„A miniszterelnök úr azt mondta nekem, amikor, hogy mondjam, udvariasan, ámde tapintatosan, ámde szívósan kértem tőle, hogy egy mérhető célt rajzoljunk fel az évtizedre: ha mérek, veszítek. Nincs igaza. Aki nem mér, biztosan veszít. Aki mér, az nyerhet. (…) Mindent mérni kell, a gazdaságban különösen. Aki nem mér, veszít.”
Ezt a lojalitásba burkolt nyilvános kritikát 2023. március 8-án fogalmazta meg Matolcsy György, amikor a jegybank tevékenységéről szóló éves beszámolóját tartotta az országgyűlés plenáris ülésén. A Magyar Nemzeti Bank elnökének többnyire meglehetősen formális megjelenése az Országházban ily módon különösen nagy jelentőséget nyert. Már csak azért is, mert Matolcsy ekkor már másfél éve folytatólagosan nyilvános kritikával illette a kormány gazdaságpolitikáját, számon kérve a Covid-válság közepette elmaradó „kanyarban előzést”. A korábban csak újságcikkekben megfogalmazott bírálatot 2022 végén egyszer már bevitte a parlamentbe, amikor a Gazdasági Bizottság ülésén tartotta meg szintén szokásos éves beszámolóját. Ennek a hatványra emeléseként volt értelmezhető, hogy Matolcsy a plenáris ülésen kifejezetten a miniszterelnököt vonta kritika alá.
Az ilyesmi nem csak a NER-ben szokatlan, hanem Matolcsy és Orbán 1990-es évek közepén kezdődő viszonyában is, amelynek fő jellemzője, hogy a politikai megoldásokra szomjazó pártelnököt, majd miniszterelnököt vezető gazdasági szakértője rendre kiszolgálja hangzatos, ám közgazdaságilag kétes megalapozottságú ötletekkel. Mindketten elszántan hisznek a politikai akarat erejében, és pontosan felmérik – vagyis felmérték –, milyen haszonnal jár az egymással kötött szövetségük, amelyben természetesen egyértelműen Orbán a főnök. Ehhez képest tehát a nyílt bírálat megfogalmazása igen szokatlan volt, habár nem előzmények nélküli, s Matolcsy egyre elhatalmasodó kétségbeesésének megnyilvánulásaként értékelhető.
A másik, ami miatt a mérés fontosságára hivatkozó Matolcsy-mondatok meghökkentőnek számítottak, az, hogy a jegybankelnök, korábbi többszörös miniszter éppen hogy nem a számokhoz fűződő bensőséges viszonyáról nevezetes szakmai körökben. „Gyuri, te ugye a statisztikában bizonytalan vagy?”, ironizált Matolcsyval többek visszaemlékezése szerint Hetényi István, egykori pénzügyminiszter, aki az 1970-1980-as években szocializálódó közgazdász-nemzedék számára meghatározó személyiség, amolyan szakmai apafigura volt.
Az 1955-ben született Matolcsy is ehhez a nemzedékhez tartozik, 1977-ben szerzett közgazdasági diplomát és 1984-ben doktori fokozatot. Az akkori Pénzügyminisztériumban (PM) nem volt meglepő, hogy ezek a fiatalok állást kaptak, bevonták őket a szakmai munkába. Csillag István, a 2002-2004 közötti gazdasági miniszter elmondása szerint már Nyers Rezső 1962-ig tartó miniszteri tevékenysége idején elkezdődött a fiatal szakemberek alkalmazása, ami a későbbi miniszterek idején folytatódott és a nyolcvanas évek elejére a minisztériumi állomány 40 százaléka 30 év alattiakból állt. Ugyancsak Csillag úgy emlékszik vissza, hogy a PM KISZ-bizottsága a reformelképzelések melegágyaként funkcionált, sorai között tudva Bokros Lajost, Draskovics Tibort, valamint Matolcsy Györgyöt, aki egyébiránt tagja volt az MSZMP-nek is. A PM KISZ-esei 1981-ben fehér könyvet készítettek a gazdaságpolitikáról, benne Matolcsy, valamint Patai Mihály (jelenlegi MNB-alelnök), Lengyel László és Csillag dolgozataival, kétszáz példányban, meglehetősen radikális reformista hangot megütve. A kiadvány nem kerülte el a szovjet nagykövetség figyelmét és kritikáját sem. Az ezt követő minisztériumi raport során Csillag emlékezete alapján egyedül Matolcsy volt az, aki politikai önkritikát gyakorolt, miközben társai kiálltak a véleményük mellett.
Matolcsyt ezzel együtt is ott találjuk a rendszerváltás egyik előkészítő dokumentuma, az 1986-os Fordulat és reform szerzői között, aminek Csillag szerint elsősorban az volt a magyarázata, hogy addigra komolyan beleásta magát a vállalati szféra problematikájába. Többek egybehangzó visszaemlékezése szerint Matolcsy éles eszű, merészen ötletelő, jól író figura volt, aki azonban nem a szorgalmával tűnt ki a többiek közül. Számos változatban, de változatlan tartalommal tartja magát az anekdota, hogy fiatal pénzügyminisztériumi előadóként két kabátja volt: az egyiket mindig a hivatalban tartotta, hogy bárkinek, aki a szobájában kereste, mialatt változatos ügyeit házon kívül intézte, a kollégái azt válaszolhassák, „Gyuri biztosan bent van, hiszen itt lóg a fogason a kabátja”. Szakmai fantáziáját elsősorban Kopátsy Sándor lódította meg, aki kétségkívül a magyar közgazdászok egyik legeredetibbje és hosszú élete során szinte minden reformkezdeményezésnek részese volt, kezdve az első Nagy Imre-kormánnyal és folytatva az 1956-os forradalmi bizottsággal. Gondolatai merészségét, történelmi kitekintését általános elismerés övezte, de elképzeléseinek szakmai megalapozottságát már jóval több vita kísérte. Matolcsy gyakran szárnyaló fantáziáját jelentős részben Kopátsy gondolkodásmódja ihlette; Matolcsyt még a kritikusai is olvasott, nagy műveltségű embernek írják le, akinek inkább az okoz nehézséget, hogy az olvasmányélményeit szintetizálni tudja a spontán ötletrohamok helyett.
Bár Matolcsynak többek szerint nem erőssége a szisztematikus közgazdaságtani gondolkodás, nagyon is gyakorlatiasan vetette bele magát a rendszerváltó gazdasági átalakulásba. A nyolcvanas évek végén kibontakozó „spontán privatizáció” folyamatának nem csak támogatója, de kivitelezője is volt, számos állami vállalat részvénytársasági átalakulásában játszott szerepet, ami jó üzletnek bizonyult, nem csak a cégekhez hozzájutó menedzsmentek, hanem a közreműködő tanácsadók számára is – annál kevésbé a közvagyon és az ország gazdaság helyzete szempontjából. Csillag szarkasztikus éllel idéz fel egy értekezletet, amikor a már kormányzati pozíciót vállaló Matolcsy kijelenti, hogy csak eddig a pillanatig, 9 óra 5 percig volt a spontán privatizáció híve, új pozíciójában már más nézeteket vall.
Még mindig a rendszerváltás előtti időszakhoz tartoznak azok a megbeszélések, amelyek a magyar államadósság kérdésével kapcsolatban zajlottak a nemzetközi pénzügyi világ meghatározó szereplői, köztük Soros György, valamint a még hivatalban lévő Németh Miklós által vezetett kormány és a közelgő első szabad választáson kormányzati pozícióra esélyesnek látszó pártok, az MDF és SZDSZ politikusainak és szakértőinek bevonásával. Surányi György ekkoriban mindvégig azt az álláspontot képviselte, hogy az államadósságot törleszteni kell, mert a fizetési tehernél súlyosabb problémákhoz, a hitelpiacról való évekig tartó kizáródáshoz vezetne az átütemezés vagy más nem fizetési metódus választása. Végül is ez az álláspont kerekedett felül a megbeszélések résztvevőinek körében. Antall József meggyőzésében szerepet játszott az is, hogy Németh Miklós ugyancsak e mellett érvelt utódjának. Matolcsy azonban mindvégig az átütemezés oldalán állt, amivel kapcsolatban Surányi György azt mondja: „Én ott érzékeltem először, hogy mintha nem volna tisztában bizonyos közgazdasági összefüggésekkel.”
Ennek ellenére Matolcsyt közgazdász kollégái beajánlják Antall Józsefnek, aki a Miniszterelnöki Hivatal gazdaságpolitikai államtitkári posztjára hívja. Szerepet játszhatott ebben, hogy mégiscsak olyan ember volt, sok kormánytaggal ellentétben, aki látott már belülről minisztériumot. Az is hamar kiderült, hogy politikailag simulékony. A vezető kormánypárttá emelkedő MDF-en belül is sokan hallották szívesen a növekedés felpörgetéséről szóló szavait a sokkterápiát tervező Rabár Ferenc pénzügyminiszter politikailag rizikós elképzelései ellenében. Matolcsy olyannyira irányba állt politikailag, hogy némi szerepet játszott a benzináremelés meg nem lépésében is 1990 augusztusában, amikor Kuvait lerohanását követően ténylegesen az egekbe emelkedtek az olajárak. Surányi György jegybankelnökként vett részt a kormányülésen, ahol azzal szembesült, hogy Matolcsy azokkal a miniszterekkel tart, akik az önkormányzati választás közeledtére hivatkozva utasítják el az áremelést. Ezt a kormány végül csak két hónappal később tette meg, amikor már alig pár napnyi benzintartalék maradt az országban; az áremelés puccsszerű bejelentése vezetett a taxisblokádhoz. Részben éppen amiatt, mert a kormány maga keltette azt a benyomást augusztustól októberig, hogy az áremelés megúszható.
Amiben azonban Matolcsy igazán maradandót alkotott, mivelhogy ez egész pályájára jellemző, az a hatásköri határok feszegetése. A kormányon belül, de idővel a nyilvánosság előtt is opponálta Rabár elképzeléseit, igaz, változó platformról, mert előbb a sokkterápiával szemben hirdetett növekedés-ösztönzést, később viszont a költségvetési tervek határozatlanságát kritizálta. Azt viszont el kell ismerni, hogy egyes, 2010-től a gyakorlatban is visszaköszönő elképzelései már ekkor megfogalmazódnak: a személyi jövedelemadó csökkentését, ezen belül azonban a legkevesebbet keresők nulla kulcsának eltörlését kezdeményezi, és az a véleménye, hogy az áfa-bevételeket kell ezzel egyidejűleg növelni. Matolcsy szerint az volt a baj a saját kormányával, hogy a többség szerint „elsősorban a szegénységet kell kezelni, a szociális politikának primátusa van”, amivel szemben Reagan és Thatcher politikáját tartotta volna helyesnek – ami maga a 2010 után szavakban megtagadott gazdaságpolitikai neoliberalizmus –, továbbá a vállalkozói szektor dinamizálását támogatta. Matolcsy első kormányzati tevékenysége azzal zárult, hogy, amint Tar Pál, Antall József barátja és gazdasági tanácsadója fogalmazott: „Rabár belefáradt a csatározásba, és 1990 decemberében lemondott, Antall viszont Matolcsyba fáradt bele, és lemondatta”.
A gyors bukást követően Matolcsy kellemes állást kapott: a magyar kormány kiküldöttjeként tevékenykedett az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgatótanácsában. Jobban mondva, a tevékenykedés meglehetősen mérsékelt volt, rálátással bíró kollégái szerint ugyanis, ha Matolcsy nem egy kormány képviseletében dolgozik az EBRD-nél, hanem alkalmazottként, akkor alighanem elbocsátották volna. Szelektív munkaetikája egyébként már államtitkár korában feltűnést keltett: viharos vitái a pénzügyminiszterrel kihagyott hivatalos találkozók sorával váltakoztak.
1995-ben tért vissza Magyarországra, ahol a Privatizációs Kutatóintézetet alapítja meg és igazgatja – ez alakult át az ezredfordulót követően Növekedéskutató Intézetté –, s itt együtt dolgozik példaképével, Kopátsy Sándorral. Ekkoriban került szoros kapcsolatba Orbán Viktorral, éppen egy olyan időszakban, amikor a Fidesz a Bokros-csomagot kritizáló ellenzék vezető szerepére tör. A pártelnök tudatosan mellőzni kezdi a közgazdász szakértőket, akik túlságosan sok ponton értenek egyet Bokros Lajos pénzügyminiszter és az ismét jegybankelnökként működő Surányi György lépéseivel. Orbán annál inkább nyitott volt Matolcsy megszorítást ellenző és növekedést ösztönző elgondolásaira. „Matolcsy ebben utazik, hogy csodákat ígér”, fogalmazza meg sarkosan a véleményét Surányi György. Király Júlia szerint Matolcsy híres-hírhedt 2011-es „simplicity” beszédében nyilvánul meg a leginkább, amit gondol a világról, és az, ahogyan egyúttal Orbánnal láttatni kívánja a világot: „Kell tudnunk, hogy egyszerűen kell néznünk a világot. Egyszerűség. Simplicity. Egyszerűség”. Simor András mindehhez azt teszi hozzá, hogy amikor jegybankelnökként nagyritkán találkozni volt módja Matolcsyval, mint nemzetgazdasági miniszterrel, megfigyelte, hogyan jegyzetel: „mese 1., mese 2.”, azaz egyből politikai narratívává alakította a gazdaságpolitikai mondandó őt érdeklő részét.
Orbánnak 1998-ban pontosan a 7 százalékos gazdasági növekedés Matolcsy által megálmodott csodájára, legalábbis ennek az ígéretére volt szüksége választási üzenetként. Bár a minden párt programját lemodellező MNB akkori számításai szerint a Fidesz ígéretei kivitelezhetetlenek voltak, tíz évvel a rendszerváltás után e vízió meghirdetése és a többséget biztosító választási együttműködés kormányra segítette Orbán Viktort. Ezt követően azonban az első Orbán-kormány ciklusa első felében szigorú költségvetési politikát vitt és szorosan együttműködött az MNB-t 2001-ig vezető Surányival is. A költségvetési egyensúly megbomlása ezt követően kezdődött, ami például a kétéves költségvetés elfogadásában fejeződött ki.
Matolcsy csak 2000-ben került be a kormányba gazdasági miniszterként, és amikor Járai Zsigmond átment a jegybank élére, pénzügyminisztériumi utóda, Varga Mihály nem tudja megfékezni Matolcsy nagyratörő ötleteit. A széles körben főként 2010 után ismertté vált elképzelései közül ekkor jelenik meg a fixen nulla százalékos kamatozású vállalkozói hitel, valamint az is, hogy a magyar gazdaságnak mindent belső erőforrásból kell előállítania. Kinevezését megelőzően olyan kijelentéseket tett, miszerint „a magas ütemű gazdasági fejlődés elérhetőnek tűnik, ha nagyobb hangsúlyt kap a hazai kutatás-fejlesztés, az infrastruktúra és az oktatás támogatása (…) mindehhez nem számíthat Magyarország az EU-támogatásokra, mivel felismerték, hogy nem tudják finanszírozni a kelet-európai térség felzárkózását, hazai forrásokra van tehát szükség”. Meghökkentő gondolatok ezek egy EU-csatlakozási tárgyalást folytató ország gazdasági miniszterétől, s kissé mintha megelőlegeznék Orbán manapság tett lekicsinylő nyilatkozatait az EU-s források jelentőségéről.
Matolcsy miniszterségéhez fűződik a Széchenyi-terv elindítása, habár azt inkább tekinthetjük a költségvetés gazdaságfejlesztési fejezetei átnevezésének, valamint az egyértelműen a felső középosztályra célzott lakáshitel-támogatási program, aminek nagy szerepe volt a költségvetési egyensúly megbomlásában. Matolcsy gazdasági multiplikátor-hatást tulajdonított a lakásépítéseknek, mondván, megdobják az építőipart, az pedig a GDP-t. Csakhogy míg egy megépülő lakás vagy ház egyszer növeli a bruttó nemzeti összterméket, a tizenöt évre vállalt állami kamattámogatás folyamatosan terheli a költségvetést.
Matolcsy azzal is észrevétette magát első minisztersége idején, hogy megpróbálta fenekestül átszervezni a Gazdasági Minisztériumot, ám az erős belső ellenállás miatt részleges meghátrálásra kényszerült. Mind a Fidesz egésze, mind Matolcsy azt tanulja meg ebből, és az egész kormányzati ciklusból, hogy nagyobb hatalom kell a munka teljes elvégzéséhez. Mindenesetre azok az emberek, akiket Matolcsy 2000-ben államtitkári és más vezetői posztokra bevitt a minisztériumba, későbbi működése során is rendre felbukkannak mellette.
Miután a nagyot álmodni merő Fidesz sok, de nem elég szavazatot szerez 2002-ben, Matolcsy a megrendelésekkel jó előre kistafírozott Növekedéskutató Intézet élén teleli át az ellenzéki időket. 2006-tól a Fidesz országgyűlési képviselője, a párt Bács-Kiskun megyei listavezetőjeként jutva mandátumhoz. Matolcsy édesapja, idősebb Matolcsy György, a Pannónia Filmstúdió legendás igazgatója született Kecskeméten, innen a földrajzi kapcsolat. Később, immár jegybankelnökként, Matolcsy Kecskemétre álmodta a nézeteit tovaterjeszteni hivatott unortodox közgazdasági képzés helyszínét. Nem szűnő ambíciója ugyanis a régi tankönyvek meghaladása és saját iskolateremtő jelentőségének elismertetése. Ennek kapcsán 2022-ben a szokásos éves közgazdász-vándorgyűlés résztvevőit fakasztotta többszöri nevetésre az új közgazdaságtant megalapozni kísérlő mondandójával. Az iskolaalapítás jegyében nem csak több mint 40 milliárd forintnyi közpénzt sikerült elkölteni, de a létrejövő egyetem alapítványi kuratóriumában ott ülnek Matolcsy egykori minisztériumi munkatársai (valamint Lezsák Sándor), a kivitelezés munkálataiban pedig komoly szerep jut a tágabb Matolcsy-rokonsághoz tartozó Szemerey-család több tagjának is.
Visszatérve az időrendhez, a karrier csúcsai 2010-től következnek. Matolcsy nemzetgazdasági miniszteri kinevezést kap, csúcsminiszterként irányítja a teljes költségvetési és gazdaságpolitikát. Orbán minden kritikától megvédi „unortodox” guruját, a jobbkezeként emlegetve őt. Pedig a Matolcsy által sugallt elképzelés, az Orbán által hangoztatott „kisebbfajta csoda” ígérete napok alatt összeomlik. Ez ugyanis arra az elgondolásra épült, hogy az Európai Bizottság felmentést ad a Bajnai-kormány által kidolgozott szigorú költségvetési pálya betartásának kötelezettsége alól. Ám a görög és egyéb válságok közepette az éppen csak rendbe rakott Magyarország kérését egyből kikosarazzák az európai vezetők. Hiába emlegetett ezekben a napokban államcsődöt meg görög helyzetet Kósa Lajos és Szijjártó Péter, ezzel csak pénzpiaci pánikot keltettek, de a brüsszeli bizottságot nem hatották meg. Innen indult a hadviselés Brüsszellel szemben, ami csak folytatódott és fokozódott, amikor az épülőfélben lévő Orbán-rendszer – igen hamar – nekiállt a jogállam lebontásának.
A kormány azonban a visszautasítás nyomán ott állt gazdaságpolitika nélkül 2010. június elején, és mindössze pár nap alatt kellett kigondolni, hogyan fognak kormányozni. Ebből születik az első „akcióterv”, amely behozza az egykulcsos személyi jövedelemadót – benne, ahogy Matolcsy megálmodta, a legalacsonyabb keresetűekre szabott nulla kulcs nélkül, ők az adójóváírás megszüntetésével hatalmas adóemelést szenvedtek el – és a 27 százalékos áfát, valamint különadók sorát. A kormány a magán-nyugdíjvagyon 3000 milliárd forintjának alkotmányellenes államosításával szerez mozgásteret, és hosszú harcba, majd cicázásba kezd a Nemzetközi Valutaalappal (IMF). Miközben pedig a kormány végül tüntetőleg nem vesz fel IMF-hitelt és csatázik az EU-val, valójában aláveti magát a kemény fiskális elvárásoknak, és 2012-re leviszi a költségvetési hiányt a GDP 3 százaléka alá. Ez példátlanul kedvező eredmény, ennek ára azonban a 2012-es recesszió és az ekkoriban tetőző szegénységi ráta.
A költségvetési célt Matolcsy elérhette volna éppenséggel a Bajnai-kormány fiskális pályájának folytatásával is, akkor azonban nem lehetett volna a számára olyannyira fontos politikai huszárvágásokat, elsősorban az egykulcsos szja-t bemutatni. Simor András, aki jegybankelnökként próbált volna együtt dolgozni Matolcsyval, olyan emberként jellemzi őt, akit a németben „Allessbesserwisser”ként emlegetnek, tehát olyasvalaki, akinek mindig az a célja, hogy megmutassa, mindent jobban tud másoknál, és ezért mindent másképp is csinál, mint mások, ha kell, ha nem.
Simor azért csak próbált együttműködni Matolcsyval, mert a nemzetgazdasági miniszter ignorálta a Magyar Nemzeti Bankot, ahogyan egyébként saját minisztériumát is, másfél évig be sem költözött a József nádor téri épületbe. Király Júlia, akkori MNB-alelnök is fel nem vett telefonokra emlékszik, és arra, hogy a jegybank csak kerülőutakon értesült, ha egyáltalán, a készülődő kormányzati döntésekről, s ilyenkor igyekezett közvetítőkön keresztül interveniálni a nagyobb bajok elkerülése érdekében. Különös módon a Matolcsy minisztériumi kabinetfőnöke, Wiedermann Helga neve alatt megjelent Matolcsyt dicsőítő könyv is leírja azt az esetet 2011 őszéről, amikor Matolcsy nem az IMF-fel, hanem a Goldman Sachs Magyarországon tartózkodó delegációjával közölte először, hogy a kormány mégis tárgyalásba bocsátkozik a Valutaalappal. A munkareggeli során a befektetőház munkatársai kezében „megállt a vajazókés”, hogy aztán egyikük gyorsan kimenjen a mosdóba, írja Wiedermann Helga. Az egészben az a legkülönösebb, hogy Matolcsy kabinetfőnöke a szokatlan vezetői stílus dicséreteként említi az elképesztő esetet, amely eszerint lehetőséget adott a befektetőháznak arra, hogy egy exkluzív információ birtokában a forintárfolyamra spekuláljon.
Arról, hogy Matolcsy miért megy át a Magyar Nemzeti Bankba 2013 márciusában, megoszlanak a vélemények. Van, aki szerint Orbán azt várta tőle, foglalja el az egyik utolsó független intézményt, és van olyan vélemény is, hogy amiként Matolcsy miniszterként igyekezett beleszólni a jegybank dolgába, úgy gondolta, ez fordítva is működni fog. De olyan vélekedés is van, miszerint az MNB élén kevesebb, de legalábbis másféle a munka, mint egy állandó nyilvános nyomás alatt álló miniszter esetében, miközben fizetés magasabb: távozásának évében már bruttó 7 millió forint, mivel korábban az Orbán-kormány feloldotta a 2010-ben saját maga által elrendelt felsővezetői bérstopot.
Simor András nagyon röviden összefoglalja az átadás-átvétel történetét: ő az egyik nap elhagyta a bank épületét, a másik nap pedig beköltözött az utóda. Az átvételhez nem kapcsolódott semmilyen érdemi kommunikáció, ahogyan Matolcsy a megörökölt alelnökökkel sem váltott sok szót. Az első hetekben alaposan átszervezi és felforgatja a jegybankot, többen ezt látva maguktól távoznak, mint például Király Júlia alelnök is. Az új szervezeti és működési szabályzatot már jó előre megírta nagy valószínűséggel Nagy Márton, aki már fiatalon az MNB-hez került, és aztán Matolcsy idején válik az intézmény meghatározó, sok szempontból tényleges vezetőjévé.
Az első jegybanki Matolcsy-évek hibájául az általunk megkérdezettek szakemberek tulajdonképpen csak a növekedési hitel fix nulla kamatozását róják fel. A komoly gondok 2016-2017 táján kezdődnek, mert a Matolcsy-féle MNB az úgynevezett magasnyomású gazdaság koncepciójának bűvkörébe került, valamint irreális mértékben törekedett az önfinanszírozás céljának elérésére. A GDP-növekedés hajszolása közepette elkezd elszállni az infláció és 2022 őszén elképesztően látványossá válik a forintárfolyam-romlása is. 2022 októberében előfordult, hogy 434 forintot ért 1 euró. Ebben hatalmas szerepe volt Matolcsynak, aki két héttel korábban a csak nagy nehezen elkezdett kamatemelési ciklus leállítását jelentette be, amire válaszul elszabadultak a pénzpiaci indulatok, megmutatva, milyen alacsony bizalmi tőkével rendelkezik Matolcsy. Ebben szerepet játszhat az a személyes tényező is, hogy amiként kormánytagként az uniós pénzügyi és gazdasági miniszterek tanácskozásait unta nagyon a róla szóló könyv szerint, úgy az MNB elnökeként az európai jegybankelnökök tanácskozásait kerüli, ezeken gyakran Patai Mihály képviseli Magyarországot. Matolcsy így nem épített fel a krízishelyzetekben az ország számára pénzre váltható nemzetközi kapcsolati tőkét.
Nagyon is pénzre válthatónak bizonyult viszont az országon belüli kapcsolati tőkéje. Az MNB Növekedési Kötvényprogramjának fő haszonélvezői a NER legfelső elitjéhez tartoznak, Tiborcz István és Mészáros Lőrinc cégei, valamint a 4iG. Ezzel nagymértékben hozzájárulnak az MNB 2021 után jelentkező veszteségéhez. A klientúra ilyetén finanszírozása a lepapírozott korrupció magasiskolájának tekinthető. Ehhez képest a Matolcsy által korábban – az akkor még létező jegybanki nyereségből – épített alapítványbirodalom aprópénz. A magyar közélet viszont ennek kapcsán vált gazdagabbá Kósa Lajos egyik legjobb mondásával, miszerint a jegybank alapítványokba tett nyeresége „elveszíti közpénz jellegét”, így aztán ellenőrzés nélkül lehet belőle költeni Matolcsy mániáira.
Matolcsy csillaga azonban a 2020-as évek elejére hanyatló pályára került. Ennek egyik oka, hogy a magyar gazdaság növekedése leállt, a költségvetési hiány tartósan magas, az infláció többször is európai éllovassá küzdötte fel magát, az uniós pénzek pedig elapadtak. Ez nem mind Matolcsy egyedüli hibája, de a nevéhez fűződő „magyar modell” állítólagos szárnyalása nyilvánvalóan véget ért. Mivel pedig Matolcsy az utolsó jegybankelnöki éveiben kénytelen-kelletlen magas kamatszintet tart fenn, a kormány őt tekinti, vagy legalábbis őt állítja be a gazdasági növekedés akadályának. Egymásnak szóló nyilvános üzengetéseik a hibáztatási játszma részét alkotják: a kormány és a jegybank egymásra mutogatnak a rossz gazdasági helyzetért viselt felelősség ügyében. A másik ok, hogy Matolcsy keze alatt felnőtt az új Matolcsy, Nagy Márton. Matolcsynak a kormány, sőt Orbán címére küldött bírálatai valójában a kétségbeesés jelei. Bodnár Zoltán és Király Júlia egybehangzóan úgy vélik, Matolcsy minden szava Nagy Márton ellen szól, általuk Orbánt figyelmezteti: ne hallgasson rá, őt is át fogja verni, fogadja inkább vissza kegyeibe régi varázslóját.
Csakhogy Matolcsy a fia túlságosan rongyrázó meggazdagodásából fakadó botrányok miatt személyesen is zsarolható, amellett pedig Nagy Márton alaposan megtanulta tőle az érvényesülés leckéjét. Oka is van bosszút állni egykori főnökén, aki 2020-ban kirúgta a jegybanktól. Nagy Mártonról azt mondják, három szabály érvényes rá: nem szabad neki hátat fordítani; mindig az a kedvenc sportja, ami a főnökéé; bármi a kérdés, holnapra megoldja. Azaz letesz egy papírt, ami pontosan azt a megoldást tartalmazza, amit a főnök megrendel. A javaslat politikailag hatásos és nagyon-nagyon egyszerű, mint például az ársapka. Rogán bármikor megmérheti, hogy az emberek szeretik, márpedig ez az, amit számít, nem az, hogy működik-e.
Simplicity.