Azt nyilatkozta, előbb levelet ír Orbán Viktornak, s ha arra nem reagál, akkor valamilyen módon személyesen keresi meg. Hol tart a levélváltás?
Már többször is írtam neki, de sosem ő maga válaszolt, ám azt se állítom, hogy ne reagált volna valaki a köreiből. Ezek jobbára rövid, szívélyes, de elutasító válaszok voltak. Most annyiban más a helyzet, hogy a kormány is érzékeli, mennyire szorult helyzetbe kerültünk, s jól látható az is, hogy önhibánkon kívül. A baj az, hogy óriásira duzzadt a város, ehhez képest viszont csekély a gazdasága, nincs ipara. Az önkormányzatok ugyanakkor mára már csak az iparűzési adóra hagyatkozhatnak, úgyhogy, akinek van gazdasága, van ipara, annak van mit tejbe aprítania. Ez nálunk a kezdetektől hiányzott. Annak idején, amikor 1965-ben eldöntötték, hogy az olajfinomító nem Érdre, hanem Százhalombattára kerül, lényegében ez eldőlt kérdéssé vált. A kilencvenes években pedig vagy nem települtek ide cégek, vagy pedig eltanácsolták őket innen másik településre. Így nőtt fel és fejlődött a hátszelünkön Budaörs, a szigetszentmiklósi rész és Törökbálint, s ennek mind a mai napig isszuk a levét. Orbán Viktorról egyébként az a hír járja, hogy ha egy polgármestert kétszer is megválasztanak, és van egy konkrét ügye, amit el kell intézni, akkor fogadja az embert. Én most megfelelek ezeknek a feltételeknek, ki fogom próbálni, így van-e ez, de persze nem vele kezdem. Az első hozzá vezető lépcső természetesen az önkormányzatokért felelős minisztérium, s az első erőpróbánk az lesz, hogy megkapjuk-e azt a támogatást, amit annak idején önhikinek, vagyis az önhibájukon kívül hátrányos helyzetű önkormányzatoknak juttatott forrásként tartottak nyilván. Az önkormányzatok évente legalább kétszer beadhatják az erre vonatkozó kérelmet, ilyenkor össze kell gyűjteni az összes sarunkat, a kifizetetlen számlákat, a teljesítetlen kötelezettségeket, majd azt elbírálják.
És a közigazgatási tárca javaslatára fizet elvileg a nemzetgazdasági minisztérium?
Igen, így néz ki most a rendszer. Korábban mindig megítélték nekünk ezt a támogatást, volt, amikor 200 milliós tételben, de ez egyre csökkent, csak csökkent, legutóbb már mindössze 4 millió forintot kaptunk. A mostani kérelmünket már elküldtem az illetékes miniszternek, Navracsics Tibornak, és lényegében azt válaszolta rá, hogy lesz mód értékelni az önkormányzatunk szorult helyzetét, ez úgy május környékére kiderül majd. Ha elutasítanak bennünket, akkor valóban kénytelen leszek egyenesben a kormányfőhöz fordulni.
De az sem mindegy, hogy lesz-e erőpróba ilyen szempontból Navracsics Tibor és a kassza kulcsát most már nemcsak őrző, hanem más ajtókon is kipróbáló nemzetgazdasági miniszter, Nagy Márton között. Utóbbi megnyilatkozásaiból az derül ki, hogy eléggé eltérő lehet a felfogásuk az önkormányzatiságról.
Valóban, Navracsics Tibor személyében kaptunk egy olyan minisztert, amilyen a NER alatt még nem nagyon volt. Nemcsak, hogy szóba áll velünk s válaszol a kérdéseinkre, de ha meghívjuk eszmecserére, el is jön. Legutóbb azt éreztem, amikor a megyei jogú városok polgármestereit látta vendégül a tárca decemberben, hogy mintha a személyében volna lobbistánk is a kormányban. Ő még értékeli az önkormányzati autonómiát, tehát számára az önkormányzatiság nem valamiféle szükséges rossz, amit le kell építeni, hanem vívmány, és látom, őt is megviselik az önkormányzatiság-ellenes intézkedések. Egyébként ezt az iparűzésiadó-többlet elvonásakor lehetett a leginkább érzékelni, szerintem kizárólag neki, a tárcájának köszönhető, hogy nem egy mechanikus einstandról van immáron szó, hanem igyekeztek beépíteni olyan protokollokat, hogy ezek a pénzek valóban visszakerüljenek valamilyen formában a településekhez. Azért egyébként nemcsak az ellenzéki polgármesterek küzdöttek, hanem a fideszesek is velünk együtt, hogy ne csak távoli fejlesztésekre lehessen ezeket a pénzeket visszaszerezni, de visszaforgathassuk a napi működésünkbe is. Korábban, Pintér Sándor időszakában, elérhetetlen messzeségben volt a miniszteriális szintű kapcsolattartás. Nem is volt ilyen. Az Önkormányzati Nemzeti Egyeztető Tanácsban sem jelent meg a miniszter, talán csak elvétve, de most kapott végre ez az ágazat egy fajsúlyos szereplőt.
Azért a fajsúlyos döntések nem az ő tárcájánál születnek.
Persze, nyilván a Nemzetgazdasági Minisztérium és a kormányfő határozzák meg a folyamatokat, de akkor is sokkal jobb a korábbiaknál, hogy Navracsics Tiborral van kommunikációnk.
Aki, tegyük hozzá, tudja, mit kellene tenni a jelenlegi helyzetben, erről tanúskodik a nevéhez köthető területfejlesztési törvény, amely európai színvonalú jogszabály, de mit ér úgy, hogy az önkormányzatokat, amelyek az alapját jelentik, lényegében megfosztják lényegüktől, az önkormányzás gyakorlásától.
Ha abból indulok ki, hogy ebben a járásban egy összeszokott csapat vezeti a városokat, ismerjük egymást, jóban vagyunk a környékbeli polgármesterekkel, akkor azt gondolom, föl tudunk mutatni olyan együttműködéseket, el tudunk indítani olyan projekteket, amelyek a törvénnyel szinkronban vannak, de nem kétséges, sok más helyen ennek épp az ellenkezőjét tapasztalom, de legalábbis tartok attól, hogy nem ez a jellemző. A vidéki Magyarországon vannak ellenzéki vezetésű bástyák, nagyvárosok, amelyeket átölel rengeteg falu, ahol nagyobbrészt független polgármesterek vannak, de szinte mindegyikük igazodik valamennyire a kormányhoz. Ha az lesz a törekvés, hogy az ellenzéki városokat lenyomja a járási fejlesztési fórum, ahol kétharmados döntések születnek, akkor könnyen előállhat egy olyan faramuci helyzet, hogy gyakorlatilag megcsapolják, kirabolják, kifosztják az ellenzéki vezetési önkormányzatokat, és az ő iparűzésiadó-többletüket szétosztják a kisfalvak között, amelyek vagy fideszes irányítás alatt állnak, vagy a Fideszhez igazodó független vezetésű polgármester kezében. Azt hallom egyébként, hogy vannak már olyan járások is, ahol konkrétan két fideszes polgármester sem áll szóba egymással, vagyis nagyon korlátozott az együttműködés. Magához a járási rendszerhez kell az is, hogy a polgármesterek kellően érettek és progresszívek legyenek. Ezt illetően van bennem némi szkepszis, igaz, a mi járásunk és együttműködésünk inkább lelkesedéssel tölt el.
De mit jelent ez a gyakorlatban? Érd megyei jogú város, tehát elvileg szervező erejének kellene lennie, ugyanakkor lényegében Budapest kertvárosa. Ezek a szerepek hogyan illeszthetők össze?
Nem vitatom, a területfejlesztés ebben a gyűrűrégióban a leggyöngébb. Mintha senki nem akarná fölfogni, mennyi ember lakik itt, hány ember költözött már ide és hányan gondolkodnak ebben, melyek a napi legnagyobb fájdalmak, problémák. A vidék Magyarországán sokkal inkább tetten érhető egyfajta megalapozott területfejlesztési stratégia, de Budapest agglomerációjában nincs ilyen. Semmiféle együttműködés nincs a főváros és közöttünk. Ez nem amiatt van, mintha Karácsony Gergellyel ne lenne jó a viszonyunk, személyes szál, hogy a feleségem, Bősz Anett két éven keresztül az egyik helyettese volt, de még ez is kevés volt ahhoz, hogy ez a kapcsolat kibontakozzon. Miért? Egyrészt azért, mert semmilyen anyagi forrásaik nincsenek ezeknek az önkormányzatoknak ilyen célokra, másrészt azért, mert a kormány nem mutatott semmiféle érdeklődést. Az első ilyen pillanat, amikor valamit talán mégis csak lehetett érezni abból, hogy a kormány is tisztában lehet a probléma súlyával, akkor volt, amikor Érden bevezettük az építési változtatási tilalmat, ami nagyon kemény üzenet volt, amire még a Miniszterelnökséget vezető miniszter is reagált. Ezután meg is indult valamiféle folyamat, de ez nagyon lassú és körülményes. Holott a közlekedés megoldatlan, dugók vannak, állandó közlekedési problémák, a fővárosi autóforgalom 40-45 százaléka az agglomerációból eredeztethető. Rá kéne menni a kötöttpályás közlekedés fejlesztésére, a közösségi közlekedés fejlesztésére, a bringás közlekedésre, a P+R parkolók építésére. Ugyanakkor hiányzik az intézményrendszer is, a fővárosban összevonnak és megszüntetnek köznevelési intézményeket, mert fogy a gyermek, míg itt, az agglomerációban már annyi van, hogy nem győzzük óvodákkal, bölcsődékkel, de ehhez meg nagyon kevés pénz van, és ezt a mozgást, ezt a közlekedőedényszerű folyamatot föntről, ahol az információk összeérnek, nem kíséri figyelemmel senki. De azért 3-3,5 millió emberről van szó. Mindehhez az is társul, hogy a gyűrűagglomeráció tagjai nem tömörültek még politikai egységbe. Tehát hiányzik az a kohézió, s itt arra a több mint hetven településre gondolok, amely formálisan is az agglomeráció hivatalos tagja, és amelyeknél a napi élmény tényleg az, hogy az emberek kétharmada beül a kocsiba és bebumlizik Budapestre, majd vissza.
Érdtől elvonnak nagyjából 500 millió forint szolidaritási adót, miközben csőddel küszködik és önhikis támogatásra szorul. Ez hogyan lehetséges?
Ez a teljesen átgondolatlan, lelketlen és mechanikus fűnyíróelv alkalmazásának következménye. Én itt most nem állítom, hogy a kormány pikkel ránk, vagy kiszemelt minket áldozatként, nem, szerintem az eredeti cél az volt, hogy mechanikusan mindenkitől elvegyék azt, amit még éppen el lehet, és besöpörjék az államkasszába. Vicces, illetve bizarr, ha lehet így mondani, hogy egyik oldalról szolidaritási adót fizetünk, másik oldalról meg önhikis támogatást kapunk. A kettő egyszerre semmilyen formában nem fordulhatna elő. Velünk, szerintem, szolidaritást kellene vállalnia a kormányzatnak, mert Érd példája egyedülálló. Nincs még egy ilyen méretű magyar város, amely ennyit szenvedne ettől a belső strukturális hibáitól. Itt van egy hatalmas intézményrendszer, amelynek nincs egy innovatív, pezsgő, adóerő-képességben izmos gazdasága, s ez az anomália most kinyílt.
Magában a közigazgatási, az államigazgatási rendszerben van-e olyan pont, ahol egyébként ezeknek az információknak össze kéne érniük?
Hogyne, ilyen lehetne a BAFT, vagyis a Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanács, de az csak sóhivatal, eddig tartott két vagy három ülést, ezek egyike sem haladta meg a fél órát. Ez idő alatt leginkább saját magunkkal foglalkoztunk, az ügyrenddel, a munkaszervezet költségvetésével és azzal, hogy elindul az agglomerációs stratégia megalkotása, ami jó dolog, de nagyon megkésett. Létezik emellett néhány társulás, s valószínűleg meg kéne próbálni összetömöríteni az összes agglomerációs polgármestert, csakhogy olyan sokféle érdek van meg olyan sokféle ego, hogy erre vállalkozni egy olyan időszakban, amikor a napi túlélés leköt mindenkit, szinte lehetetlen.
Érd szükségszerűen került ebbe a helyzetbe? Volt-e 1990-ben olyan stratégia, amely más irányt szabhatott volna a településnek?
Nem, nem volt ilyen stratégia. A stratégia pont az volt, hogy legyünk kertváros, zöld város, nyugodt város, alvó város. Az első ciklusnál ez még érthető lett volna, az iparűzési adó akkor még nem számított, ennek bevétele eltörpült a személyi jövedelemadó mellett. Vagyis, mivel az helyben maradt, minél több volt egy településen a személyi jövedelemadó, annál jobban fejlődhetett. Csakhogy az szja-t hamar lecsökkentették 50 százalékra, utána 8 százalékra, aztán kivezették, és jött a helyi iparűzési adó uralma. Érden a nyugalmas kertvárosi létet tűzték ki célul, az ipar elüldözését, holott 1992-1993-ra már érződött, hogy ez nem lesz jó irány. Mi ennek következményeképp mostanra csak a futottak még kategóriába kerültünk. Ide akart például jönni a Coca Cola, de útilaput kötöttek a talpára. Az önkormányzatban nem volt semmilyen fogadókészség, hát Dunaharasztiban telepedett meg. Érd azonban annyira alvóváros volt, hogy a választási részvétel az önkormányzati szavazásokon masszívan 30 százalék alatt volt.
Milyen stratégiát lehet most kialakítani egy olyan településre, amelynek lakosságszáma 80 ezres, tehát a tizedik legnagyobb vidéki város, megyei jogú település, de valójában, lényegét tekintve egy kertváros?
Ipartelepítési kényszerben vagyunk, egyszerűen nincs más utunk, mint az, hogy a meglévő ipari területeinkre beruházókat hozzunk. Egyébként ez folyamatban van, van egy közös nagy projektünk a XXII. kerülettel, pontosabban van egy beruházó, amely a XXII. kerületre is és Érdre is egy logisztikai parkot épít, ez a CTP-beruházás. Ennek mi örülünk, ez jó beruházás, régóta kijelölt helyre érkezik, és ha minden igaz, még két ilyen is megvalósulhat itt. Érd lenyúlik az ercsi erdőkig, ezeken a területeken az M6-os mellett még vannak olyan részek, ahová ipar települhet. Azt ugyanakkor deklaráltuk, hogy ide akkumulátorgyártó üzem nem jöhet, a füstölgő kéményekből, köszönjük szépen, nem kérünk, van elég gondunk a százhalombattai Mol-finomítóból eredő bűzzel. Van néhány zászlóshajó projektünk, ezek egyike az AVL, amely az ötödik legnagyobb osztrák cég, s autómotorokat fejleszt. Itt most 600 fiatal mérnök dolgozik, 25-40 évesek, robbanómotorokat, elektromos motorokat, hajtásláncokat terveznek. A létszámuk hamarosan fel fog menni ezer főre. Érdemes megemlíteni még a Medi-Radiopharma nevű helyi vállalkozást, ami egy klasszikus apa-fia cég. Ez egy garázsból indult, s most gyógyszermarkereket gyárt az USA-ba, Kínába, s épp tizenvalahány milliárd forintból épít új gyárat a nagyállomásunk mellett. Fantasztikus adottságai vannak a városnak, van egy hat kilométeres Duna-partunk, van két vasúti fővonalunk, három autópálya szorításában vagyunk, közel van a Liszt Ferenc repülőtérhez és a fővároshoz, tehát nem is értem, hogy az elmúlt 35 évben ilyen adottságok mellett ezt a hihetetlen zuhanórepülést hogyan tudtuk összehozni.
Igen ám, de úgy néz ki, a tárgyévhez viszonyított iparűzésiadó-többlet bemegy majd a térségfejlesztési alapba? Akkor mi lesz?
Sikerült elérnünk Navracsics Tibornál, ő pedig elérte a kormánynál, hogy az új cégek és az általuk fizetett adó ebbe a körbe ne tartozzék bele. Ez legalábbis a 2025-2026-os évben így lesz. Tehát, ha most nálunk fejleszt valaki, az ide fizetendő adó Érden is marad.
Az, ami Érddel történik, mikor érződik majd a költségvetésen, mikor lehet azt mondani, hogy nem kell többé a kormányhoz fordulni?
2027-2028 környékén berobbanhat annyira az iparosítás, hogy nem szorulunk külső segítségre. Akkor sem jön el a Kánaán, de ez a kitettség megszűnhet.
De mi garantálja ezt akkor, amikor úgy néz ki, Nagy Márton az önkormányzatok pénzét is szeretné a magáéként kezelni?
Most az a kérdés, hogy csak őrzi-e a pénzünket, vagy el is kezdi majd használni, esetleg nála marad, és így tovább. A Nagy Márton-féle javaslat lényege az, hogy a megyei jogú városok, a kerületek és a főváros tartalékát, ami már szabad szemmel is jól látható összeg, minden este be kell utalnunk a kincstárba, majd ugyanazt a pénzt, elvileg, minden másnap reggel visszautalják, de ez, persze, nonszensz. Az szivárgott ki, hogy az ország éjszakai likviditásának biztosítása érdekében lesz ez így jól. Na most, amikor az ember ilyeneket hall, akkor vagy azt gondolja, hogy átvágják, vagy azt, hogy már akkora a baj, hogy erre a pénzre is szükség van. Szerintem ez utóbbiról van szó. A javaslat egy másik fontos eleme, hogy áramvonalasítják, és szerintem könnyebbé is teszik az önkormányzati biztosok kirendelését. Ez egy nagyon bonyolult szisztéma, de olyan könnyített megfogalmazásokat tartalmaz, mint hogy ha azt érzékeli a kincstár vagy a kormányhivatal, hogy romló anyagi helyzete van egy önkormányzatnak, akkor kirendelhet költségvetési biztost. A költségvetési biztos, ha úgy látja, hogy a helyzet megkívánja, kirendelhet önkormányzati csődbiztost, ami már a forrásaink és a lehetőségeink teljes elvonását jelentené. Mi egyébként elemezzük ezt a helyzetet is, úgyhogy, ha a kormány nem adja oda a működésünkhöz hiányzó pénzt, akkor a műtétet saját magunkon kell kezdeni, tehát a polgármesteri fizetést kell megvágni, a képviselői tiszteletdíjakat, a helyi médiacentrum költségvetését és így tovább A kérdés az, hogy ezt hagyja-e a magyar kormány? Szerintem, ha hagyná, egyfajta bumeránghatást váltana ki vele.
De nem érzi úgy, hogy ha ezt hangsúlyozza egy polgármester, akkor annak afféle siránkozás-jellege van?
Hogyne. Én nem is tettem mást, mint hogy a helyzetünkkel kapcsolatos információkat kitettem az asztalra, elmondtam az embereknek. De igyekeztem nem túlzásba vinni a panaszkodást, mert az egy idő után visszaüt, s azt fogják mondani, hogy öcsi, azért választottunk meg, hogy megoldd ezeket a problémákat. Tehát az ember nagyon be tudja magát pörgetni egy negatív spirálba, na most én ezt kerülöm, úgyhogy azt mondom, megoldom a helyzetet. Ha másképp nem, akkor Orbánnál. Mert szerintem lehetetlen, hogy Magyarország legfiatalabb városából egy szellemvárost csináljon a kormány. És bízom benne, hogy ezt ők is így gondolják. Tegnap például az építésügyi tárcánál jártam, egy teljesen más ügyben, amely arról szól, hogy egy a Modern Városok Program keretében fölépített új iskola körül az úthálózatot rendbe kéne hozni. Úgy láttam, segíteni akarnak. Persze, ott volt az országgyűlési képviselő úr is, aki fideszes, tehát nyilvánvaló, hogy maguknak is sikert szeretnének kovácsolni a megoldásból. Hát tegyék, persze, engem ez nem zavar, ez tipikusan olyan helyzet, amelyben jó, ha együttműködünk. Én ilyen ügyekben simán együttműködök a kormánnyal, az országgyűlési képviselővel, akárkivel, mert a családok és a gyerekek problémája, akik jelenleg ott szívnak ebben a poros környezetben, végül talán megoldódik. Nem azt állítom, hogy e tárgyalás eredményeképp százszázalékos biztonsággal mondhatom, hogy megoldódik, de úgy jöttünk haza, hogy csodálkoznék, ha nem oldódna meg ezek után.
Említette, hogy a Megyei Jogú Városok Szövetségében mostanában összhangba kerültek a fideszes polgármesterek az ellenzékiekkel. Szita Károly személyére gondolva, ez nehezen tűnik elképzelhetőnek.
A MJVSZ-ben 25-en vagyunk, 15 fideszes, 10 ellenzéki. Amikor legutóbb Navracsics Tibornál jártunk, ez decemberben volt, azzal kezdte a minisztérium, hogy kivetítette egy táblázatban a szolidaritási hozzájárulás idei mértékét. Na, akkor elszabadult a pokol. Emlékszem, Papp László debreceni polgármester kezdte a sort, majd jött Székesfehérvár polgármestere Cser-Palkovics András. Keményen beszéltek. Velem szemben ült Hódmezővásárhely polgármestere, Márki-Zay Péter, ránéztem, és hátradőltünk mindketten. Ők keményebbek voltak, mint mi. Ha valaki nem ismeri a résztvevőket, nem is lehetett volna megállapítani, ki fideszes és ki nem az. Gondoljon csak bele a debreceni polgármester helyzetébe, ő viszi el a balhét a CATL miatt, miközben elvonnak a városától 10,5 milliárd forintot. Nagyon ki volt akadva. Olyan javaslatokat fogadunk el vita nélkül, egyhangúlag az MJVSZ-ben, most már többed ízben, ami után egy ellenzéki polgármester a tíz ujját megnyalná. A rezsiválság során csúcsosodott ez ki először, amikor mi, ellenzékiek, csináltunk egy javaslatsort, hogy mit kérünk a kormánytól, s a kabinet mit csináljon vagy épp mit ne csináljon. Szitáék egymásra néztek, kértek öt percnyi szünetet, s utána mindenki visszajött, majd vita nélkül, egyhangúlag elfogadtuk a javaslatunkat. Most még ehhez képest is megváltozott a helyzet: egészen szokatlan vagy akár eretneknek tűnő megszólalások is vannak, s az ember tényleg azt hiszi, hogy mintha ellenzékivé vált volna néhány fideszes polgármester.
És mi következik ebből?
Az egyik következtetés az, hogy súlyos válságban vagyunk. A kormány igenis, rákényszerül arra, hogy az önkormányzatok hatásköreit nyirbálja, a pénzüket elvegye. Nagy a baj. És eközben megingott a NER magabiztossága is. Korábban halálfia lett volna egy fideszes polgármester a sikeresebb években, ha ellent mer mondani. Ma már egyre többen merik hallatni a hangjukat, igaz, amikor az embert fojtogatják, akkor igyekszik ordibálni. Sokan kérdezik most, jajkiáltásként, hogy ezt mégis, hogy gondoljátok? Meddig mentek még el? Hol lesz ennek a vége? Mit gondoltok, miből fogunk megélni? Milyen város az, ahol az intézményeket be kell zárni?
És mi a válasz?
Mondtam, hogy Navracsics Tibor érti a problémáinkat. Úgy látom, megpróbál küzdeni az önkormányzatokért, amennyire az erejéből telik. A fő kérdés, hogy ha marad a NER, végigviszi-e az önkormányzatok trónfosztását, és felszámolja-e a teljes rendszert. Mondjuk prefektúrák, kormánymegbízottak lennének a választott testületek és a polgármesterek helyett, avagy pusztán a reprezentatív funkciókat hagynák meg, és kipakolnának mindent a kormányhivatalokhoz. Az irány ez, és már látni a szomorú végét is. A mi oldalunkról talán ezért is, mostanában újra felmerül, ne csináljunk-e egy új pártot mi, polgármesterek, mint például ahogy azt a cseheknél tették, ahol ez sikeresen létrejött, s összeálltak az ottani viccpárttal, a „kalózokkal”, így harmadikak lettek a választáson. Ők adják most a belügyminisztert, aki nem mellesleg Érd cseh testvérvárosának, Kolínnak a polgármestere volt. Egyre többször merül fel bennem, hogy – a Tisza mellett, nem ellenében – lenne rá kereslet, mert sokan érezzük, van egy vákuum az összeroskadó óellenzék romjain.
Fotó: Simon Márk