A legtöbben a Budapest retró, Balaton retró, Magyar retró vagy éppen A szovjet levelezőpajtás dokumentumfilmek rendezőjeként ismernek, sokan hallgatják rádiós irodalmi hangjátékaidat, de készítettél portréfilmet Lator László költőről, Göncz Árpádról és Esterházy-vacsora címmel Esterházy Péterről is. Hogy jutott eszedbe Bereményi Gézáról filmet forgatni?
Annak idején a főiskolai diplomamunkám is egy portréfilm volt, a gyermeki lelkületű és nagyszerű költő Tandori Dezsővel a főszerepben. A Bereményi-film ötlete azonban Csejdy András kreatív producer nevéhez fűződik. András 2020 októberében keresett meg azzal, hogy készítsünk egy dokumentumfilmet Géza életéről. Ő is akkoriban olvasta el a Magyar Copperfieldet, és ráérzett arra, hogy Bereményi dalszövegeiben, filmjeiben, novelláiban és életregényében az elmúlt ötven év és több generáció életélménye sűrűsödik össze, amit a portréfilm eszközeivel feltétlenül meg kell örökítenünk, mégpedig úgy, hogy kicsit közelebbről is bemutatjuk Bereményi Gézát, a szépírót és filmes alkotót, miközben felsejlenek személyiségének titkai.
Hogy emlékszik, mikor találkozott először Bereményi műveivel?
Nem okozok túl nagy meglepetést, ha azt mondom, hogy a nyolcvanas évek elején, Cseh Tamás hangján szóltak hozzám az első Bereményi-sorok. Talán tizenhárom éves voltam, amikor valakitől ajándékba megkaptam a Műcsarnok című lemezt, amit nagyon sokszor meghallgattam. Nagyon szerettem a Shakespeare-dalt, vagy a Petőfiről és Adyról szólót is, melyeket már gyerekként rengeteget dúdoltam. A József Attiláról szóló számot pedig később beleépítettem az első vizsgafilmembe.
A portréfilmben is felcsendül számos Bereményi-szövegű Cseh Tamás-dal, de mégsem a legismertebbek. Hogy született meg a koncepció?Mi alapján válogattátok ki a dalokat?
Az alkotótársaimmal először azt akartuk, hogy négyféle Bereményi jelenjen meg a filmben, a szépíró, a dalszövegíró, a filmes és a színházi ember. Ez utóbbit azonban el kellett engednünk, mert bár Bereményi több darabot írt és rendezett, valamint évekig vezető szerepet töltött be a zalaegerszegi színház és a Thália Színház életében is, ezt azonban csak nagyon felszínesen és személytelenül tudtuk volna ábrázolni a filmvásznon. Ezért inkább a dalok és a filmek irányába indultunk el, vezérfonalnak pedig a történelmet választottuk. Mert Bereményi szinte minden műve vagy önéletrajzi és a családja történetével foglalkozik (amiben persze benne van a XIX. század és a XX. század magyar történelme is), vagy pedig kifejezetten történelmi témájú. A filmek közül például ilyen a Hídember, a Tanítványok és az Eldorádó, de a Cseh Tamás-dalok között is sok olyat találunk, amelyek direkt módon vagy áttételesen a történelemről szólnak. Gondoljunk csak az ötvenhattal foglalkozó Corvin köziekre, a Petőfi halálára, vagy éppen a Széna térre. Ezért találtuk ki, hogy ne a legikonikusabb Cseh Tamás-dalok köré szerveződjön a film, hanem azon szerzemények köré, melyek szorosan kötődnek Bereményi életrajzához vagy a történelemhez. Ezek alapján mutatjuk be az író életének főbb állomásait.
A portréfilmben több izgalmas helyszínen találkozhatunk a címszereplővel a Teleki tértől kezdve a Kerepesi temetőn át egészen a Balaton-partig, vagy a Kolozsvári Magyar Könyvhétig, de említhetnénk az író városmajori lakásának konyháját is. A „nagy utazás” alatt Bereményi Géza elválaszthatatlan kísérője és kérdezője Tóth Barnabás filmrendező, aki annak idején tízévesen a diftériás gyerek Bereményit alakította az Eldorádóban. Tóth Barna remek „Vergilius”, kérdései és jelenléte mögött ott lapul az a láthatatlan érzelmi kapcsolat, ami az Eldorádónak köszönhetően kialakult köztük. Pedig harmincöt éve nem is találkoztak.
Határozott elképzelésem volt, hogy ne egy mozdulatlanságba dermedt portréfilmet készítsünk, ahol a neves író egy könyvespolc előtt a foteljában ülve meséli az életét, miközben egy riporter udvariasan kérdezgeti, hanem az archív dokumentum bejátszásokon kívül legyen benne valódi élethelyzet, akció, séta, koncert, baráti találkozó, ironikus szerepjáték, és pár újonnan megrendezett klip is. Ehhez viszont meg kellett találni a megfelelő társat, aki Bereményit őszinte érdeklődéssel kíséri és mégsem teljesen idegen a számára. Eleinte fiatal színészeket kérdeztem, de a legtöbbjük nem igazán tudta, ki is az a Bereményi Géza, csupán a nevét ismerték. Ekkor jutott eszembe Tóth Barnabás, aki örömmel mondott igent a felkérésre. Az új Cseh Tamás-klipek forgatását pedig mindketten nagyon élvezték. A portréfilm készítésének elején Gézában volt egy kis szemérmesség és tartózkodás, de amikor az Illegalitásban című szám kisfilmjében egy kommunista elvtársat kellett alakítania, ahol Barna volt a veje, teljesen felszabadult, és örömmel vetette bele magát a játékba.