Az elmúlt hétvégén megrendezett XVII. Tar-túra útvonala – az eredeti alapítói szándéknak megfelelően – ismét kocsmáról kocsmára haladt a tragikus sorsú Tar Sándor József Attila-díjas író nyomában. Az író ugyanis – ne szépítsük – alkoholista volt, az élete lényegében két közegben telt: gyárakban és kocsmákban. Ez az oka annak, hogy az író barátai, tisztelői és olvasói 2005 óta a legautentikusabb helyeken, azaz debreceni kocsmákban, Tar egykori törzshelyein emlékeznek az íróra, koccintanak az emlékére és fölolvasnak egy-egy szabadon választott részletet valamelyik írásából.
Már-már jelképes, hogy a Tar-túra a belvárosból a külvárosba, azaz a centrumból a periféria felé halad, hiszen maga Tar is a periférialét elszenvedője és krónikása volt. A „túrázók” a debreceni főtértől egy köpésre lévő Turmix Bárban kezdtek délelőtt 10-kor, majd edzett Tar-olvasókhoz méltó elszántsággal haladtak a külváros felé, érintve a Say Hello (volt Lilla) és a Prémium (volt Moulin Rouge) nevű kocsmákat. De csak érintve – ezek a helyek ugyanis zárva voltak, vagy a Covid küldte őket padlóra, vagy a lakótelepek egyre erőteljesebb elöregedéséből adódó vendéghiány. Így hát a túra második állomásává a Dorottya lépett elő, amely kétszeresen is nevezetes hely: egyrészt ez a kocsma van a legközelebb Csokonai sírjához, másrészt ez már abban a célegyenesben van, amely az író egykori lakása és volt törzshelye, a Balszélső (régen: Paksi) söröző felé vezet. A Paksit a Tar-olvasóknak aligha kell bemutatni: számos itteni figura és történet épült be Tar immár klasszikussá lett novelláiba.
A hatodik helyszín hagyományosan az Ádám presszó volt, ahol a megfáradt túrázókat három kondér babgulyás várta – aminek láttán az embert azért fogja el a szomorúság, mert Tar az élete utolsó egy-két évében gyakran éhezett. Az ügynökmúltja miatt morális feketelistára került író a barátai visszaemlékezései szerint egyszerre ivott szégyenében és bánatában, s mivel pénze alig volt, előfordult, hogy egy közeli kifőzdében ebédre csak tarhonyát kért, de üresen, hús nélkül, legfeljebb pörköltszaft járt neki, ha a kifőzde konyhás nénije megszánta. Egyébként a hajdan daliás időket megélt Ádám presszónak is rosszul megy a sora: hétvégén már csak délután kettőkor nyit, mert hamarabb nem éri meg nyitva tartani. Az embereknek már nincs pénzük inni a periférián, arról nem is beszélve, hogy az Ádám presszó környékén épült 9-10 emeletes panelházak lakói is kiöregednek lassan a kocsmázásból. Micsoda téma volna ez Tar Sándor számára, ha élne – ha megélte volna, idén lett volna 80 éves. De ő inkább azt a megoldást választotta, hogy halálra itta magát 2005 telén.
***
Turi Tímea: Az emberi választás méltósága
A Magvető Kiadó főszerkesztőjével, Turi Tímeával többek között arról beszélgettünk, hogy ma miért olvassuk másként Tar Sándort, mint akár húsz éve, érintettük azt a kérdést, hogy Tar – aki idén lett volna 80 éves – szerinte miért sorolható a magyar irodalom klasszikusai közé, s beszéltünk arról is, hogy Tar munkássága miért „gordiuszi csomó” a most induló írók számára. A Magvető Kiadó a 2017-ben indult Zsebkönyvtár sorozatában eddig három Tar Sándor-művet jelentetett meg: A mi utcánkat (2017), majd a Szürke galambot (2018), ebben az évben pedig a Lassú teher című novelláskötet került a boltokba.
Miért éppen a Lassú teher című kötet újrajelentetésére esett idén a kiadó választása?
Ez a kötet először 1998-ban jelent meg, szintén a Magvetőnél, és azóta nem volt új kiadása. Szerintem kereskedelmi forgalomban már nem is volt hozzáférhető, antikváriumok mélyén, régi könyvesboltok mélyén talán még meg lehetett vásárolni, mi pedig arra törekszünk, hogy minél több minden folyamatosan elérhető legyen Tar Sándortól. A Magvető Zsebkönyvtárnak eddig húsz kötete jelent meg, és a húszból három tőle van. A sorozat első darabja Az iskola a határon volt Ottliktól, s azzal egy időben jelent meg A mi utcánk című Tar-kötet, a sorozat harmadik darabja Kertész Imre Sorstalanságja volt.
Ottlik, Tar, Kertész… Ez azért jelzi Tar megbecsültségét a Magvetőnél…
Igen, nekünk ő nagyon fontos szerzőnk, de nemcsak nekünk az. Úgy látjuk, hogy a szerzőinknek is fontos orientációs pont, ugyanakkor az olvasóközönség érdeklődése is folyamatos iránta.