Rendesen belecsapott a közös európai lecsóba az olasz miniszterelnök gazdasági tanácsadója. Azt javasolja, hogy az Európai Központi Bank a járvány alatt vásárolt államkötvények által megtestesített tartozást engedje el, vagy legalább tartsa azokat a végtelenségig. Az EKB a finanszírozási program keretében szeptember végéig 510 milliárd euró értékben vásárolt államkötvényeket, a második legnagyobb állományt az olasz állampapírok jelentették 95 milliárd eurós összeggel. Ez az olasz államadóság csaknem 4 százaléka.
Az olasz államadósság járvány alatt keletkezett 95 milliárd eurós részének elengedése kizárható a lehetséges opciók közül. Nem is annyira a precedens miatt, mely rossz vért szülne az uniós adósok körében, sokkal inkább azért, mert már a részleges adósságleírás is államcsődöt jelentene. Ezt láthattuk például a görög válság idején. Valószínűleg ezt csak azért említette meg az olasz kormánytanácsadó, hogy emlékeztesse a brüsszeli döntéshozókat és a frankfurti jegybankárokat, ha nem tesznek engedményt, hamar visszatérhet Matteo Salvini Északi Ligája, s újra az eurózónából való kilépéssel fenyegetőzhet. Az olasz tárgyalási pozíciónak az itáliai piac mérete és az euróhasználat ad komoly nyomatékot.
A kötvények végtelenítése meg azért érdekes felvetés, mert már jelenleg is folyamatosan újítja a koronaválság-adósságokat az EKB. Amint lejár egy államkötvénycsomag, a tőkét azonnal visszaforgatják az újabb sorozatba.
Hogy ez miért nem elég az olaszoknak? Talán azért nem, mert nagyon egymásra torlódtak az adósságcsomagok. Több kötvényvásárlási program is segítette az olasz állam talpon maradását. Még a 2008-2009-es pénzügyi válság során felhalmozott extra adósságot sem dolgozták le, mindig újabb, kisebb-nagyobb válságokba futottak az egymást követő kormányok.
Mire törekedhetnek az olaszok? Elképzelhető, hogy a Soros György által is javasolt zéró kuponos megoldásban reménykednek. Ebben az esetben ugyan nem engednék el a tartozás tőkerészét, de ténylegesen törleszteni sem kéne. Csak az évi kamatot fizetnék hosszú-hosszú esztendőkön át, ha nem is a végtelenségig, de rétestésztaként nyújtható lejárattal.
Így afféle Csipkerózsika álomba szenderülne az olasz államadósság egy darabja. A toronyszoba „rezsijét” persze fizetni kéne, remélve a csodás feltámadást vagy legalább a csókos herceg eljövetelét.