A magyar politikai életben már régóta kavarog a vita, hogy az Orbán-rendszer megdönthető-e egy sikeres választással, bár a demokratikus médiában a siralmas 2022-es választás után már egyre gyakrabban felbukkant az összeomlás fogalma is, utalva az egész állam működtetésére, különösen a közszolgáltatások katasztrofális állapotára. Ideje már világosan és egyértelműen megfogalmazni, ahogy a Kádár-rendszer sem választások révén bukott meg, úgy az Orbán-rendszer is a saját sírásója lesz, és belső összeomlás nyomán következik be az újabb rendszerváltás. A magyar közvéleményben egyre erőteljesebben jelentkezik ez a felismerés, a magam részéről ezt próbáltam meg rendszeresen megfogalmazni A tökéletes autokrácia tündöklése és bukása című könyvemben.
A tökéletes autokrácia kialakulása
Az új uniós tagállamokban a sikertelen demokratikus átmenet után belépő gyenge, „tökéletlen” autokráciák jöttek létre, amelyek egyik választásról a másikra bukdácsolnak, mert a demokrácia lebontása náluk csak részlegesen ment végbe, ezért a hatalommegosztás és a részvételi demokrácia mechanizmusai még nem teljesen bénultak le. Az Orbán-rezsim viszont „tökéletes”, mert rendszeresen, választási ciklusról választási ciklusra épült fel, s éppen ezzel a tökéletességgel okozza a saját vesztét a zombidemokrácia kiteljesedett belső ellentmondásaival, ami együttesen a bukáshoz vezet az adott történelmi és nemzetközi helyzetben. Ez egy paradox helyzet, avagy beépített időzített bomba, amelyben minden sikeres előrelépés a tökéletes autokráciában csak előkészíti a kudarcot. A rendszeres építkezés vizsgálatával feltárul az Orbán-rendszer teljes életciklusa, a magyar demokratizálás tragikus periódusa négy részben, amit a Homokvár, Abszurdisztán, Kultúrharc és a Európán kívül is van élet fogalmaival lehet képletesen bemutatni. Orbán mondása, hogy „Európán kívül is van élet”, megelőzi a 2010-es kormányalakítást és szégyenbélyegként végigkíséri az egész időszakot, bár a nyílt és teljes konfrontáció Európával jobbára csak 2022 utánra datálódik.
Az Orbán-rendszer története négy választási ciklust fog át, 2022-ig a jogi-politikai, gazdasági, kulturális hódításnak a három szakasza követte egymást, negyedik szakasznak, az EU-ellenes agresszív szuverenitás korának belépéséig. Ez a NER kiépítésének főútvonala, ezek a részrendszerek kerültek egymás után és egymásra támaszkodva kiépítésre/gyarmatosításra. Persze, kezdettől fogva fokozatos és folytonos előretörés zajlott minden fronton a politikai szférától a teljes kulturális uralmi rendszer kialakításáig, de először az új politikai rendszer jogi alapjainak lerakása, majd a gazdaság meghódítása került előtérbe. Ez végül beteljesült a puha kulturális uralommal, ami teljessé és tökéletessé tette az autokráciát, ezért szükségképpen végül „totális” háborúra vezetett az EU-val, mert egészében és minden részletében ellentmondott az Uniónak.
Ebben a folyamatban az autokrácia szakaszainak más volt ugyan a jellegük a hazai fejlődésben, de mögöttük egy nagy közös gazdasági világfolyamat is morajlott, ami 2010-2012 között még válságkezelést követelt, de 2019-ig már általános gazdasági fellendülést hozott. Azonban 2020-tól a pandémia és az ukrán háború már újabb korszakváltást jelentett a világrendszerben, ami megrengetett valamennyi új tagállamot, de legerősebben a „tökéletesen” EU-ellenes Orbán-rezsimet. Az új tagállamok uniós fejlődésének mérlegét jól mutatja, hogy míg a belépéskor Magyarország a fejlettebbek közé tartozott, addig a tökéletes autokráciában a válságkezelés válságával a leggyengébb tagállammá csúszott vissza, legalábbis mostanság már éles versenyben van Bulgáriával az utolsó helyért. A tökéletes autokrácia tönkretett, munkaalapú társadalommal rendelkezik és a lejtmenetben sajátos önvédelmi ideológiai stratégiát, a bűnbakok megvádolását fejlesztette ki. A tökéletes autokrácia kialakulása így a bűnbakváltás négy szakasza is lett, a 2008-2010-es pénzügyi világválságból kinővő első szakaszban az előző, gyenge demokrata rezsim vált bűnbakká, a másodikban a migránsok és a harmadikban a Soros által képviselt „liberális” világ. A bűnbakkeresés így egyre jobban nemzetközivé tágult, a mostani szakaszban, a teljes csőd állapotában, már teljes konfrontáció lépett be a mindenért bűnös EU-val, sőt az egész „hanyatló Nyugattal”, beleértve az Egyesült Államokat.