A három (négy) könyv olyan együtt, mint egy szimfónia három (négy) tétele: gazdag polifóniában felbukkannak, ismétlődnek, variálódnak, összekapcsolódnak és szétválnak a fő- és melléktémák, a „hallgató” pedig gondolkodhat, hogy egy derűs, bizakodó művel találkozott-e, vagy a komor akkordok vannak inkább túlsúlyban. Szerintem az utóbbi igaz: mitől lenne manapság egy tisztán látó értelmiségi, egy felelős magyar állampolgár (pláne, ha szociológus) derűs és bizakodó?
Az első kötet, a még 2020-ban megjelent Hanyatló világok alcíme szerint is „Szubjektív tudományos önéletrajz”.
(Itt jegyzem meg, hogy a három könyv három különböző kiadónál, az Uránia Ismeretterjesztő Alapítványnál és a L’Harmattannál, a Noran Librónál s a HTSART–ÚMK-nál jelent meg, könyvet ki- és eladni sem egyszerű a mai Magyarországon, és ez relatíve még a kisebb bajok közé tartozik.)
Ladányi negyvenöt évnyi kutatói munkásságának az általa legfontosabbnak tartott eredményeit foglalja össze, feltárva a témaválasztáshoz és a tanulságok levonásához vezető szubjektív utat. Azt ígéri az előszóban, hogy „erősen leegyszerűsített nyelvet” fog használni, szemben az általa máskor használt „meglehetősen bonyolult tudományos nyelvezet” helyett. Ehhez azért fűznék két megjegyzést.
Az egyik: Ladányi a tanulmányaiban sem használ „meglehetősen bonyolult” nyelvezetet. Magam irodalmár lennék, soha semmi gondom nem akadt velük. Nem villamoson és nem elalvás előtt kell lapozgatni őket, ez tény, de a tömegközlekedésben eredményesen dekódolható tudományos irodalom mennyiségileg elenyésző. A másik megjegyzés: a nyelv, ha a szándék ez volt is, nem lett „erősen leegyszerűsített”. Illetve a szülőhelyre, Újpestre, a családra, a gyerekkorra, a fiatalságra, az iskolákra, a barátokra történő emlékezés nyelve köznapi, bensőséges, oldott – de a tudományos eredmények összefoglalásáé nagyon is szakszerű, komoly, sőt komor. (Jó, vannak olyan laza kifejezések, mint az „újkapitalista micsoda”, bár én ezt el tudom fogadni terminus technicusnak.)
Nem olyan vidámak ugyanis ezek az eredmények, felismerések, és Ladányi azon szociológusok közé tartozik, mint például Csepeli György vagy Ferge Zsuzsa is, akiket elszomorít és dühít, ha valami szörnyűséggel találkoznak. Márpedig egy éles szemű magyar szociológus sok szörnyűséggel kényszerül szembesülni, nemkülönben azzal, hogy e szörnyűségekről a politika nem akar tudomást venni…
Nem véletlenül figyelmeztet a szerző már rögtön az Előszóban:
„…az állandó növekedés és az egyre fokozódó szociális egyenlőtlenségek rémét kell karanténba zárnunk. A globalizáció visszaszorítása és a nemzeti megoldások erőltetése nem vezet sehová.”
Egyébként folyvást előbújik belőle a szociológus, egykori gimnáziumáról írva ezt is megjegyzi: „talán az a legfontosabb, …, hogy abban az időben a Könyves-diákok szociális összetétele a mai viszonyok között elképzelhetetlenül heterogén volt.” És tudósi precizitással, korrektül hozzáteszi: „…a különböző szociális háttérből érkező tanulók meglehetősen egyenlőtlenül oszlottak el a környék oktatási intézményei közt és a Könyvesen belül is”.
Ladányi János sok mindennel foglalkozott hosszú pályafutása során: szociálpolitikával, település- és városszociológiával, iskolaszociológiával, szegénységgel, etnikai konfliktusokkal. Mindegyik téma előkerül a könyvben, a szerintem legfontosabb megállapításokat emelem ki.
Ladányi még a hetvenes évek második felében belekeveredett az iskolakutatásba. Arra jutott kollégáival, hogy „az akkor kisegítő iskolának nevezett intézménybe járó gyerekek kétharmada se nem értelmi fogyatékos, se nem súlyos magatartási problémás nem volt, hanem csak szegény vagy roma, vagy mindkettő.” Azért is idézem, mert hozzáteszi: „…az egykor burkolt általános iskolai szelekció – ami fokozatosan nyílt diszkriminációvá nőtte ki magát – terén a helyzet ma rosszabb, mint akkor volt.” Rosszabb bizony; egykori tanárként magam is tanúsíthatom. Lerázni, kizárni mindenkit, aki zavaró tényező lehet! (Diákot, tanárt egyaránt, de ezt hagyjuk.)
Nagyon lényeges mindaz, amit Ladányi az új típusú szegénységről, az underclassról, a gettósodó térségekről, a szociális és etnikai lakóhelyi szegregációról ír. Például ez: