Volt egy festőművész nagypapád. Ő segített közelebb a művészethez?
A nagypapám halk szavú, csendes, visszafogott ember volt, főleg tájképeket, csendéleteket festett, és nagyon jó portrékat rajzolt szénnel. Viszont nem volt vibráló, szuggesztív művész.
Meg sem próbálkoztál a festészettel?
Inkább rajzolgattam, de nem volt hozzá se valódi érdeklődésem, se igazi tehetségem. Egyedül vitorláshajóban voltam jó.
Viszonylag szűkös szaktudás.
A zene már kisgyerekként is jobban izgatott.
Miért?
A családban többen zongoráztak: apám testvére, a nagymamám testvére és a nagymamám is, aki különben énektanár volt. Még az is előfordult, hogy jöttek a család ismerősei, barátai kamarazenét játszani, hozták a hegedűt, a csellót…
Aztán, amikor senki sem használta a zongorát, te odalopództál, és…
A zongora nem volt túl jó, de arra alkalmas volt, hogy megtanuljak rajta játszani.
Melyek az első emlékeid a zongoratanulásról?
Nem szerettem gyakorolni, ráadásul a nagymamámnál nem lehetetett hibázni, ő még mosogatás közben is bekiabált a konyhából, hogy „hamis!”.
Rosszul esett a szigorúsága?
Rosszul. Olyannyira, hogy amikor tizedszer hallottam a konyhából, hogy „hamis”, akkor néha dühömben rávágtam billentyűkre, egyszer-kétszer még a kalapácsot is eltörtem.
Ezek szerint az önfegyelmedet illetően nem voltál egy zen buddhista tengerészgyalogos…
Nagyon bosszantott a nagymamám kérlelhetetlensége, és igen: türelmetlen voltam. Azért a kalapácstörés ritka volt. A gyakorlás nem esett jól, inkább szabadon szerettem játszani. Klimpírozni, csak úgy. A zeneiskolában az összhangzattan tanárom javasolta is, hogy menjek jazz tanszakra.
Kamaszként hallgattál jazzt?
Inkább progresszív rockzenét. Mike Oldfieldet, Genesist, King Crimsont… a hazaiak közül Eastet, Solarist, ilyesmiket…
Csak a zongorázás és a zene volt az életedben, semmi bandázás?
Rákosligeten laktunk, nyáron rengeteget lógtam a teniszpályán, amit télen fellocsoltak, akkor meg korcsolyázni lehetett rajta. Nagyon sokat olvastam, zenét másoltunk egymástól a barátaimmal, vadásztunk a lemezekre. És igen, volt bandázás is.
Zenekar is született?
Született persze. A Touring Hotel. Teljesen rossz név volt.
Hát igen…
Felmerült, hogy legyen Drappsapka és az is, hogy Charlotte és Kalapács, ami szerintem tök jó, de végül Touring Hotel lett. Máig sajnálom.
Akkor már zenész akartál lenni?
Eleinte hangmérnök, ezért a villamosmérnöki karra szerettem volna jelentkezni. De persze nem építettem otthon erősítőket, nem raktam össze áramköröket, nem babráltam a mikroelektronikával, szóval ez az elhatározás inkább csak egy futó gondolat volt. Rájöttem, hogy engem legjobban a zene érdekel.