Az elmúlt héten örvendezett a kormánypárti sajtó: visszavonták Rogán Antal kitiltását az Amerikai Egyesült Államokból, vagyis az amerikai pénzügyminisztérium levette Orbán legfontosabb miniszterét a szankciós listáról. Washington korábban azzal vádolta Rogánt, hogy tevékenységével elősegíti a rendszerszintű korrupciót. A januári szankciók értelmében zárolták Rogán összes, az Egyesült Államokban lévő vagyonát, az amerikaiaknak pedig megtiltották, hogy üzleteljenek vele.
Deák Dániel, a XXI. Század elemzője közölte: “Rogán Antalnak hivatalos amerikai papírja van arról, hogy nem korrupt”. Ez tévedés. Washingtonban ilyen állítás nem hangzott el. A Pénzügyminisztérium Külföldi Vagyont Ellenőrző Hivatala, az OFAC törléséről szóló döntést Marco Rubio külügyminiszter szóvivője azzal indokolta, hogy Rogán szankcionálása nem egyeztethető össze az USA külpolitikai érdekeivel.
A döntésről maga a külügyminiszter tájékoztatta magyar kollégáját múlt hét kedden. Egyúttal be is nyújtotta rögvest a számlát: közölte Szijjártóval, miként képzeli az amerikai kormányzat a két ország viszonyának megerősítését, közeledést a stratégiai kérdésekben. Erről a szélesebb közvélemény is értesülhetett, ugyanis történetesen aznap tartották az Alapjogokért Központ társszervezésében a Közép-európai Csúcstalálkozót, ahol felszólalt Robert Palladino, a közelmúltban Budapestre akkreditált amerikai ügyvivő.
Érdemes beszédével részletesebben is foglalkozni, mert nyilvánvalóvá tette a washingtoni elvárásokat, amelyek kőkemény követelések – senkit ne tévesszen meg az előterjesztés udvarias csomagolása. A magyar kormány bizonyosan meglepődött, ebben ugyanis nyoma nincs a nyugati politikától eltérő, különutas magyar kül- és gazdaságpolitika elismeréséről, sőt, az amerikai feltételrendszer teljesítésének elvárása – még ha nem is azonnali – radikális módosításokat vonna magával. Mondhatni teljesen szembemegy az orbáni unortodoxiával. Többször, nyomatékosan elhangzik, hogy a nyugati biztonságpolitika létfontosságú eleme Közép-Európa, amelynek szerves része Magyarország. Sűrűn hivatkozik a nyugati értékek melletti elköteleződésre – ami nem keltene feltűnést, ha nem jutna eszünkbe Orbán szívós keletre fordulása, legyen szó akár a türk államokkal (és diktatórikus vezetőivel) ápolt meleg kapcsolatáról, vagy éppen annak visszatérő felemlegetése, hogy az új szelek keletről fújnak, gondolva éppenséggel Kínára is.
Ukrajna kérdésében a magyar kormánypárti sajtó kárörvendezve hivatkozik Trump elnök Kijevvel szembeni keménykedéseire – úgy értelmezve, hogy Washington behódol Putyinnak. Nos, Palladino világossá teszi: az Ukrajnának szóló közép-európai regionális támogatást az USA saját erőfeszítései szempontjából is fontosnak tartja, amely „hozzájárul a tartós és igazságos béke biztosításához”. Kiemelte térségünk szerepét a szankciók fenntartásában, ami lehetővé teszi az elnök csapatának, hogy növelje befolyását a felek tárgyalóasztalhoz ültetéséhez. Nem nehéz kihallani ebből a kritikát: az EU szankciók rendszeres vétóval fenyegetései aligha szolgálják a nyugati érdekeket. Ellenkezőleg: „a háború befejezéséhez elengedhetetlen a térség szolidaritása”.
A magyar diplomácia és kereskedelempolitika immár három esztendeje szembemegy az EU törekvésével, hogy függetlenedjen az orosz energiaimporttól. Úgy tűnik, hiába méltatja Trump visszatérően Orbán politikusi erényeit, Washington megelégelte, hogy Magyarország (Szlovákiával együtt) töméntelen milliárdokkal segíti ki az ukrán háború miatt megroppant orosz költségvetést. Ugyan az USA elismeri, hogy a forráspótláshoz idő kell, ám félreérthetetlenül sorolja az (amerikai) alternatívákat: a Gazprommal szemben az LNG importot, továbbá a nukleáris üzemanyagot, amelyhez az USA kész kis moduláris reaktorokat szállítani. Washington tisztában van azzal, hogy az orosz energia könnyebben integrálható a regionális infrastruktúrába, azonban az amerikai kormányzat elkötelezett abban, hogy „segítse európai szövetségeseit a stratégiai túlzott függőség elkerülésében”. Vagyis az üzenet egyértelmű: Magyarország csak akkor számíthat az Egyesült Államokra, ha belátható időn belül felülvizsgálja orosz energiaimportját és alighanem a Roszatommal hatályos szerződéseit is. (A Paks II. projekt jelenleg a legnagyobb atomenergiai beruházás az Európai Unió területén.)
Az ügyvivő a magyar-orosz kapcsolatok mellett sürgetőnek tartja a Kínával zajló gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok felülvizsgálatát is. Hivatkozott arra, hogy Washington tiszteletben tartja a nemzeti döntések szuverenitását, ám ragaszkodik ahhoz, hogy a magyar – és a többi közép-európai ország – „világos szemmel értékelje a stratégiai kockázatokat”. Palladino – idézve Rubiót – „a kínai rosszindulatú kereskedelempolitikával szembeni” fellépést elengedhetetlennek tartja, mert az – Trump szavaival – stratégiai kihívást jelent az USA és szövetségesei számára.
A kormánypropaganda nem győzött örvendezni Trump megválasztásakor, lám, Orbán jó lóra tett, a személyes meghitt kapcsolat kamatozni fog. Ennek egyelőre nincs sok jele. Az EU tag Magyarország hiába törekszik külön-megállapodásra Washingtonnal, például a kettős adóztatás elkerüléséről, amíg ez nem lesz érdeke az USA-nak, addig nem várható a Biden adminisztráció által 2022-ben felmondott szerződés ismételt megkötése. Ráadásul Palladino beszédének volt egy feltűnő témája, amelyet a kormánysajtó „elfelejtett” megemlíteni szelektív szemlézésében: „Többet kell tenni, mint csak beszélni a demokratikus értékekről. Nem lehet figyelmen kívül hagyni a közvéleményt, vagy elfojtani az eltérő nézeteket: ez nem erősíti, hanem gyengíti a demokráciát.”
Hogy pontosan mit vár el Washington a magyar kormánytól, azt alighanem konkrétabban fogalmazta meg Rubio, amikor Szijjártóval beszélt. A magyar külügyminiszter legfeljebb azon tanakodhatott, hogy vajon Rogán de-szankcionálásáért nem túlságosan drága-e az ár. Különösen annak fényében, hogy egyre kevésbé támaszkodhatunk az EU védőernyőjére, mint ezt megmutatta az Európai Parlament jogállamiságot vizsgáló, ugyancsak a múlt héten Budapestre látogatott küldöttségének fogadtatása. A kormány ugyanis nem volt hajlandó a delegáció tagjaival miniszteri szintű tárgyalást folytatni, jóllehet rendre nehezményezi, hogy a jogvédők mindig csak a civil társadalom részéről megfogalmazott bírálatokat visszhangozzák – hát itt lett volna az alkalom, hogy válaszoljanak a sokszínű delegáció kérdéseire.
Nem kellene lebecsülni az EP jelentőségét, amelynek kezdeményezésére kezdődött a 2018 óta Magyarország ellen folyó jogállamisági eljárás. Ennek nyomán az Európai Bizottság felfüggesztette több milliárd euró folyósítását, mi több, az ország már el is veszített egy milliárd eurót a Covid nyomán elhatározott helyreállítási alapból, mivel nem teljesített korrupcióellenes intézkedéseket és kifutott az ezekhez kötött határidőből. A Bizottság 2024 végén ugyan felszabadított a kohéziós alapból mintegy 10 milliárd eurót, ám a döntés jogszerűségét vitatja az EP, és az ügyet az Európai Bíróság elé vitte, mivel szerinte nem teljesült az igazságügy függetlenségének korábban támasztott feltétele. Éppen ezért a jövőbeni forrásveszteségek elkerülése érdekében számolni kellene az európai képviselők érdekérvényesítő képességeivel és legalábbis partnerként kellene rájuk tekinteni. A delegációt vezető Tineke Strik jelentését ősszel fogadja el az EP, és nagyon nem mindegy, milyen ajánlásokat és bírálatokat fogalmaznak majd meg.
Az EU tagállamok részéről is fogytán van a türelem, jelentős részüknek elegük van az orbáni vétókból, ami ellen most már szívesen látnák, ha a 7-es cikkely szerinti eljárás szintet lépne. Ehhez a tagországok négyötödére van szükség, és éppen Ukrajna ügye miatt vált sürgetővé, hogy reagáljanak Magyarország az integráció fékezésére irányuló törekvéseire. Az unió alapvető értékeinek megsértése miatt indult eljárásban végső fokon – a 26 tagállam egyhangú támogatásával – felfüggeszthető a magyar kormány szavazati joga. Amivel végképp hatástalanítanák a magyar vétókat.
Kínálkozna egy másik megoldás is, ennek kezdeményezőihez a Politico szerint egyre több tagállam csatlakozik. Eszerint megkerülnék a magyar vétót, mert konkrétan Ukrajna uniós támogatásáról a jövőben nem az EU közös politikája keretében határoznának, hanem az egyes tagállamok teszik meg ajánlatukat. Egyelőre folyik a toborzás, és azoknak a meggyőzése, akik továbbra is eu-s keretek között akarnak eljárni.
Magyarország jó pár éve felrúgta az európai szövetséget – úgy állítja be, mintha valóban a brüsszeli eurokraták üzentek volna hadat a kormánynak. A befagyasztott eurómilliárdokat keleti és távol-keleti kétes forrásokkal igyekszik kompenzálni, miközben úgy tűnik, az amerikai mentőöv sem fogja betölteni a hozzáfűzött reményeket.