A kortárs festészetet már nálunk is értékén kezeli a piac

Mikor ismerték fel először, hogy érdemes külön kortárs árverést rendezni, hiszen korábban a huszadik század első felének művészei domináltak, a kortárs festészetet szinte csak megtűrték az aukciókon.

2008-2009 táján mi már gondoltuk, hogy helyet kell adni a kortárs művészeknek is. Közülük számosan voltak, akikkel egyedi kapcsolatban voltunk, kiállításokat rendeztünk számukra, és akkor is számíthattak tőlünk anyagi támogatásra, ha éppen nem tudtunk tőlük eladni képeket. Ez a kapcsolat akkor szakadt meg, amikor a válság begyűrűzött a műkincspiacra, mert ez a kereslet drasztikus csökkenését hozta, és sokkal inkább érintette a kortárs művészeket, mint a két háború közötti festők műveit. Az elmúlt években viszont, amikor kortárs művek is bekerültek árveréseink anyagába, azt láttuk, hogy egy teljesen más vevőréteg jelenik meg, olyan, amely döntő többségében éppen a kortárs iránt érdeklődik. Persze nem a 2000 után megjelent képeket, hanem az 1945 utáni korszakot és a 60-as évekbeli Iparterv csoporthoz tartozó festőket favorizálták elsősorban. Amikor észleltük, hogy ezektől a művészektől egyre több kép bukkan fel a másodlagos piacon, megérlelődött bennünk a szándék, hogy önálló kortárs aukció rendezésével teszteljük, hogyan reagál a piac egy ilyen nagy kínálatra, amelyet először tavaly, majd most idén is felvonultattunk. Hozzá kell tennem, a magyar kortárs galériáknak elévülhetetlen érdemeik vannak a kortárs művészek felfuttatásában, hiszen sokan közülük külföldi művészeti vásárokra kivittek magyar kortárs festőket, és jó hatásfokkal ismertették meg őket a külföldi komoly gyűjtőkkel. Az is hozzájárult a magyar kortárs festészet értékének emelkedéséhez, hogy néhány művész iránt nemcsak a külföldi gyűjtemények, de a külföldi múzeumok is nagy érdeklődést tanúsítottak. Maurer Dórának a londoni Tate Modernben volt tárlata, Nádler István iránt a Pompidou Központ tanúsított érdeklődést, hogy csak ezt a két művészt említsem.

Azt tartják néhányan erről az új, fiatal vevőkörről, hogy ők tulajdonképpen nem igazán értenek a kortárs festményekhez, szinte kizárólag befektetési céllal vásárolnak, meg akarják lovagolni ezt a divathullámot.

Ez nem így van! Nyilvánvalóan vannak, akiket befektetési szempontok vezérelnek, de én úgy látom, hogy aki komoly pénzeket fizet kortárs műalkotásokért, annak nagyon komoly tudása van róluk. Úgy senki nem jön be az aukciós kiállításra, hogy na, akkor elkölt majd itt egy csomó pénzt, és aziránt érdeklődik, hogy mi hozhatja a legnagyobb hasznot egy idő múlva. A vásárlók közül sokan tájékozottak, ismerik a trendeket, és ha egyikük-másikuk bizonytalan, akkor nemritkán tanácsadókkal, szakemberekkel érkeznek.

A tavalyi árveréshez képest idén személyesen nem lehetett részt venni, telefonon vagy online lehetett licitálni, vagy vételi megbízást adni.

Ez a tény azért nem volt igazán a kedvünkre való, mert egy aukció hangulata egészen más, ha azon jelen van a közönség, és az ember a terem hangulatából érez egyfajta visszaigazolást. Az árverező személyes jelenléte és tevékenysége szintén módosíthatja a licitálók előre eltervezett szándékait, egy jó hangulatban tovább is emelheti az ajánlatát valaki az általa korábban elhatározott limitnél. Annyiból nem volt mégsem problematikus a mostani árverés folyamata, mert ez a licitáló generáció hozzászokott a telefonos, vagy online licitekhez, számukra ez az árverési lebonyolítás nem jelentett nehézséget. A mi árverésünk egyébként abban különbözött más, hagyományos online aukcióktól, hogy itt nem egy néhány napos intervallumon belül kellett megtenni a téteket, hanem az árverés idején, vagyis élőben! Streameltük az aukciót, megvolt tehát az egyidejűség, így aki otthonról online követte az árverést, láthatta a képet, hallhatta az árverezőt, láthatott egy, két vagy három rajzolt kalapácsot, attól függően, hogy először, másodszor vagy harmadszor hangzott el az ajánlat összege. Március óta zajlott ennek a metódusnak a kitalálása és gyakorlati beüzemelése. Nagy erőpróbát jelentettek a telefonos licitek is, hiszen 12 ember volt a telefonoknál, és előfordult, hogy egy telefonos licitkezelőre tíz ajánlattévő is jutott az este folyamán. Az online persze gyorsabb volt a telefonoknál, így előfordult, hogy míg egy pár másodperccel korábban nálam volt a licit a telefonban, a következő több lépcső már online zajlott, így a telefonon licitálónak több licitlépcsőt is át kellett ugrania, ha versenyben akart maradni. Az sem volt közömbös, hogy az online elsőbbséget élvezett a telefonos licitekkel szemben.

Ezt az árverést, miként a tavaszit és a tavalyi kortársat is, már a lánya, Kelen Anna művészettörténész vezette. Korábban be is jelentette, hogy árverésvezetőként több évtized után a továbbiakban már nem kíván közreműködni. Nem hiányzik a leütés varázsa, hiszen sokáig csinálta, nagy sikerrel.

Egyáltalán nem hiányzik. Egyrészt mert látom, hogy Anna nagyon jól csinálja, másrészt meg kell mondanom, óriási teher és felelősség került le a vállamról, ez nagy megkönnyebbülés, szabadnak érzem magam nélküle. A galéria munkájában továbbra is részt veszek, az árveréseken pedig telefonos liciteket kezelek.

Reigl Judit „Gomolygás, csavarás, oszlop, fém” című hatalmas vászna volt a mostani rekorder 44 millió forinttal. Ez egy olyan ár, amely nyugati színvonalú, Reigl 80-as évekbeli képeiért ennek az összegnek megfelelő értékű eurót vagy dollárt szoktak fizetni. Ez a kép német magángyűjteményből került elő, és erősíti azt a tendenciát, hogy külföldről sorra hoznak haza kiemelkedő képeket, mert magyar képet itthon lehet a legjobban eladni.

Reigl Judit ugyan Magyarországon született, de élete nagy részét 1956 óta Franciaországban töltötte. Nem tekinthető tipikus magyar festőnek, de általában igaz, hogy magyar festők képeit itthon jobban lehet eladni, sok példa volt erre az elmúlt években, Berény Róbert vagy Kádár Béla alkotásai. Mi a kortárs művészek esetében is örömmel nyugtázzuk, hogy a hozzánk beadott képek egy része külföldi gyűjteményekből jön. A hatvanas, hetvenes, nyolcvanas években az akkori magyar kortársak képei nagy számban kerültek külföldi gyűjteményekbe. Minthogy annak idején itthon nem volt irántuk érdeklődés, nem is tudom, hogyan vészelték volna át az akkori időket, ha alkotásaik egy része nem kerül külföldre.

Bak Imre képére például Bukarestből is licitáltak online, de végül mégis itthoni gyűjtőé lett a festmény. Igaz, hogy legutóbb Lengyelországban adtak nagyon sok pénzt Bak Imre egy képéért, de azért engem meglepett ez a bukaresti licit.

Semmi meglepő nincs ebben. Elsősorban az Iparterv csoport művészei, de mások iránt is van érdeklődés külföldről. Ezeknek a művészeknek az alkotásai beleillettek a néhány évtizeddel ezelőtt a nemzetközi trendekbe. Hiába volt nehéz számukra tanulmányozni a legújabb nyugati irányzatokat, néhányuknak mégis sikerült, és olyan műveket hoztak létre, amelyek külföldön is megállták a helyüket, ezért van irántuk most is kereslet.

Lesz-e idén is, ebben a speciális helyzetben karácsonyi árverés, és ha igen, mennyiben lesz más mint a tavalyi?

Nagyon reméljük, hogy lesz, és arra készülünk, hogy ebben az online licites, telefonálós változatban tudjuk megtartani, de egy helyett kétnaposra tervezzük, december 18-án és 19-én. Az egyik napon az úgynevezett klasszikus anyag kerül kalapács alá 130 képpel, a másikon a kortárs anyag 50-60 képpel. Úgy tartjuk célszerűnek, hogy akit nem érdekel a kortárs, annak ne kelljen végigülnie a számítógépe előtt ezt az anyagot, és akit a kortárs érdekel, az szintén mentesüljön a klasszikusnak számító kínálat árverezésétől. A katalógusok szinte már készek, reméljük, lesz arra lehetőség, hogy az anyagot a közönség előzetesen megtekinthesse a galériában.