Az elmúlt években kialakult kínai-orosz viszonnyal kezdeném. Most úgy tűnik, Kína és Oroszország között szoros az együttműködés, de a történelem során nem volt ez mindig így. Hogyan változott a két ország kapcsolata a hidegháború vége óta?
Kissé ironikus, mert Kína és az akkori Szovjetunió – a mai Oroszország – a hidegháború vége felé sokat harcoltak egymás ellen. A nemzetközi ügyek terén egymásban látták a fő ellenséget. Főleg Kína illette kemény kritikával a Szovjetuniót, méghozzá a terjeszkedőnek ítélt politikája miatt. Két dolog miatt kerültek mégis közelebb egymáshoz. Az egyik, hogy a hidegháború vége a szovjet rendszer teljes összeomlását hozta el. Az így létrejött egypólusú világban mind Oroszország – a szovjet utódállam –, mind Kína fenyegetve érezte magát a hegemón hatalommá vált Egyesült Államok által. A másik dolog, hogy a különbségek ellenére mindkét országban tekintélyelvű és elnyomó kormányok vannak hatalmon. Ez önmagában kevés a közeledéshez, hiszen lehetnének elnyomó, de más politikai színezetű, egymással szemben álló kormányok is. Véleményem szerint azonban jelenleg mindkét ország vezetői úgy érzik, hogy az USA a nyomukban van és valamiféle belső változást akar Kínában is, Oroszországban is véghez vinni. Ez hozza őket közelebb egymáshoz.
Megítélése szerint hogyan hat a jelenleg Ukrajnában zajló háború a kínai-orosz kapcsolatkora?
Először is, Kína számára nem teremtett könnyű helyzetet ez a háború. Nyugaton, különösen Európában elterjedt vélemény, hogy Kínának rengeteg előnye származhat ebből a konfliktusból. Nem hiszem, hogy így van. Származhat némi előnye, de a háború elsősorban problémát jelent, ugyanis Kína további fejlődése a nemzetközi kapcsolatok bizonyos fokú stabilitásától függ. Különösen igaz ez a nemzetközi gazdaság területén, ahol Kínának nem csak stabilitásra, de egy bizonyos szintű gazdasági fejlődésre is szüksége van. Ezt a célt illetően rengeteg problémát okozott a háború. Tehát annak ellenére, hogy Kína nincs abban a helyzetben, hogy lemondjon az Oroszországgal való szövetségéről – vagy nincs kedve lemondani – elég egyértelmű, hogy nem kívánta ezt a háborút.
Mit nyerhet vagy veszíthet Kína egy meggyengült vagy elszigetelt Oroszországgal?
A kínaiak szemszögéből megvannak az előnyei az Oroszországgal való egyre szorosabb viszonynak. Mindenekelőtt az, hogy hozzáférnek az orosz nyersanyagokhoz, kiváltképpen az orosz energiaforrásokhoz. Viszont az ezért fizetendő árat túl magasnak tartják ahhoz, hogy a jelenlegi helyzetet ideálisnak lehessen nevezni. Oroszország ugyanis gyenge, különösen gazdasági értelemben, és Kína számára problémát jelent, hogy túlságosan csak tőlük függ. Némi feszültség a Nyugattal talán tovább erősíthette volna Kína pozícióját Oroszországban, de egy folyamatban lévő háború – egy forró háború – merőben más történet. Nem hiszem, hogy egy elhúzódó konfliktus Kína érdekeit szolgálná. Peking nagyon óvatos, az aktuális fejlemények árán nem éri meg nekik szorosra fűzni a kapcsolatot Oroszországgal.
Kína megőrizte semlegességét ebben a háborúban és nem ítélte el egyértelműen az orosz agressziót, ami tovább rontotta a kapcsolatát az Európai Unióval. Milyen lehetőségei vannak az EU-nak az Oroszországgal és Kínával való jövőbeni kapcsolatait illetően?
Úgy gondolom, nem helyes azt állítani, hogy Kína semleges ebben a konfliktusban. Elvben lehet, hogy az, de „az orosz oldalon semleges”. Kína és Oroszország között nagyon szoros a kapcsolat, a kínai kormány azonban ügyel arra, hogy ne tűnjön Oroszország közvetlen szövetségesének az Ukrajna elleni háborúban. Ez nem azt jelenti, hogy semleges. Európa számára a konfliktus figyelmeztetés Kínával és nyilvánvalóan Oroszországgal kapcsolatban, illetve a két ország között fennálló viszonyt illetően. Véleményem szerint Kína számára ez az egyik legnagyobb stratégiai probléma ebben a háborúban, mert stabil és lehetőleg jó kapcsolatokat szeretett volna ápolni Európával és az EU tagállamaival. Az Ukrajna elleni orosz agresszió azonban ezt fölöttébb megnehezíti. Európában természetesen úgy látják, hogy az Ukrajnával kapcsolatos orosz retorika – amelyet részben Kína is átvett – szöges ellentétben áll Európa érdekeivel és az Ukrajnában zajló események európai értelmezésével. Jelen pillanatban az EU-nak és tagállamainak meg kellene vizsgálniuk a Kínával való hosszú távú kapcsolataikat, hogy ne függjenek túlságosan a kínai importoktól és piacoktól. Ezért meg kellene próbálniuk körültekintőbben disztingválni. Ami pedig a biztonságot illeti, az EU-nak meg kellene próbálnia a már meglévő intézményekre építenie, beleértve az Észak-Amerikával való nagyon szoros együttműködést.
Az EU-t is és az USA-t is meglepetésként érte, hogy jelentős afrikai, dél-amerikai és ázsiai országok – például Dél-Afrika, Brazília és India – nem álltak a Nyugat oldalára ebben a háborúban, vagy legalábbis kétértelműen viszonyulnak Oroszországhoz.
Úgy gondolom, a reakcióikat illetően fontos különbséget tenni az egyes országok között, de valóban igaz, a nemzetközi rend már egy ideje többpólusúvá vált. Már nem magától értetődő, hogy a globális dél regionális nagyhatalmai szükségszerűen egyik vagy másik irányba illeszkedjenek a nemzetközi konfliktusokban, és különösen a mostani, Európában zajló nemzetközi konfliktusban. Ez bizonyos értelemben nem meglepő. India reakciója engem mégis meglepett. Mind az Egyesült Államokkal, mind Európával elég szorosan együttműködik ahhoz, hogy legalább elvben elítélje azt a fajta nyílt agressziót, amit Oroszország Ukrajna ellen indított – az ellen az Ukrajna ellen, amellyel amúgy nagyon jó kapcsolatokat ápolt az orosz támadás előtt. Nem tudom elképzelni, mit nyerhet az úgynevezett semlegességgel, ami persze valójában nem is semlegesség. Úgy gondolom, az elit és a szélesebb közvélemény szimpátiáját tekintve India egyértelműen Ukrajna és Európa oldalán áll. Ami azonban az indiai kormány álláspontját illeti, amikor a biztonság kérdésében különbséget tesz egyrészt India saját, Oroszországhoz kötődő nemzeti érdekei, másrészt az általános elvek között, az ország egyszerűen nem találta meg a megfelelő egyensúlyt.
Visszakanyarodva Kína és Oroszország kapcsolatára, láthattuk, hogy Hszi Csin-ping és Putyin kinyilvánították „korlátok nélküli barátságukat” a pekingi téli olimpián. De mit jelent ez valójában Oroszország és Kína kapcsolatára nézve, és mit jelent a Nyugat számára?
Egyelőre nehéz megmondani. Ez közvetlenül a háború kezdete előtt történt. Azt hiszem, Hszi elnök részéről az volt az elképzelés, hogy egyre szorosabb kapcsolatuk lesz Oroszországgal. Úgy gondolom, Kína valamiféle orosz győzelemre számított Ukrajnában, valószínűleg egy sikeres és rövid határháború révén. Az oroszok talán ezt a tervet vezethették elő a kínaiaknak az olimpiai találkozón. Csakhogy nem így történt. Szóval az orosz-kínai kapcsolat szerintem tartós, legalábbis rövid- és középtávon, ám a kapcsolat mindkét fél számára problémás lesz. Az orosz vezetés számára nem lesz könnyű ezután is teljes mértékben Kínától függeni – gazdaságilag, politikailag és stratégiailag.
Hogyan nézne ki egy progresszív EU-s álláspont Oroszországot és Kínát illetően?
Ami Oroszországot illeti, azt hiszem, a jelenlegi progresszív európai politika legfontosabb kérdése az Ukrajnával való szolidaritás, és biztosítani Ukrajna fennmaradását területileg egységes, szuverén államként. Sok párhuzamot találunk az európai történelemben, ezért tényleg fontos lenne, hogy az európai progresszívek most ne hibázzanak. Amennyiben Ukrajna nem marad fenn területileg egységes, szuverén államként, Európa problémái drasztikusan növekedni fognak. Ami pedig Kínát illeti, úgy gondolom, az európai progresszíveknek arra kellene használniuk ezt a lehetőséget, hogy végiggondolják, miért függ Európa ennyire a Kínával folytatott kereskedelemtől, és hogy Kína miért ilyen sikeres az Európával folytatott kereskedelmét illetően. A probléma összefügg például a kínai munkaügyi gyakorlattal. Kína mára eljutott oda, hogy gátlástalanul kizsákmányolja a saját munkásosztályát, ami meggyőződésem szerint hosszabb távon problémákat fog okozni az országon belül, ha nem csökkentik a mértékét. Az európai progresszíveknek azzal is tisztában kell lenniük, hogy méltányos kereskedelmi kapcsolatokra van szükség. Méltányos alatt azt értem, hogy olyan kapcsolatokra, amelyek mindkét irányban meglehetősen jól működnek a munkavállalók számára. Úgy látom, a progresszívek ezt a kérdést nem vették elég komolyan a globalizáció időszakában. Ezen kellene elgondolkoznunk.
(A szerző, Aline Burni, a FEPS nemzetközi kapcsolatokat elemző politológusa.)
A cikket Miszlay Blanka fordította.