Mindez Nagy Márton fejéből pattant ki, akiről Orbán Viktor a szokásos pénteki, a Kossuth rádióban előadott nagymonológjában azt mondta, fő feladata az államháztartási hiány csökkentése. A kormányfő szerint ez alapvetően két emberen múlik, rajta és Nagy Mártonon. Neki kell felügyelnie a folyamatot, Nagynak pedig hoznia az ehhez szükséges gazdasági tudást.
Vagyis, ha azt állítjuk, hogy az ötletgazda Nagy Márton, a folyamat engedélyezője pedig Orbán Viktor, akkor az minden valószínűség szerint megfelel az igazságnak. Az igazság pedig az, hogy ez az intézkedés azt jelenti, hogy az önkormányzatok pénzét elveszik, hadd használja az állam, azok pedig visszaigényelhetik, s ha az állam kegyes, visszaadja nekik arra a célra, amit az állam maga helyesnek ítél.
Összefoglalva: az állam elveszi az önkormányzatok pénzét. Más szóval: elzabrálja. Lefoglalja. Államosítja. Nagy Márton ugyanis most éppen kisöpri a padlást, csak hogy más kulturális nyelven értő olvasóink számára is világos legyen, mi történik valójában.
Az intézkedésnek több oka van, ezek a teljesség igénye nélkül:
– az állam nagyon nagy bajban van. Már régóta hírlik, hogy cash-flow-problémákkal küzd, ez a vélemény eluralta a piacot is. Talán sokan csodálkozva nézték, hogy Orbán Viktor maga jelentette be „jó hírként”, hogy az állam kifizeti a lejárt államkötvények kamatait, ami a világ legtermészetesebb dolga volna, tehát nem jó hír, hanem egy normális mechanizmus. Na most a piac nem volt annyira bizonyos abban, hogy az állam ennek a kötelezettségének eleget tud tenni, alapvetően a befektetők megnyugtatására szólt a kormányzati szlogen, s ha már épp sikerként tudták a közvéleménynek eladni, akkor legalább megtették azt is, jó hírként. Ettől még az államnak komoly gondjai vannak a pénzügyi egyensúllyal.
– Ezen a helyzeten csak rontott Orbán Viktor, aki az évértékelő beszédében további, nagyjából ezermilliárdos lukat ütött az egyébként is igen nehéz helyzetben lévő költségvetésen, így: a családi adókedvezmény duplázása éves szinten 350-400 milliárd forintos többletkiadást jelent a Niveus Consulting Group számítása szerint. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter közlése szerint a háromgyermekes anyák szja-mentessége 170 milliárd forinttal terheli a költségvetést, a csed és a gyed szja-mentessége pedig 10 milliárd forinttal. A kétgyermekesek szja-mentessége további 462 milliárdot jelenthet. Ez a pénz valahonnan hiányzik. Ezt a pénzt Nagy Mártonnal be kell hoznia.
– A kormány Donald Trumphoz fűzött reményei, meglehet, politikailag kifizetődők (meglehet, de ez nagyon necces megállapítás, könnyen feltételezhetően ugyanilyen kárai is lehetnek a kormány számára), de a békeköltségvetésre, amit Orbán Viktor oly fennen szeret hangoztatni, semmilyen kedvező hatással nincsenek, épp ellenkezőleg. Nincs az a kétoldalú megállapodás, bármilyen sikerként kommunikálja is majd Szijjártó Péter vagy maga Orbán Viktor, ha lesz ilyen egyáltalán, ami ellensúlyozná azt a kárt, amit Trump elnök Európára kivetett 25 százalékos védővámja okoz majd az európai gazdaságnak, ezen belül a kifejezetten a német autóipar összeszerelő üzemeként működő Magyarországnak.
– A magyar kormány még mindig repülőrajtról beszél és hasonló sületlenségeket mantráz, miközben maga ismerte el Brüsszel felé, hogy a repülőrajtos év gazdasági növekedése legfeljebb 1,6 százalékos lesz; ez tavaly decemberben történt, vagyis Orbán Viktor nyilván ennek az adatnak a tudatában állítja az embereknek azt, hogy fantasztikus gazdasági föllendülés előtt állunk. Ezt a köznyelv hazugságnak nevezi.
– A föllendítés helyett, amelynek nyoma nincs, Nagy Márton dolga az lett, hogy legalább próbáljon mozgásteret biztosítani a kormánynak annak érdekében, hogy közvetlenül a választási év előtt a költségvetés ne dőljön össze.
– Ez a folyamat vezetett oda, hogy a kormány rá akar tenyerelni az önkormányzatok saját számláján rendelkezésre álló, és eddig szabadon felhasználható pénzügyi forrásaira, ami a Magyar Nemzeti Bank 2024 végi állományokról szóló kimutatása szerint nagyjából ezermilliárd forint, aminek nem a teljes egészét érintené az elvonás – a működési költségek maradhatnának.
A kormány az intézkedést azzal indokolja, hogy a központosított számlavezetés hatékonyabb pénzeszközkezelést, a közpénzek átláthatóságát és az önkormányzatok pénzügyi stabilitását szolgálja. Az önkormányzatok továbbra is hozzáférhetnek a pénzükhöz, de azt a MÁK-on keresztül kell kezelniük, ami jelentősen szűkíti a pénzügyi mozgásterüket.
Az intézkedés gyakorlati hatásai a következők:
– Az önkormányzatok csak a mindennapi működésükhöz tartozó kiadásaikat ellenértékét tarthatják a számlájukon, a pénzüket nem tudják forgatni, kamatoztatni, adott esetben állampapírba fektetni, fialtatni, gazdálkodni vele, hogy egy Orbán Viktornak kedves hasonlatot említsünk, ahogy azt a háziasszonyok szokták a háztartási költségvetéssel.
– Ezzel sokkal nehezebbé válik, hogy stratégiákban, hosszabb távú programokban gondolkodjanak, mert az ehhez szükséges forrásokat az államtól kell visszaszerezniük. Olyan ez, mint a gyerek pénze, amit a szülők magukhoz vonnak: ha egyetértenek azzal, amire fordítani akarja, odaadják neki egy hosszú, bonyolult, több lépcsős folyamat révén, ha pedig nem, akkor valamilyen ürüggyel megtagadják – mindenképp alá-fölérendeltségi viszonyt teremtenek. A legrosszabb esetben a MÁK – a kormány –, ha neki nem tetszik valami, nemet is mondhat.
– Mindez a gazdálkodás szabadságának megsértése. Az önkormányzatiság semmibe vétele, semmibe vétele a települések választott testületeinek, semmibe vétele a települések testületeit megválasztó embereknek, semmibe vétele az ő akaratuknak, kis túlzással, de végeredményben semmibe vétele Magyarország állampolgárainak.
– A rendelkezés annak ellenére sérti az Alkotmányt – manapság csak: alaptörvény –, hogy abból a kormány jó előre kiiktatta az önkormányzatisághoz való jogot, ugyanakkor az ország – igaz, ha a kormány most tehetné, nem valószínű, hogy kezdeményezné a csatlakozást – még az Európai Unió tagja, vagyis sérti az Európai Önkormányzati Chartát, amely kimondja az önkormányzatok gazdálkodási szabadságát.
– Az intézkedés révén a kormány viszonylagos pénzügyi szabadságot nyer abban az értelemben, hogy a költségvetés lyukait tovább tudja tömködni, s igyekezhet elkerülni az idő előtti – értsd: a választás előtti – gazdasági-pénzügyi nehézségeket. Levegőt kap. Tovább lehet beszélni a repülőrajtról abban a hiszemben, hogy előbb-utóbb megindul valami érzékelhető növekedés.
– Ugyanakkor a kormány tovább tudja működtetni az egyéni kijárásra épülő rendszerét – továbbra sem automatizmus alapján osztja szét a pénzeket, hanem pofapénzt fizet; a neki tetszőket jutalmazza, a neki nem tetszőket még nehezebb helyzetbe hozza.
Az önkormányzatok jelenleg egyrészt abból a pénzből gazdálkodnak, amit az állam oszt vissza számukra a kötelező feladataik ellátására – ez évről-évre kevesebb, még az inflációs hatások figyelembevételével is –, illetve abból, amit a csekély és egyre szűkebb bevételszerző lehetőségeik engednek. A Covid ürügyén az Orbán-kormány sorra elvonta az önkormányzatok forrásait, megsarcolta a városokat, elvette a gépjárműadót, csökkentette az iparűzési adót, az úgynevezett, a kisebb, lehetőségek nélküli települések felzárkóztatását szolgáló szolidaritási adót teljesen értelmezhetetlenül a sokszorosára emelte, hogy aztán az így elnyert pénzt beforgassa a költségvetésbe, magyarul igyekezett lenullázni őket. Ennek két oka volt:
– a központi költségvetési tér növelése és
– a politikai erőt jelentő önkormányzatiság lenullázása.
Ez utóbbi azért nem valósulhat meg, mert az EU tagjaként az önkormányzatiság alapjog, nem számolhatja föl teljesen a kormány, választásokat kell tartania, lenniük kell helyi képviselő-testületeknek, amelyek döntéseket tudnak hozni, fejlesztési irányokat megszabni, képviselni a településükön élőket. Ehhez gazdálkodási szabadságra van szükségük. Ezt a gazdálkodási szabadságot tervezi most végképp fölszámolni a kormány.
Az önkormányzatok ez ellen első körben a következőket tehetik:
– a leghatározottabban tiltakoznak az intézkedés ellen, minden létező kommunikációs felületet igénybe vesznek ehhez, ellenkező esetben rövidesen nem lesz kommunikációs felületük,
– az önkormányzati érdekvédelmi szervezetek közösen adnak ki állásfoglalást,
– ugyanakkor közösen fordulnak az Alkotmánybírsághoz alkotmányos jogaik megsértése miatt,
– közösen kezdenek azonnali hatállyal tárgyalásokat az Európai Unió meghatározott intézményeivel, lehetőleg közvertlenül az Európai Bizottsággal.
Nincs más lehetőségük: a kormány, feszült gazdasági helyzetében, egy évvel a választások előtt, ráülve a Trump-elnök diktálta változásokra, azokat ürügyül használva, lényegében a demokrácia teljes felszámolását tűzte maga elé célul. Ezt az önkormányzatok a maguk eszközeivel legalább részben meg tudják akadályozni.