Az 1980-as évektől kezdődően a világgazdaságba való – elsősorban külföldi tőke (FDI) bevonásával történő – integrálódás jelentette ezt a kihívást. Ezt a szakaszt pozitívan értékelték a szerzők. Ha ez nem sikerült volna, az marginalizálódáshoz, izolációhoz vezetett volna. A következő fázis növekedési kihívását az ipari kapacitások kiépítése jelentette. A könyv ezt a szakaszt is alapvetően sikeresnek ítéli, ugyanakkor a bemutatón felszólaló Chikán Attila akadémikus, egykori miniszter, a Budapesti Corvinus Egyetem emeritus professzora ezen a ponton már kérdőjeleket emlegetett. A legnagyobb ezek közül, hogy jól lettek-e megválasztva az iparkiépítés specializációi, irányai, s emiatt szerinte már ez a szakasz sem értékelhető pozitívan. A harmadik szakasz pedig az ellátási láncokban való pozíciók megszerzése. Ha ennek a folyamatnak minden szakaszán sikeresen halad végig egy ország, akkor eljut az úgynevezett „headquarters gazdaságig” (ez egyébként J. Myles Shaver amerikai kutató kifejezése), amely az önálló, az értékláncok magasabb szférájában lévő vállalkozások nagyfokú földrajzi koncentrációját jelenti, ami a magyar gazdaságról nem mondható el. Boda György és a modell szerint feljebb lépés (upgrading) akkor történik a gazdaságban, ha az említett növekedési kihívásoknak az megfelel, s halad előre a fejlettségi stádiumokban. Ellenkező esetben – ahogy a magyar gazdaság esetében is – sodródásról (drifting) beszélhetünk.
Boda összegzése szerint a magyar gazdaság csapdahelyzetbe sodródott, s ezt mindenképpen korrigálni kell. Ebben az FDI már nem segít, ehhez mindenképpen saját tőke is kell, amelyet viszont nem egyszerű felhalmozni. A néhai Robert Solow-ra hivatkozott, akinek növekedési modellje máig alapvető jelentőségű, mondván, hogy a tudás (és a technológia) felhalmozása az egyik fontos út lenne. Az összegzéshez csatlakozott Chikán Attila is, aki egyértelműen úgy vélekedett, hogy nem oda jutottunk, ahova szerettünk volna. Ennek sok oka van az egykori miniszter szerint, de főképpen az, hogy olyan szerkezeti problémák vannak, amelyek miatt sokszor a jó gazdaságpolitikai megfontolások sem tudnak érvényesülni. A folyamatoknak az ellátási láncok kontextusába való helyezése kapcsán felvetette a kérdést, hogy hol találjuk meg ezek összekapcsolódását a magyar gazdasággal. A válasz nyilvánvaló, hogy a láncok végén, alján. A könyv által tárgyalt növekedési kihívások közül már a másodiknál, az ipari kapacitások kiépítésénél helyezett el kérdőjeleket Chikán, de a harmadik, a funkcionális fázis értékelésénél kifejezetten politikai okokat is említett, amelyek a sodródást elősegítették. Nem mindegy ugyanis – mondta -, hogy a gazdaságon belül pontosan hova megy az FDI. Nehezményezte a gyors sikerekre való törekvést, s kritizálta a támogatási politikát, melyet „színez” a korrupció is. Értékelése szerint a magyar gazdaságpolitika hagyományosan érzéketlen a társadalomra.
Hogy ki tud-e mozdulni ebből a szituációból a magyar gazdaság, az Chikán szerint nagyban azon múlik, hogy mennyire tudunk alkalmazkodni a környezetünkhöz. Az akadémikus nagyon hisz abban, hogy a globális világ meghatározottságai szilárdak maradnak, s az intézményi kapcsolódások révén képes lesz a gazdaság előrehaladni. Ez egyrész szándék, másrészt erőforrás kérdése. A lehetséges erőforrások kapcsán Bögel György is arról beszélt, hogy a nagyobb felhalmozáshoz innováció kell. Ellenben azt is megjegyezte, hogy általában gyártásról beszélni, vagy gyártóként jellemezni egy gazdaságot nem elég precíz, hiszen a gyártás nagyon összetett, nagyon differenciált, a felhasznált intellektuális tőke szempontjából nagyon különböző szintjei vannak. Nem mondta, de ebből a szempontból valóban érdekes lenne folyamatosan monitorozni a magyar gyártási tájképet. Utalt arra, hogy voltak periódusok a magyar gazdaságtörténetben, amikor az intellektuális tőke magas vagy magasabb volt bizonyos területeken, de a történelmi determináltság nem annyira erős. Hangsúlyozta, hogy a gyártás nem feltétlenül az innováció halála, onnan is vannak utak a kutatás-fejlesztés felé. Példaként Indiát, Észtországot, Kínát hozta fel.
Boda György összegzésében az innováció-vezérelt kitörés szükségességéről beszélt. Arról, hogy tőkefelhalmozás nélkül nem lehet utolérni a fejletteket. A tőkefelhalmozásban a tudástőke alapvető. A gyártás kapcsán azért megjegyezte, hogy adataik szerint Magyarországon a gyártásban dolgozók átlagos képzettségi szintje a legalacsonyabb. A jelenlegi helyzet pedig értékelése szerint tudáskonzerváló. Ugyanakkor a magyar lakosság mintha szembemenne a gyártási modellel, hiszen a képzésben éppen a középső, szakképzési irányt preferálja a legkevésbé, többen törekszenek ez alá, illetve efölé. Ezt az állítást azért árnyalja Bögel fejtegetése a gyártás differenciáltságáról, hiszen a gyártásnak éppenséggel nagyon nagy olyan területei is vannak, amelyek a szakképzés alatti regiszterből igényelnek munkaerőt.
Fotó: Corvinus Egyetem