Azóta eltelt pár évtized, a helyzetet egyre zavarosabbnak látom, a balkáni állapotokat és a hazai helyzetet/magyar társadalmat is egyre kevésbé értem. Egy dolog alig változott az elmúlt évtizedekben: a magyar újságolvasó ugyanolyan differenciálatlan képet kap a szomszédos országokról, mint az államszocializmus médiaszürkeségében. A délszláv utódállamok háborúi ugyan némi sokkot okoztak, figyelmeztettek a nyelvi, vallási és egyéb tradíciók okozta ellentétekre, véres gyűlöletekre, de a hazai szemlélet – úgy érzem – ugyanaz. Jó esetben távolságtartó, némi civilizációs fölény van benne, ahogy a tőlünk délre élő európaiakról gondolkozunk. És ez így volt már a monarchiás években is. Úgy érzem, hogy még mindig az akkori politikai kötődések, az előző századfordulós propaganda hatásai befolyásolják a mai gondolkodást, érzelmeket a Balkán vonatkozásában.
Szkopje: politikai jobbra át. Észak-Macedóniában választások voltak, amelyeken a jobboldal győzött. A VMRO-DPMNE nevű középjobb párt visszatér a hatalomba, és a köztársaság elnöke is az ő jelöltjük lett. Eddig a szociáldemokraták kormányoztak egy albán párttal koalícióban. Ezentúl a jobboldal teszi feltehetően ugyanazt, azzal a különbséggel, hogy nekik albánok nélkül is lenne kormánytöbbségük. A szociáldemokraták az euroatlanti integráció és jobb kormányzás ígéretével kerültek hatalomra. A kis ország népességének legalább harminc százaléka albán. Sokan vannak a szláv muszlimok is, akik a szintén muszlim albánokkal éreznek közösséget. A macedón tudatú többség pedig elég erősen megoszlott a jobb- és baloldal között. A SDSM nevű eddig kormányzó erő az egykori jugoszláv állampárt helyi tagszervezetének utódpártja.
A Balkán központjában lévő ország jelenlegi fő bel- és külpolitikai konfliktusa a helyi szlávság identitása, történelme körül alakult ki. A Balkánon a 19. század második felére alakultak ki a független államok, ekkorra datálják a nemzeti tudat, a nemzetté válás kezdeteit is. Azokon a területeken, amelyek 1912-ig még oszmán uralom alatt voltak, mindez még bonyolultabb. Az oszmánok nem ismertek el nemzeti kisebbségeket, csak vallási közösségeket, amelyek rendelkezhettek bizonyos belső autonómiával. Minden török alattvaló, aki ortodox keresztény volt, a konstantinápolyi görög patriarcha alá tartozott. (A bolgároknak egy szultáni rendelet 1870-ben önállóságot adott egy bolgár exarchátus formájában.) A török területeken rengeteg nemzeti mozgalom forrongott, hiszen ezeket a területeket maguknak akarták a görög, a szerb, a bolgár kormányok. Alakultak az önállóságra törekvő albán mozgalmak és a különböző nacionalista török szervezetek. A térségben igen aktívak voltak az akkori nagyhatalmak – az oroszok már kétszáz éve dolgoztak azon, hogy megszerezzék, befolyásuk alá vonják a Balkánt. Így a cár szabadon pártfogolhatta volna a helyi pravoszlávokat és az orosz flotta is kijuthatott volna a Földközi-tengerre. Ma ugyanez Moszkva törekvése.