Szeptemberben ünnepelted a születésnapodat, október első napjaiban jelent meg új lemezed. Ajándék, mellyel megleped magad?
Mondjuk, hogy igen. Persze ez már nem olyan nagy meglepetés.
Without Dimensions – azaz dimenziók nélkül. Mit jelent az album címe?
Arra az élményre utal, amikor a zene kiragad minket térből és időből. Ezt a dimenziók nélküli lebegést szerettem volna megörökíteni.
Az énekhangodról nekem ez is ez a szó jut eszembe: éteri lebegés.
Talán azért is, mert az album legtöbb dala szöveg nélküli. Színpadon és az alkotás folyamatában is megélem ezt az élményt, elsősorban pedig az improvizáció az, amiben én a klasszikus műfajjal szemben megtaláltam a szabadságot, a korlátok nélküli létezést.
Az album felét Bartók Béla és Kodály Zoltán műveinek feldolgozásai teszik ki. Izgulnál, ha – tegyük fel – nekik kellene lejátszanod a lemezt?
Bizonyára! Utólag jöttem rá, hogy bátor, sőt vakmerő vállalkozás volt a saját szerzeményeimet az övéik mellé rakni. Ilyesmi gyakran történik velem: valamit kitalálok, fejest ugrok a megvalósításába, és csak utána gondolom végig, mit is jelent.
Bartók évtizedek óta hat a műfajra, nem is csak az itthoni ága szívta magába a hatását. Dave Brubeck, Cecil Taylor és sok más amerikai zenész inspirációi között ott volt az ő zenéje is. Azt viszont tudni lehet, hogy sem Bartók, sem Kodály nem volt kifejezetten jazzrajongó.
Valóban szokás emlegetni, hogy nem voltak feltétlen hívei a jazznek, de eltelt egy kis idő az ő működésük óta. Kíváncsi lennék, hogy mit szólnának ahhoz, ahova a műfaj mára eljutott. Én úgy gondolom, örömmel hallgatnák az improvizált zenét, hiszen – kiváltképpen az európai jazz – szellemiségében közel áll ahhoz, amit képviseltek: tartsuk meg a gyökereinket, merítsünk a népzenéből, a világzenéből, legyünk nyitottak!
Három dalra rákérdeznék, mindegyik a te szerzeményed. Rebirth (Újjászületés) – honnan a cím?
A kisfiam születésére utal, aki már öt éves. És arra az újjászületésre, amit ő hozott.
Insomnia (Álmatlanság).
Szintén a kisfiammal kapcsolatos. Kisbabaként különösen rossz alvó volt, a férjemmel gyakran azt sem tudtuk, éjszaka van, vagy nappal.
Madeleine Moment.
Természetesen Proust regényére utal. Két éve visszaköltöztem abba a lakásba, arra a kör-nyékre, ahol felnőttem, és állandóan déjà vu-élményeim voltak: minden arc, minden illat, minden fény emlékeket ébresztett bennem.