Marisa 58 éves, évek óta hiába keres munkát Madridban. „Nem kellek sehova”, mondja elkeseredetten. „Mindenen megpróbálok spórolni. Már nem kapcsolom be a televíziót, se a villanyt, mert az is pénzbe kerül. Gázrezsón főzök. Olyan a lakásom, mint egy barlang. De ha választanom kell az evés és a számlák között, akkor inkább az előbbit választom” – vallotta be az asszony nyáron a Huffington Post spanyol kiadásának nyilatkozva.
A 41 éves Anna három gyerekével és a férjével havi 430 eurós családtámogatásból tengődik. Anna férje kamionsofőr volt, de két éve elvesztette a munkáját és azóta nem tudott elhelyezkedni. „A vírus előtt volt némi maszek munkája, autókat javított, én pedig családokhoz jártam takarítani. Valahogy túléltünk. De aztán jött a járvány, és semmink se maradt, a barátaink támogatásából élünk” – mondja ugyanennek a lapnak a 22 éve Oroszországból kivándorolt asszony.
A kilátások borúsak, a spanyol gazdaság idén várhatóan 9,2 százalékkal esik vissza, és a már így is rekordmagas, 14 százalékos munkanélküliség 19 százalékra nőhet. A koronavírus komplett szektorokat tarolt le, padlóra küldve a GDP 15 százalékát adó turizmust is és vele együtt csaknem kétmillió ember megélhetését.
Ha minden jól megy, Marisa, Anna és társaik lehetnek a júniusban bevezetett „megélhetéshez szükséges minimumjövedelem” kedvezményezettjei. Fontos megjegyezni, hogy nem a Finnországban tesztelt munka nélküli alapjövedelemről van szó, hanem szociális minimumról, amivel a spanyol állam kiegészíti a legsanyarúbb helyzetben levők jövedelmét, amíg nem találnak olyan munkát, amelyből tisztességesen meg lehet élni. Nem fix összeget utalnak mindenkinek, a juttatás attól függ, milyen esetleges egyéb jövedelmei vannak a családnak, illetve hány gyermeket nevelnek. A minimális összeg 462 euró, ennyit kaphat az egyedülálló felnőtt. A maximum 1015 euró, ehhez már három vagy több gyerekről kell gondoskodni. Az átlagos, két szülő-két gyerekes család 877 euróra jogosult, ha a szülőknek nincs semmilyen bevételük. Spanyolország egyébként az utolsó eurózóna tagállam, amely bevezette a minimumjövedelmet, és a legtöbb szakértő szerint ennek már épp itt volt az ideje.
Mert hiába az elmúlt évek dinamikus növekedése, abból jószerivel csak a nagyvállalatok és a felsőbb osztályok profitáltak. Az Európai Bizottság jelentése szerint Spanyolország az EU negyedik legegyenlőtlenebb országa lett, Románia, Bulgária és Görögország után. 2007 és 2017 között a felső egy százalék jövedelme 24 százalékkal nőtt, míg a legszegényebbeké alig, mutatott rá Philipp Alston, az ENSZ szegénységügyi rapportőre januári látogatása után. Még a nem épp szociális érzékéről híres Nemzetközi Valutalap is felrótta a spanyol kormányoknak, hogy a leszakadókat egyszerűen magukra hagyja. Ma a társadalom 22 százaléka, 10 millió ember él szegénységi küszöb alatt, köztük olyanok is, akik dolgoznak, de a fizetésükből alig futja a megélhetésre. Minden negyedik gyerek relatív szegénységben nő fel, olyan családban, ahol a mediánjövedelem 60 százalékából gazdálkodnak csak.
A minimumjövedelem a tavaly ősszel hatalomra került baloldali kormány, a szocialista párt és az exkommunista Unidas Podemos (Együtt Képesek Vagyunk) választási programjának része volt, de a koronavírus jócskán felgyorsította az eseményeket. Látva a romló munkaerőpiaci és szociális helyzetet, a kormánynak nyáron sürgősen lépnie kellett. A probléma súlyát jelzi, hogy még a baloldali kormánnyal amúgy ádáz harcot vívó ellenzéki Néppárt (PP) is megszavazta a törvényt. A PP-ben még mindig befolyásos José Maria Aznar, korább konzervatív miniszterelnök ugyan azt javasolta, hogy kössék „aktív munkakereséshez” a támogatást, nehogy visszaéljenek vele, és lehetőség szerint ne állandó, hanem csak átmeneti intézkedés legyen, de ezt saját pártja is lesöpörte az asztalról. A vállalkozók érdekképviseletei pedig amiatt aggódtak, hogy elszáll a költségvetés és megugrik az adósság. Néhányan még azt is megpendítették, hogy a minimumjövedelem negatív hatással lehet a bérekre, mert a munkaadók „beárazzák”, hogy az állam majd kiegészíti a bért, de elismerték, hogy a legsérülékenyebb rétegeknek valahogy mégiscsak segíteni kell.
Egyedül a szélsőjobboldali Vox nem támogatta a törvényt, mert szerintük ez csak tovább erősíti az ország vonzerejét az illegális bevándorlók szemében. Igaz, a szövegben közvetlenül szerepel, hogy csak a legálisan, legalább egy éve tartózkodási engedéllyel Spanyolországban élők tarthatnak igényt a támogatásra, ám a Vox három év tartózkodáshoz és legalább egy év fix munkaviszonyhoz kötötte volna a jogosultságot. „A társadalmi igazságosság legjobb módja, ha mindenkinek van munkája” – hangoztatta Jorge Boxadé, a Vox szóvivője a júniusi parlamenti vitában, majd hozzátette, hogy a törvény „morális és anyagi romlásba dönti majd az országot”. Végül mindenki meglepetésére a Vox mégsem szavazott a törvény ellen, csupán tartózkodott. A közvélemény-kutatásokból ugyanis kiderült, hogy a spanyol társadalom 81 százaléka egyetért a minimumjövedelemmel, és még a Voxra szavazók közel fele is támogatta az elképzelést.
Szociális támogatás persze eddig is létezett Spanyolországban, de ezt az 1978-as alkotmány a tartományok szintjére delegálta. Így aztán óriási regionális különbségek alakultak ki, Baszkföldön vagy Navarrában a helyi kormányok jóval bőkezűbben támogatták a szociálisan nehéz helyzetbe került családokat, mint mondjuk Madridban. Baszkföldön a rászorulók 88 százaléka részesült szociális támogatásban, míg Madridban csupán a 23 százalékuk, írja az opendemocracy.net. Az északi tartományok kivételével mindössze a rászorulók 20 százaléka kapott rendszeres támogatást, függetlenül attól, hol milyen politikai párt volt hatalmon. Az új törvénnyel most ezeket a különbségeket is „összefésülik”.
A folyósítás és az igények elbírálása nyögvenyelősen halad. A rászorulóknak azt ígérték, hogy már nyáron megkapják a segítséget, de október elejéig mindössze 91 ezer háztartás igényét bírálták el pozitívan, 86 ezret viszont elutasítottak. Az illetékes hivatal gyakorlatilag összeomlott, amikor kiderült, hogy összesen 900 000 kérelem érkezett néhány hét alatt. Több százezer dokumentum pihen a hivatalok íróasztalain és számítógépeiben, mert nincs elég ember, aki feldolgozza őket. Júniusig visszamenőleg kifizetjük a pénzt, igyekeznek megnyugtatni az embereket, de ez csak olaj a tűzre. „Visszamenőleg senki sem tud enni”, nyilatkozta ingerülten Pepe Alvarez, az UGT szakszervezet főtitkára. „Sürgős segítségről volt szó, akkor nem értem, miért három hónap az elbírálási idő? Vannak emberek, akiknek már öt hónapja nincs semmilyen bevételük”, kontrázott Joaquín Garcia, az Asociación Víctimas de Paro, (A munkanélküliség áldozatainak szervezete) vezetője. A szociális tárca azzal védekezik, hogy a benyújtott kérelmek 40 százaléka hibás, míg a rászorulók azt sérelmezik, hogy a dokumentumokat digitálisan kellene benyújtaniuk, de sokuknak nincs internet hozzáférése, vagy nem értenek a számítógépekhez. „Muszáj megóvnunk az új intézkedés hitelességet, hogy a valóban rászorulóknak jusson a pénz, ne másoknak, ezért szigorúan el kell bírálni minden kérelmet” – magyarázkodott José Luis Escrivá szociális és bevándorlásügyi miniszter, de végül valamelyest egyszerűsítették a rendszert. „Nem tudom, meddig bírjuk még”, mondta október elején a hatgyermekes Marisa a spanyol közszolgálati televíziónak. „Csak annyit mondanak, várjak türelemmel. De meddig? Már nincs mit ennünk…”