Az NDK-ból az egyesült Németország élére
Nem csak azzal tűnt ki Merkel a politikustársai közül, hogy az első nő volt a CDU élén, majd a kancellári poszton, hanem keletnémet hátterével is. Bár Hamburgban született 1954-ben, néhány hónapos korában evangélikus lelkész apját a NDK-beli Templinbe helyezték, egy kis brandenburgi településre Berlintől északkeletre. Angela Kasner, akit az osztálytársai Kasi-nak hívtak, ott járt iskolába. A családi nevet nagyapja változtatta meg a lengyel Każmierczak-ról. Merkel kancellárként is büszkén vállalta, hogy részben lengyel származású. Tagja lett az állampárti FDJ ifjúsági szervezetnek, de közben konfirmált. Kitűnt a matematika és orosz nyelv tárgyakból.
A lipcsei Karl Marx Egyetemen kvantumkémia szakot végzett, majd kutatóként dolgozott egészen 1989-ig. Huszonhárom évesen férjhez ment diáktársához, Ulrich Merkelhez, s bár néhány év után elváltak, azóta az ő nevét viseli. Jelenlegi férje Joachim Sauer, a Humboldt Egyetem tudományos kutatója, ritkán jelenik meg hivatalos eseményeken a kancellárasszony társaságában, szakmai önéletrajzaiban sem említi, hogy felesége az ország kormányfője.
Addigi környezete, az államszocialista rendszer hirtelen összeomlása mélyen megérintette Merkelt, pályát változtatott, átlépett a politikába. Csatlakozott a Demokratikus Ébredés (Demokratischer Aufbruch) mozgalomhoz, amely rövidesen egyesült a keletnémet CDU-val. Az NDK utolsó kormányában Lothar de Maizière miniszterelnök mellett helyettes szóvivő. 1990-től az egyesült Németországban már Bundestag-képviselő, Kohl kancellár felfigyel rá, úgy hívja: a kislány (das Mädchen). Harminchét évesen nő- és ifjúságügyi miniszter, azután környezetvédelmi miniszter.
1998-ban következik az igazi kiugrás, azt követően, hogy Kohl alulmarad a parlamenti választáson. A CDU új elnöke Wolfgang Schäuble lesz, mellette Merkel a párt főtitkára. A vereséget követően a CDU-t finanszírozási botrány lengi körül, Kohl makacsul hallgat, Schäuble besározódik. Merkel keményen bírálja az előző vezetés ballépéseit. 2000-től már ő a CDU elnöke és ezáltal az ellenzék vezére. 2002-ben mégis a bajor Edmund Stoiber indul az uniópártok nevében a kancellárságért, de nem tudja legyőzni a szociáldemokrata Gerhard Schrödert. 2005-ben viszont a CDU/CSU, amelynek immár Merkel a kancellárjelöltje, 35,2 százalékos eredménnyel győz. Igaz, csak egyetlen százalékpont a szavazatelőnye, de ez elég ahhoz, hogy nagykoalíciót alkossanak az SPD-vel, és Merkel hosszú viták végén megszerezze a kormányfői mandátumot.
A német választási rendszer, amelyben Merkel a politika csúcsára került, korrekt és átlátható. Valódi vetélkedésben nehézsúlyú szocdem politikusokat győzött le. Schröder után a következő ellenfele 2009-ben a jelenlegi államelnök, Hans-Walter Steinmeier, azután Peer Steinbrück volt pénzügyminiszter, majd 2017-ben a Brüsszelből, az Európai Parlament éléről hazatért Martin Schulz. Merkel vezetésével a CDU/CSU általában 33-35 százalékkal végzett az első helyen, kivéve a 2013-as kiugró eredményét, amikor 41, százalékot ért el.
A kancellárasszony szilárd és kormányzóképes koalíciókat épített. Az első ciklus nagykoalíciója után következett négy év a liberális FDP-vel, azután ismét két menet nagykoalíció. Belpolitikai teljesítményei közül kiemelkedik a 2008-as gazdasági válság után megalkotott „ösztönző csomag”, amely az infrastruktúra fejlesztésével lendített a beruházásokon. Az úttörő jellegű „energiafordulat” az atomerőműveket küszöböli ki, azután visszaszorítja a lignit és barnaszén bányászatot. Merkel megszüntette a sorkatonaságot, miközben a Bundeswehr fontos külföldi békefenntartási és kiképzési feladatokat kapott. Egészségügyi reformja a dráguló kezelések anyagi fedezetét szilárdította meg.