen kézenfekvő orosz gázzal váltani fel az amerikait. Itt minden bizonnyal olyan amerikai érdekről van szó, amely masszív ecsetvonásokat húz az ukrajnai háború amerikai képére is. A trumpi elvárás az energiahordozók terén nagyjából harmonizálható a futó európai elképzelésekkel, vagyis az orosz energiahordozók kárára való diverzifikálással, attól függetlenül, hogy ez ténylegesen hosszú távon mennyire tekinthető értelmesnek. Keményebb dió a fegyverek ügye, hiszen az EU hadiipari és versenyképességi tervei is sokkal inkább az európai helyi innovációt és gyártást helyeznék előtérbe. Amennyiben azonban az országok többsége belátható időn belül meg akar felelni a GDP két százalékát kitevő védelmi költségvetés NATO-előírásának, akkor rövidebb távon mégis növekedhet az Amerikából származó beszerzés. Az, hogy Trump már 5 százalékról beszél, az talán csak nyomásgyakorlás, de kétségtelenül hordoz kockázatokat is, amelyek átrajzolhatják a jelenlegi elképzeléseket. Feltehetően kettős nyomás érkezik a kínai kapcsolatok ügyében is, amelyek között lehet, de nem lesz könnyű egyensúlyozni. Az egyik nyomás a politikai, hogy márpedig a kínaiakkal semmiképpen se cimboráljatok. A másik azonban ezzel ellentétes: a kilátásba helyezett amerikai tarifák a kínai termékekre természetesen fogják megnövelni az Európára nehezedő kínai exportnyomást, amelyet az európai tömegek az olcsóbb termékek iránti vonzalmukkal honorálnak. A bonyolult szituációban tagállamok, pártok, egyes politikusok kavarnak majd ezerrel, a praktikum azonban mégis azt mondatja, hogy az uniónak muszáj lenne valamiféle egységes, tárgyalási alapul szolgáló választ adnia.
Az első Trump elnökség idején a kínai termékek döntő részére két hullámban nagyjából 25 százaléknyi vámot raktak az amerikaiak, s szorgalmazták, hogy kezdődjenek a kereskedelmi kapcsolatokról átfogó tárgyalások. Most mindegy, hogy a kínaiak mennyire ímmel-ámmal mentek bele ebbe az egészbe, milyen nyögvenyelősen mentek a tárgyalások, a lényeg, hogy végül nagy nehezen született egy nem túl tartalmas megállapodás, melynek végrehajtását azóta sem ellenőrizte senki. Mindennek ellenére Trump ezt akkor áttörésként, kiváló kezdetként, „az első fázisként”, s természetesen a saját nagy teljesítményeként ünnepelte. Ez, azt hiszem, arra intheti az európai vezetőket, hogy érdemes tárgyalni. Valamire biztos lehet jutni.