A mobbing azt jelenti, hogy gyereküket az osztály (illetve az „erős” srác) kipécézi és szekálja, megalázza, rosszabb esetben meg is veri. Sőt, ez az agresszív gyerek és csapata élvezi ezt a hatalmaskodást. Ez az élvezkedés a Facebook, a TikTok megjelenésétől indulva terjed, mivel a megalázást le is filmezik és kirakják a netre. (Lábjegyzet: manapság vita folyik arról, megengedhető-e az iskolában a mobil állandó használata. Erős a gyanúm, hogy e „filmezés” miatt is jobb az okostelót lerakni az óra előtt…)
Először sajnos az általános iskolákban alakul ki a hatalmi hierarchia: a „fenn lévő” gyerek – aki az osztályban uralkodó szerepet játszhat – használja és élvezi ezt a pozíciót. Aki neki és csapatának nem engedelmeskedik, azt agyonszekálja, sőt megveri és ami rosszabb, az számára olyan, mint a drog: élvezi, hogy „ő az úr a házban”. Ráadásul ott van a mobil, amire az osztály tagjai felveszik a rugdosást, verést, bealázást, és a klipet kiposztolják a nyilvános szférába. Az áldozat (alattvaló) meg nem tehet mást, mint elbújik és magában zokog, rosszabb esetben öngyilkossági gondolatokkal foglalkozik. Miért okoz élvezetet mások elnyomása, verbális vagy valóságos bántalmazása?
Az erőszak ettől az élvezettől terjed. A falusi kocsmában mindenki tudja, kivel nem érdemes vitát kezdeni, ki a „veszélyes ember” a pultnál. Az meg majd ki csattan az önélvezettől: élvezi, hogy ő itt a császár… Arról kevesebbet tudunk, hogy ez a „veszélyes ember” miképp élvezi a pofozógép szerepet. És persze nemcsak kocsmában vannak ilyen „janik”, a villamoson, fölalattin is előfordul késelés – a bicskás terrorista meg élvezi ezt a szurkálást, csak az újság meg a tévé erről már nem tudósít.
Folytatom a jelenség leírását, mert nem igen tudom, mitől jó mások csesztetése. De régóta benne van a társadalomban, csak nem ilyen elvadult és sokszoros formában. Korábban a hatalmaskodás élvezetének közismert variánsa volt az úgynevezett házmester-jelenség. Ő volt az „úr” a házban – hivatalosan „házfelügyelő” volt a neve, ami sokat elmond e foglalkozás veszélyeiről és élvezhetőségéről. Így például a házmester ’44-ben hatalmat szerzett a bérház zsidó lakóinak sorsirányitására. (Ha bujkált valamelyikük, azt jelentette, szólt a hatóságnak, közreműködött…) De ez a státusz már a vészkorszak előtt is elevenen élt, sőt a felszab után is megmaradt. Az ÁVO a házmesterhez jött kérdezősködni egy-egy lakó után, például arról, hogy az X nevű, gyanús értelmiségihez kik járnak vendégségbe, vagy hogy a házban lakó Y hová és miért fog utazni a következő napokban. Ezt a szolgáltatást a magam tapasztalatából ismerem, mert nekem történetesen a házfelügyelő megsúgta, hogy már megint tudom, hogy A. úr utazik, mert itt járt a „hatóság” érdeklődni. (Mármint, hogy kitapintsák, a nyugatra „utazó” lakó vajon nem készül-e disszidálásra.) A házfelügyelő ezt a hatalmi pozíciót vagy rosszindulatból használta (besározta az utazó lakót), vagy a hatóság kérdéseire komoly arccal válaszolt, ám ezt magában röhögve csinálta és élvezte e kettős szerepet: egyfelől kiszolgálta a nyomozókat és másfelől megsúgta a vizsgálódás tárgyát a házban lakónak.
https://jelen.media/kozelet/hazmesterek-a-veszkorszakban-hatalmat-kaptak-eletekrol-dontottek/
A szekálás élvezetének több lépcsőfoka van. Már a seregben megtanultam, hogy nemcsak a főparancsnok élvezheti a hatalmat, hogy ezredének bármely tagjával, sőt tisztjével azt csinálhat, amire kedve szottyan, hanem lefelé haladva minden kis egységet vezénylő alfőnök is élvezettel csicskáztatta az alárendelteteket: a hatalom ízén lehet csámcsogni a létrán lefelé haladva, egészen a tizedesig. Sőt, talán ez a „krumplivirágos” (copyright: Hofi) élvezi a legjobban „hatalmi játékait”.
De miért jó érzés valakivel „kitolni”? Miért lehet élvezni hatalmaskodás ízét? E kérdésre igazán de Sade márki tudna válaszolni: más kínját előidézni, azt látni-élvezni, ez Justine című regényének alapmotívuma. De Sade és később Freud a szexuális kéj forrását látták benne: a szadista elélvez mások kínzása közben. Ma már csak a „szadizmus” kifejezést használjuk erre a pszichés torzulásra. Mert ez az élvezkedés – defektus: beteges vonás. A társadalom ma már ezt a jelenséget mégsem betegségként könyveli el, inkább csöndben elviseli: van ilyen és kész.