Miközben Franciaországban (legalábbis e cikk írásakor) még javában tart a kormányalakítás, miközben az új miniszterelnököt támogató – és ezzel egyidejűleg a helyzetet alattomosan aláásó – Marine Le Pen már a Nemzetgyűlés 2025-ös újbóli feloszlatásáról beszél, nem árt, ha pár lépéssel hátrálva megpróbáljuk egy kicsit távolabbról szemlélni az aktuális eseményeket. A politikai válság ugyanis, amely végképp szétoszlatta az V. Köztársaság tökéletességével kapcsolatos elképzeléseket, intézményes válság is egyben. Az illúziók szétfoszlása pedig párhuzamos a sokáig lenézett korábbi rendszer, a IV. Köztársaság immár higgadtabb, tárgyilagosabb megítélésével, ha ugyan nem felértékelésével.
Egy bizonyos: ez az 1946-tól 1958-ig tartó, sokat becsmérelt és kiegyensúlyozatlannak tartott politikai rendszer sok mindent alkotott, és korántsem volt híjával az ambícióknak. Pedig kétfelől is szorongatták: egyik oldalról a kommunista képviselők tömbje, a másikról a szintén ellenzékben levő gaulle-isták, majd Pierre Poujade rövid életű populista mozgalmának hívei. A IV. Köztársaság, ennek ellenére, sok mindent alkotott, és hagyatéka – legalább annyira, mint a de Gaulle-i örökség – jelentős részét alkotja a modern Franciaország alapzatának. Ebben az időszakban veszi kezdetét az ország modernizációja. Ekkor (1946-ban) állítják fel a 2006-ban felszámolt francia Tervhivatalt (Commissariat Général du Plan), fejlesztik a nehézipart, gépesítik és intenzív termelésre állítják át a mezőgazdaságot: ez volt a kezdete a „harminc dicsőséges esztendő”, vagyis a jóléti állam három évtizedet felölelő időszakának.
Nemzetközi viszonylatban Franciaország ekkor kötelezte el magát az atlanti tömb mellett. Ekkor jött létre (1951-ben) az Európai Szén- és Acélközösség, az EU elődjének tekinthető Európai Gazdasági Közösség (1957), ekkor fogtak bele Franciaországban – mégpedig Pierre Mendès France (1907-1982) kezdeményezésére – az egyszerre civil és katonai célú nukleáris program megvalósításába, és az első atomfegyver-kísérletek is ekkor történtek: mindebben fontos szerepet játszott a korszak két kiemelkedő politikusa, Pierre Mendès France és Félix Gaillard.
https://jelen.media/vilag/pierre-mendes-france-idoszerusege/
Persze, a sikerek mellett ott vannak a kudarcok is. Kudarcot vallott például, hogy mást ne említsek, az Európai védelmi közösség felállítása (a szerződés ratifikálását 1954-ben a kommunista és gaulle-ista frakciók ellenkezése miatt a Nemzetgyűlés elvetette), és a rendszer a gyarmatosítás felszámolását sem tudta megfelelően kezelni (kivéve, persze, az indokínai krízis Mendès France-nak köszönhető gyors megoldását), a gazdasági válságokról meg a lakásínség felszámolásáról már nem is beszélve. És a gyengeségek sorában a gyakori kormányválságokról, az ingatag parlamenti többségekről sem szabad megfeledkezni. 1947 és 1958 között nem kevesebb, mint huszonkét kormány intézte az ország sorsát, és egy kormány átlagos élettartama nem volt több hét hónapnál. A leghosszabb kormányválság harmincnyolc napig tartott, és a IV. Köztársaság fennállásának tizenkét éve alatt az új felállásáig 351 napon át olyan kormány vitte az ügyeket, amely már beadta lemondását.