De mi is ez a „varázslat”? Látványosnak tényleg látványos, ahogy a recesszív, iszonyú államadósság terhe alatt évtizedek óta vergődő, a bürokrácia és a reformok elodázásától folyamatosan sújtott, és a koronavírus által még jobban megtizedelt gazdaság, amely mellesleg nem törpeállam méretű, hanem a harmadik legnagyobb Európában, alig másfél év alatt jutott el a lesajnált kategóriából a The Economist által az „Az év országa” címet elnyerő gazdaság státuszába – de csodát aligha kell keresni mögötte.
Az kívülről, a makrogazdasági adatok alapján is tisztán látszott már a tavalyi év végén, hogy az olasz gazdaság tényleg meglepően és gyorsan stabilizálódott, a Covid-válság után tán elsőként Európában, kiemelkedő, és az elmúlt évtizedekben az Eurózónán belül ritkán látott GDP-növekedést produkálva (6,6 százalék). A növekedési ívet a háború sem látszik nagyon megtörni ennek az évnek az első felében, Olaszországnak még mindig az Eurózónán belüli egyik legnagyobb, 2,8-3 százalékos növekedést jósolnak idénre is. Az infláció emellett pedig a legkisebbek között van, jóval a két számjegy és az Eurózóna átlaga alatt (7,9 százalék), míg a foglalkoztatási adatok 1977 óta nem voltak ilyen magasak (közel 60 százalék).
Pedig azt országot, amely ma is Európa talán legfontosabb gyártóbázisa, az energiaválság sokkal jobban kellene érintsen. De a makroadatokon túl sokkal érdekesebb megvizsgálni, hogy a növekedés minek is az eredménye. Az olasz gazdaság legfontosabb alappillére természetesen az ipari teljesítmény és a hatékony mezőgazdaság szimbiózisa, egyszóval az, hogy az ország kiemelkedő termelési kapacitásokkal rendelkezik mindkét kategóriában, így aztán nemcsak képes maga megtermelni az ország teljes szükségletét, de Európa legkiegyensúlyozott exportőre is. Ipar terén a német gazdaság mellet az olasz a legnagyobb exportőr, mezőgazdaságban Spanyolország mellett a második. Pozícióját 2021 eleje óta pedig az olasz ipar és mezőgazdaság, még a háború előtt tavaly létrejött súlyos nyersanyagválságot kihasználva, bravúros módon érvényesítette.
A Covid-válság miatt pillanatok alatt összedőlő kínai export és a tengeri szállítás megtorpanása szinte vészjelzőként indította be az olasz ipar és mezőgazdaság folyamatait, itt az idő, hogy rendezzük a pozíciókat, rendezzük a kínai konkurencia által minimalizált árréseket, mondták a szakértők, és valóban, ritkán látható szárnyalásba kezdett a termelés és az export. Előbb az ipari gyártás ért csúcsokra, megdobva a nyersanyagárak inflálódásától is, majd a háború előszelében a mezőgazdaság is, hisz a mezőgazdasági alaptermékek árainak meglódulása végre az alig fenntartható vagy enyhén veszteséges kategóriából a nyereségesbe emelte ezt az ágazatot is.