Ebben az érzelmileg felfokozott légkörben, dramatizáló vádak és ellenvádak kereszttüzében zajlik a lengyel elnökválasztási küzdelem, amelynek egyik esélyese Andrzej Duda, a Jog és Igazságosság (PiS) jelöltje, a másik Rafał Trzaskowsi, Varsó polgármestere, akit a jobbközép-neoliberális Polgári Platform (PO) indított.
„Trzaskowski az LMBT-chartát írta alá, Duda a Család-chartát” – fogalmazott Michał Dworczyk, a szintén a PiS-hez tartozó miniszterelnök kabinetvezetője néhány nappal ezelőtt, egy könnyen érthető és átélhető szembeállításra fordítva le a választás tétjét.
2019 februárjában Trzaskowsi valóban aláírt egy nyilatkozatot, amely szerint átmeneti menedékhelyet hoznak létre a szüleik által kitagadott LMBT-fiatalok számára és az önkormányzati iskolákban elérhetőek lesznek olyan személyek, akikhez az érintett gyerekek fordulhatnak, ha kérdéseik vannak vagy bántották őket a másságuk miatt. A nyilatkozat szólt továbbá az iskolai antidiszkriminációs és szexuális nevelésről, az évenkénti Pride támogatásáról, az LMBT-személyek munkahelyi diszkriminációja elleni fellépésről és az LMBT-barát vállalatokkal való együttműködésről is.[jelen_img url=”/data/articles/0/01/article-0160/indulo_Rafal_Trzaskowski_MTI_EPA_PAP_Tomasz_Waszczuk_fit_670x10000.jpg” url_large=”/data/articles/0/01/article-0160/indulo_Rafal_Trzaskowski_MTI_EPA_PAP_Tomasz_Waszczuk.jpg” class=”block_placeholder fcenter” author=””]
Duda ezzel szemben arra vállal garanciát, hogy megőrzik a PiS népszerű családpolitikai intézkedéseit, élükön a magas, átszámítva körülbelül 40 ezer forintos családi pótlékkal. Ezen kívül erősebb jogi és anyagi védelmet ígért az egyszülős családoknak, szigorúbb büntetést a családon belüli erőszak elkövetőinek, valamint a tartásdíjak hatékonyabb behajtását a fizetni nem akaró szülőktől, a kisgyerekes anyák munkaerőpiaci visszatérését segítő intézkedések előmozdítását, a gyerekek védelmét a pornográfiával szemben.
Az „LMBT-ideológiával” való riogatás nyilván tudatos kalkuláció eredménye: felizzítja azokat a konfliktusokat, amelyek az újraválasztásért küzdő elnöknek kedveznek, ez a téma mobilizálja saját táborát. „A PiS úgy döntött, polarizálja Lengyelországot a kulturális megosztottságok mentén” – mondta e cikk szerzőjének Jan Śpiewak, várospolitikai aktivista, a „Varsó szabad városa” (Wolne Miasto Warszawa) Egyesület elnöke. „Újra az megy, hogy >>megvédjük a gyermekeinket és a hitünket<
Śpiewak szerint ez kockázatos kampánystratégia. „Nagyon erős a mozgósítás a kormánypárt ellenzéke körében. Az embereknek elegük van a kormánypártok botrányaiból és megosztó retorikájából. Trzaskowskit az emberek nem kötik erősen össze a pártjával, a fiatalabb szavazók körében népszerű. Szavazatai többségét a nagyvárosokban szerzi majd. Az LMBT-ügyek képbe hozása pedig morális kérdéssé tette a választást, ezek a szavazók bárkire voksolnának, aki nem Andrzej Duda.” Egyelőre tehát kérdés, a PiS vagy az ellenzék táborát mozgósítja-e erősebben az elnök stratégiája.
A kultúrharcos kártya bevetése nem csak Lengyelországban kedvelt stratégiája a jobboldalnak a számára kedvező(nek ítélt) konfliktusok előállítására. Példának okáért, nem volt jogalkotási szükséghelyzet Magyarországon sem májusban, amikor a Fidesz-KDNP megszavazta, hogy az Isztambuli Egyezményt ne lehessen törvénybe iktatni. Az indok: az egyezmény a liberálisok és a „genderisták” trójai falova. Két hétre rá megszüntették a lehetőséget, hogy a transznemű emberek a nemváltoztatásukat anyakönyveztethessék. Miközben mindkét törvényről lehetne és kellene érdemi társadalmi vitákat folytatni, a polarizáció társadalmi hatása bőven túlmutat az éppen célkeresztbe állított társadalmi csoportok komfortérzetén.
Ahogy azonban a lengyelországi, holokausztot emlegető érvelés mutatja, a liberális oldal maga is megtette tétjeit a katasztrófahangulatot keltő, polarizáló és moralizáló nyelvi játszmában. Így tehát az egyik oldal szerint „mi a családokat támogatjuk, míg ők a kommunizmusnál is rosszabb LMBT-ideológiát terjesztik”, a másik oldal meg azt mondja, „a PiS egy újabb holokausztba vezeti az országot”. Ha ezek a tétek, akkor mindenki gyanús, aki ezeket egyik vagy másik oldalon megpróbálná differenciálni.
A kampányból minden más kérdést kiszorít ez a kulturális polarizáció, például azt, tulajdonképpen milyen elnök lenne Trzaskowski.
Śpiewak szkeptikus: „Korábban miniszterként, majd főpolgármesterként nem volt egyetlen lényeges szabályozási vagy infrastrukturális sikere sem. Az elődje neoliberális politikáit folytatja.” Olyan ez, mint amikor itthon a Fidesz által működtetett polarizáció kiszorítja az összekényszerített ellenzéken belüli vitákat a konkrét politikai cselekvések mikéntjéről.
A lengyel elnökválasztási kampányban ezúttal kétségkívül a kormánypártok játszották ki visszataszító módon a kultúrharc kártyáját, azt azonban érdemes végiggondolni – a hazai tanulságok szempontjából is –, hogy ennek miért van ilyen nagy mozgósító ereje.[jelen_img url=”/data/articles/0/01/article-0160/Andrzej_Duda_MTI_EPA_PAP_Andrzej_Grygiel_fit_670x10000.jpg” url_large=”/data/articles/0/01/article-0160/Andrzej_Duda_MTI_EPA_PAP_Andrzej_Grygiel.jpg” class=”block_placeholder fcenter selected” author=””]
Magyarországon, ahol a kormány évek óta hergel különböző csoportok (migránsok, liberálisok, ellenzékiek, melegek, „genderek”) ellen, nem összemérhető a polarizáció kialakulásában és fenntartásában az ellenzék felelőssége a kormányoldaléval. Mégis érdemes megfontolni azt, amire az aktuális lengyel ellenzék Dudának címzett holokausztvádja felhívja a figyelmet. Nemcsak arra, hogy a történelmi analógia elinflálása tiszteletlenség a holokauszt áldozataival szemben. De arra is, hogy e logika ugyanolyan, mint a kormányé, amennyiben jók és rosszak párharcának láttatja a konfliktust: „aki nincs velünk, az rossz ember, náci”. Ily módon egyúttal összemosva a felháborító nézeteket képviselő politikust a szavazóival. Ha egy társadalom jelentékeny része ellenséges a szexuális kisebbségekkel szemben, nem jó stratégia azzal érvelni, hogy aki ilyeneket gondol, az egyenesen holokausztot akar. Esetleg nem érti az idők szavát, nem érkezett meg a 21. századba, vagy nem elég európai, nyugatos.
Mindezek a szlogenek elégedettséggel tölthetik ugyanis el a saját tábort, de az egyet nem értőkből ez az arrogancia csak dühöt és még nagyobb elutasítást vált ki.
Mások meggyőzése empátiát és időt igénylő, kemény munka. A vita nem úszható meg azzal, hogy azt állítjuk, a küzdelmet lefújták, a történelem már kimondta az ítéletet, amelynek letéteményesei csakis mi lehetünk. Aki ezt állítja, az vagy nagyon rosszul fog hozzá az érzékenyítéshez, vagy nem is ez a célja.
Lengyelországban 2012 óta, nálunk 2017 óta hergel a jobboldal a nők elleni erőszak felszámolásáról szóló Isztambuli Egyezmény ellen (a lengyelek még az előző, PO-kormányzat alatt 2015-ben ratifikálták) azzal, hogy az állítólag a nem megválasztását propagálná, meg azt, hogy a nemünk a testünktől független. Az Isztambuli Egyezményben valójában semmi ilyenről nincs szó.
Gender (társadalmi nem) alatt az egyezmény azokat a társadalmilag kialakult szerepeket, viselkedési formákat, tevékenységeket és jellegzetes tulajdonságokat érti, amelyeket egy adott társadalom a nőkre és a férfiakra nézve megfelelőnek tekint. Nem kérdőjelezi meg, hogy nők vannak és férfiak, hanem arra utal, hogy egy adott időben és térben a társadalmak más és más módon határozzák meg, mi számít elfogadható viselkedésnek nők és férfiak esetében. Az egyezményben nyoma sincs mindannak, amit róla a magyar kormány állít, és amire hivatkozva megtagadja bántalmazott nők százezreitől a nők elleni erőszak felszámolásához szükséges intézményrendszer kialakítását. (Habár ezt megtehetné magától, az Isztambuli Egyezmény nélkül is.)
Ugyanakkor, ha az ember követi a német vagy az angolszász vitákat, akkor láthatja, hogy a gender fogalmának az az értelmezése, amit a jobboldal kritizál, azért létezik. Csak éppen ezeknek semmi közük az Isztambuli Egyezményhez. A Fidesz mégis ezekre alapozva terjeszti sikeresen az egyezménnyel kapcsolatos hamis értelmezését a nemi identitás megítélését illetően. Az így keletkező hangulatban végül aztán sem az egyezmény, sem a társadalmi nemekkel, sem az LMBT-csoportokkal kapcsolatos valódi kérdések nem vitathatók meg.
A Fideszt természetesen nem a definíciós viták érdeklik: éppúgy politikai opportunizmustól vezérelve táplálja a kultúrharcot, mint ahogy a PiS is teszi Duda elnökjelölti kampányában. Ugyanakkor, ha meg akarjuk érteni, hogy a Fidesz csúsztatásai miért érnek célt sokaknál, vagy azt szeretnénk, hogy ne egyszerűsödjön le minden vita a kormány és az ellenzék szembenállására, akkor az e szembenállás logikájába nem illeszkedő kérdések mellett nem lehet elmenni.
Egymás morális zsarolása nem kínál megoldást. Ha ezzel nem vetünk számot, a társadalmi kérdésekről folytatott viták újra és újra a populisták eszközévé válnak.