Az öntözés nem modernkori találmány, régészeti leletek szerint Mezopotámiában, Egyiptomban és Perzsiában már jóval az időszámításunk előtt, a 6. évezredben rájöttek, hogy jó termést csak öntözéssel érhetnek el. Több ezer évvel később, az Andok egyik völgyében megtalálták az Újvilág első öntözőberendezésének nyomait is. A történelem során, szerte a világon, a legagyafúrtabb megoldásokat találták ki a növények öntözésére. A technikával ma sem lenne baj, a legkülönbözőbb ötletes megoldások állnának a gazdák rendelkezésére.
Akkor vajon mégis, miért tartunk ott, hogy Magyarország, a viszonylag bőséges vízkészletei ellenére is, ezek mindössze 30 százalékát használja ki, miközben ez az érték más, szerencsésebb helyeken, a 80 százalékot is meghaladja?
Egy szakanyag az öntözés mai helyzetét – mind a megöntözött terület nagyságát, mind a felhasznált vízmennyiséget tekintve – az ötvenes évek szintjéhez hasonlította. Jelenleg az öntözött területek aránya mindössze 2,4 százalék, miközben az Uniós átlag ezidőtájt 8, az USA-ban pedig több mint 13 százalék. A 87 ezer 500 hektárnyi hazai öntözött területnek elméletileg több mint a nyolcszorosát kellene öntözni, de a jelenlegi felszíni és felszín alatti vízkészletek is lehetővé tudnák tenni a meglévő terület háromszorosának öntözését. Két éve a gazdálkodók körében végzett felmérés közel 400 ezer hektáros öntözési igényt jelzett.
A visszaesés okai között ott van a szétaprózott tulajdonosi szerkezet, a termelők együttműködésének hiánya, a sok, rövidtávra szóló bérleti szerződés és a vízjogi engedélyezési rendszer bonyolultsága, valamint a fejlesztéshez szükséges források hiánya, végül az is, hogy az öntözés költségeit nehezen tudják a termelők érvényesíteni a termények árában.[jelen_img url=”/data/articles/0/04/article-0467/palugyai_ontozes_bi_fit_670x10000.jpg” url_large=”/data/articles/0/04/article-0467/palugyai_ontozes_bi.jpg” class=”block_placeholder fcenter” author=””]
A legális öntözővízhez szükséges engedélyezéshez eddig akár öt-hat hatóságot is be kellett vonni, ezt pedig a kisvállalkozások zöme meg sem próbálta. A szakértők a bürokratikus nehézségek csökkentésére egy önálló Öntözési Hivatal létrehozását javasolták, amely megfelelő feltételek esetén átvállalná a gazdák terheit az adminisztrációt az engedélyezésig. A kormányzat ehelyett – a hét évre tervezett öntözésfejlesztési stratégia keretében – egy, a Nemzeti Földügyi Központon belül kialakított Öntözésfejlesztési Főosztályra bízta a feladatot. Ez előrelépés, ugyanis a főosztály dolga az úgynevezett öntözésfejlesztési terv kidolgozása, amelynek alapján egyszerűsödik a vízjogi engedélyek beszerzése is. Az új öntözési stratégia szorgalmazza a gazdák önkéntes közösségeinek létrejöttét is, melyek állami támogatásokat igényelhetnek az öntözőrendszer létrehozására, vagy a meglévők bővítésére. A támogatás a tervek elkészítésénél 90 százalékos, a kivitelezésnél az eddiginél 20 százalékkal több, akár 70 százalékos is lehet.
Ezek a kezdeményezések kis lépéseknek tűnnek a lemaradáshoz képest, különösen, ha tekintetbe vesszük a kormány Második Éghajlatváltozási Stratégiáját, amely szerint hazánkban a hőmérséklet emelkedése 2021 és 2050 között minden évszakban – és az ország egész területén – eléri majd az 1 fokot, az évszázad végére nyaranta pedig a 4 Celsius fokot is. A csapadék ennek megfelelően a következő évtizedekben 5 százalékkal, az évszázad végére 20 százalékkal is csökkenhet, ami különösen az ország középső, déli és keleti részét sújthatja jelentősebb aszállyal. Ezt enyhíthette volna a kétezres évek elején elfogadott Új Vásárhelyi Terv, mely a Tisza mentén öt olyan tározóval számolt, amelyek az árvízcsúcsok csökkentését irányozták elő, s az itt tárolt víz egy részét akár öntözésre is lehetett volna használni. Ezekből azonban 2010-ig csak kettő épült meg, azóta pedig egy sem.
A melegedő éghajlat, az aszály a termesztett növények választékát is megrostálhatja.
Ma már szinte kivétel nélkül csak öntözés mellett lehet az összes zöldségfélét biztonsággal termeszteni.
Idehaza azonban az öntözésre berendezett területek több mint fele korszerűtlennek mondható, nagy párolgási veszteséggel járó önjáró, esetleg csévélődobos esőztető berendezéssel működik, korszerű felszíni vagy talajba épített mikroöntözéses (például csepegtetéses, vagy mikroszórós) technikákat csak elvétve, elsősorban szőlőben és gyümölcsösökben találni.
Eközben a fejlett nyugati országokban mind több gazdaságban számítógépes programokkal, szimulációs modelleken alapuló intelligens rendszerek működnek, melyek segítségével az öntözés időpontja és a kiadagolandó vízmennyiség is pontosan kiszámítható. A rendszerek működéséhez szükséges adatokat automatikusan mérik a meteorológiai szenzorok és a talajban elhelyezett nedvességmérő szondák. Ilyen, akár parcellákra lebontott és heti előrejelzésre képes technikák terjedtek el az aszálytól sújtott Olaszországban és Spanyolországban is. Szerte Európában számos öntözéstámogató rendszer működik, amelyek adatai és öntözési javaslatai akár interneten, mobilos alkalmazásokkal is lekérdezhetők, de némelyik teljesen önállóan szabályozza az öntözőszelepeket.
Lehet, hogy ez idehaza még vágyálomnak tűnhet, ám ha meggondoljuk, hogy az öntözés révén a hazai mezőgazdaság évente egymillió tonnával nagyobb termést takaríthatna be, amelynek a becsült értéke több mint 72 milliárd forint, a fejlesztésekhez a gazdálkodók részéről szükséges összesen 105-120 milliárd forintos beruházás nem is tűnik olyan soknak. Különösen, ha hozzájuthatnának az e célt szolgáló Európai Uniós forrásokhoz is.