A 46 fokos csokit kiöntöm a márványasztalra, és a spatulával addig kevergetem, amíg 28 és fél fokos lesz, aztán mehet vissza a tégelybe, ahol 30 fokon tartjuk és utána lehet folyatni a formákba – meséli Lovas Erzsók meglehetősen szakszerűen a csokikészítés fontos lépéseit, miközben a keze megállás nélkül önti, lapátolja, majd megint önti a meleg csokit, és minden fázisnál precízen méri a hőmérsékletet. A csokikészítésnek ebben a részében szinte lubickol, ott vannak a számok, a pontosság, amiben verhetetlen. Erzsók nagy mosollyal az arcán meséli, hogy 50 évvel ezelőtt született, bolti eladónak tanult, de 1996 márciusában egy szövödében kezdett dolgozni, 72 centiméteres szőnyegeket szőttek. Sokfelé sodorta az élet, aztán 2019 februárjában elkezdte az édesipari gyártó tanfolyamot, amit áprilisban fejezett be, és 2020. május 18-ától dolgozik itt, a Kék Madár Alapítvány szekszárdi csokimanufaktúrájában. Húsz megváltozott munkaképességű kollégájával, akik között van értelmileg akadályozott, mozgás- és hallássérült, autizmussal élő, asperger szindrómás. A jó hangulatot és a csokoládé illatát Erzsók semmire nem cserélné, olyanok ők így együtt, mint egy nagy család.
A csokiműhely története tíz évvel ezelőtt kezdődött, az alapítványé jóval korábban. A 90-es évek közepén Mészáros Andrea az ELTE szociológia szakos hallgatójaként Ferge Zsuzsa tanszékén szívta magába a szociológia mélységeit, a hangsúly az elméleten volt. Andreát a gyermekbántalmazás és annak kezelése érdekelte, gondolta, nem árt szélesíteni a látókörét, így került Hollandiába féléves ösztöndíjjal. Büszkén mozgott a holland szociológiahallgatók között, mert ellentétben vele, fogalmuk sem volt arról, ki az a Max Weber vagy Emilé Durkheim. A büszkeséget döbbenet váltotta, amikor az egyik tanszékvezető meghívta egy étterembe, ahol down szindrómás és értelmileg akadályozott emberek dolgoztak.
– Mély benyomást tettek rám – mondja Andrea, aki először azon is elcsodálkozott, hogy a bankautomaták miért combmagasságban vannak, mígnem kiderült, hogy a kerekesszékes emberek miatt. A parkokban a járdákat úgy tervezték, hogy először megnézték, milyen nyomvonalon közlekednek az emberek, és csak azután építették meg, ellentétben a nálunk megszokott gyakorlattal, hogy megépítik a járdát, és az emberek közlekedjenek azon, akár tetszik, akár nem, akár praktikus, akár nem.
– Hollandiában azt tapasztaltam, hogy az akadálymentesítés nem pénzkérdés, hanem elsősorban a szándéké, és tulajdonképpen nem kell hozzá más, mint kreativitás. Miután hazajöttem, egyre nagyobb rálátásom lett arra, hogy a magyar állam valóban „tékozló koldus”, mert a gyerekek gyógypedagógiai ellátása viszonylag rendben van, de felnőttként már teljesen magukra maradnak. Sokan intézményekbe kerülnek, rengeteg hasznosítható tudás és munkaerő veszik el. 2002-ben megalapítottuk a Kék Madár Alapítványt, amelynek alapelve, hogy a fogyatékossággal élők is az elsődleges munkaerőpiacon helyezkedjenek el, és ne szegregált környezetben dolgozzanak – mondja Andrea, az alapítvány ügyvezetője, aki öt évvel később mert nagyot álmodni, és létrehozta Szekszárdon az Ízlelő éttermet, ahol szintén megváltozott munkaképességű emberek dolgoznak.