Köbli Norbert forgatókönyvíró munkásságából nem következett volna egyenesen, hogy nevét adja a történelem ilyesfajta meghamisításához, de a rendező személye, Tősér Ádám – legalábbis megnyilatkozásai alapján – azért adott alapot a gyanakvásra.
„Az volt a dolgunk, hogy a legendáriumokat leválasszuk a megtörtént eseményekről, de többnyire csak a legendáriumok maradtak. Nagyon kevés tényszerű információ látott napvilágot a mai napig. A legenda rögzült, kanonizálódott, elterjedt… Ez a film a legendáriumokról húzza le a leplet. Sokaknak ez nem fog tetszeni, hogy ezt mi megtettük. Várjuk az észrevételeket és a tényeket, amelyekkel bármit meg tudnak cáfolni… Bármi lehet támadási felület, Göncz Árpád alakja nagyon torz képet festett az utóbbi időkben, vagyis mindig, tehát őrá fölépült egy píárkampány, amiről azt gondolom, hogy hamis, Göncz Árpád nem olyan ember volt, ahogyan az emlékezetünkben él, és mi tényleg alapos kutatómunkával jártunk utána, hogy mi történt azokban a napokban. Ebből kirajzolódik egy sajátos karakter, minden tényszerű.”
A Blokád egyfelől vigyázz-állásban lerótt tisztelgés Antall József, az ország első szabadon választott miniszterelnöke, az üldözött, meghurcolt, elveiből egy jottányit sem engedő, az egész nemzet osztályfőnökeként felelősséget vállaló államférfi előtt, aki Gorbacsovnak a szemébe mondta, hogy itt és most van vége az orosz függőségnek.
És mivel még a világ nem látott olyan filmet, ahol a főhőssel szemben ne állna valami folyton rossz döntéseket hozó, szétszórt, kicsit bolondos figura, aki folyton bot a küllők között, homok a gépezetben, tüske a köröm alatt, befurakodott ellenség, a bukott hatalom (SZDSZ) szekértolója, az a Blokádban nem lehet más, mint Göncz Árpád. Akit ugyan meghurcoltak, le is csuktak ’56 után, de a film készítőinek ez nem számít, mert szerintük a későbbi államfő a forradalom idején csak a zavarosban halászott, ki tudja, milyen érdekeket képviselt, és irodalmi, műfordítói munkásságával is csak a saját népszerűsítésre gyúrt.
Az ember nézi a Blokádot, és komolyan kétségbe lenne esve, hogy lám, az ország Árpi bácsija majdnem kerékkötője lett a Varsói Szerződésből való kilépésnek, ahogy a Gorbacsovval való tárgyalásoknak is – ha véletlenül (az alkotókkal ellentétben) nem tudná, hogy mi is történt valójában.