Annyiféle álmot, amennyit Orbán Viktor politikai pályafutása során eladott, kevesen képesek a hatalom csúcsain. Mára elérkezett oda, hogy minden állításának van ellenétes tartalmú előképe. Az újabb és újabb szakaszok habozás nélkül vannak hozzáigazítva az aktuális érdekekhez, a szélirányhoz, a váltakozó ellenfelek kiiktatásához, de leginkább a kudarcok sikerré stafírozásához. Gátlás, ízlés, visszafogottság félredobva. Időt sem igen veszteget pálfordulásai magyarázatához, ahhoz, hogy miként jutott idáig. Állomásról állomásra visz minket víziói szellemvasútján, s már a szemaforok jelzéseivel sem törődik.
A magyarokat illető jelzői is megmosolyogtatók – voltunk már minden, s annak „égi mása”, a magyar ember hol ilyen, hol meg olyan, ahogy a téma megkívánja. Mostanában éppen katonanemzet. Mestervizsgát tett a valóság cáfolatában, esze ágában sincs tételeit árnyalni, boglyas ösvényekre tévedni, amelyek keresztbe tehetnek látomásainak. Még azokkal a részigazságokkal sem foglalkozik mélyebben, amelyek megállapításait részben igazolnák, komplexebbé tehetnék. Hogy a társadalom szöveteiben mit és miként roncsol a változatos vezéri krédó, s az milyen mintákat követ tábora körében, vagy a függetlenebb tájékoztatáshoz nem jutók esetében, szintén nem mellékes.
„Az álom én vagyok!” – ez a hit könnyítheti a hajtűkanyarokat a számok és tények útvesztőiben. Hívei már-már mágikus erőt tulajdonítanak neki, nem ütköznek meg váratlan tettein, mondatain, ő a tények és a számok utolérhetetlen akrobatája. Újra és újra komplex világképet ácsol, s igaz, ami igaz, sokszor a szerencsét is fülön fogta, már amíg az hagyta magát. Mondják, hogy a realitást a fantáziától pusztán a tények választják el, ez azonban őt sohasem zavarta. A tévedhetetlenség is egyfajta mákony, kiiktatja az elővigyázatosságot, ködbe vész a vészvillogók fénye, ő pedig inkább a konfliktusok megteremtésében izmosodik.
Eleinte a kormányfő beszédein, mint az Ementáli sajton, keresni kellett a lyukakat, hol találhatók huzatos, nagyzoló, ferdítő részletek – mára viszont csak a lyuk maradt. Szinte nincs hivatalos nyilatkozat, amiben ne lenne tendenciózus visszaélés a számokkal, sántító összehasonlítás, tévedés, majd minderre kalap – érkezik a fellengzős ígéret, aminek kierőltetett teljesítése az apparátusra zuhan, s a körzetben ez nekigyürkőzés helyett inkább félelmet, vagy időhúzást generál: az amúgy is roskatag társadalmi memória rendszerszintű kijátszása nagyüzemi módon megy végbe.