Az „alcotourism” („piatúra”) mára megszűnt, a fő kérdés pedig Erzsébetvárosban jelenleg nem az, hogy este tízig vagy éjfélig lesznek-e nyitva azok a helyek, amelyek egyáltalán túlélik a válságot, hanem inkább az, hogy mi marad a romkocsmák romjai után? A következő egy évben a helyi hatalomnak lesz-e ereje keresztülvernie a városrész átalakítására vonatkozó elképzeléseit a különböző érdekcsoportok és lobbitevékenységek által oly sűrűn szabdalt erőtérben?
– Ha egy vendéglátóhelynek, ahol korábban hajnalig lehetett inni, ezentúl este tízkor be kell zárnia, akkor annak a helynek befellegzett – mondja egy vendéglátós, aki szerint a bulinegyed feltámasztása azon múlik, hogy ki bírja tovább erővel: a Niedermüller Péter által vezetett helyi önkormányzat vagy a lehetséges „tömegnyomás”.[jelen_img url=”/data/articles/0/01/article-0166/nyito_kocsma_bi.JPG” url_large=”/data/articles/0/01/article-0166/nyito_kocsma_bi.JPG” class=”block_placeholder fcenter” author=””]
Mint kiderül, „tömegnyomáson” azt érti, hogy ha ismét százezrek fogják ellepni a kis- és nagykörút, a Király utca és a Rákóczi út által közrefogott, mintegy fél négyzetkilométernyi területet, akkor sem a rendőrség, sem a helyi rendészet nem lesz képes kezelni a helyzetet. S hogy ezt honnét lehet tudni? Az elmúlt tizenöt év tapasztalataiból. Ekkora nagyságú turistatömeget ugyanis nem lehet hatósági eszközökkel távol tartani, mert nincsen rá személyi kapacitása sem a kerületi rendészetnek, sem a rendőrségnek. De ha a kerület vezetése komolyan gondolja, hogy rendet akar tenni – és „rend” alatt azt érti, hogy az önkormányzati rendeletek szigorú betartatásával megakadályozza az éjszakai nyitvatartást –, akkor a bulinegyednek tényleg vége van. Paradoxon, hogy a vonzereje éppen a látszólagos sponaneitásban rejlik, ami egyszerűen szólva szabályozatlanság, tervezetlenség, politikai és adminisztratív felelőtlenség volt, hiszen a döntéshozókra egyszerre gyakorolt nyomást a kereskedői lobbi és a lakók felháborodása.
Mit veszíthet a hetedik kerület és mit nyerhet?
Ha a bulinegyed korábbi forgalma nem tér vissza, akkor először is újabb népességcsere következhet be a kerületben.
Olyannyira, hogy azokban az években, amikor a bulinegyed igazán beindult – vagyis 2005-2006 táján – az érintett területen élők több mint negyede már „új lakó” volt, azaz 1990 és 2001 között költözött a kerületbe. Ez jelentős változást jelentett, főleg annak tükrében, hogy a kerület lakossága – a Budapest egészére jellemző trend szerint – harminc ezer fővel csökkent az elmúlt harminc évben. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Erzsébetváros lakossága 1990-ben 82 864, 2001-ben 62 211, 2011-ben 55 668, 2019-ben pedig 52 362 fő volt.
S hogy mi jellemzi a kerület lakosságát életkor szerint? A számok alátámasztják azt a hétköznapi tapasztalatot, hogy Erzsébetvárosban jellemzően kevesebb a gyerek és több az egyedül élő, idősebb emberek száma. A négy évvel ezelőtti adatok szerint Budapest 1 764 263 lakosából 232 045 fő volt 14 éven aluli (ez 13 százalék), 149 521 fő pedig 75 éven felüli (ami 8,4 százalék). Erzsébetvárosi bontásban ugyanezek az arányok a következők: a 14 éven aluliak aránya csak 8,8 százalék (53 892 főből 4764 ember), míg a 75 éven felüliek aránya 7,8 százalék (53 892 főből 4251 ember). Az utóbbi adatot árnyalja, hogy míg az özvegyek aránya fővárosi szinten az összlakossághoz képest mintegy 8 százalék, addig a hetedik kerületben ez jóval magasabb: 11 százalék.
S hogy milyen társadalmi státuszú új népesség áramlott a kerületbe? Jellemzően a középosztály, vagy legalábbis feltétlenül magasabb státuszú (diplomás, fiatal, nyelveket beszélő) lakók, mint azok, akik elköltöztek innét.
Márpedig ez a jelenség később alapvető befolyással bírt a bulinegyeddel kapcsolatos konfliktusok esetében is, a magasabb társadalmi státuszú lakosság körében ugyanis erősebb az önszerveződés és érdekérvényesítés. A bulinegyedben éppen ez az erős lakossági civil szerveződés volt az, amely az elmúlt években birokra kelt a tehetetlen (vagy szándékosan tehetetlenséget mutató) helyi hatalommal és az azt befolyásoló vendéglátóipari lobbival.
E két utóbbi összefonódása ágyazott meg annak a hatóság-hivatali-politikai szemléletnek, amely egyszerre igyekezett csillapítani az érthető lakossági haragot és kielégíteni a vendéglátóipari lobbi igényeit. Az akkor még fideszes vezetésű kerület 2017-ben elrendelte, hogy önkormányzati tulajdonú üzlethelyiségeket többé nem adnak ki kocsmának, a korábban bérbe adott helyiségek funkcióváltását pedig nem támogatják, ugyanakkor meghagyták a lehetőségét annak, hogy egyes kocsmák egész éjjel nyitva tartsanak.
Egy 2016-os adat szerint a VII. kerületi székhellyel rendelkező szálláshely-szolgáltatási, illetve vendéglátási főtevékenységet folytató adózók 6,6 milliárd forintot fizettek be az államkasszába, ahonnan ez a pénz nem került vissza a kerületbe. Niedermüller Péter polgármester és a DK igyekezett elérni, hogy az államhoz évente befolyó nyereség 50 százaléka a kerületben landoljon, de ez természetesen nem sikerült. Oláh Lajos országgyűlési képviselő a parlamentben felvetette, hogy a kormány hárommilliárd forinttal támogassa a kerületi társasházak zajszigetelését, a fideszes parlamenti többség azonban a javaslatot leszavazta. Niedermüller tavaly év végén Orbán Viktornak írt levelében a bevételből már „csak” egymilliárdot kért a kerület javára, de Orbántól sem választ, sem pénzt nem kapott: az elutasító levelet Gulyás Gergely miniszter szignálta. Miközben az említett 6,6 milliárd nem kerül vissza ide, a bulinegyed puszta léte sok millióba kerül: a kerület 2010-ben 56 milliót, 2016-ban már 291 milliót költött az utcák tisztítására.
Milyen lehetőségei vannak a kerület vezetésének?
Először is, vannak saját hatáskörben lévő eszközei. Az elmúlt fél évben csökkentették a vendéglátó teraszok számát, megtiltották az önkormányzati tulajdonú ingatlanokban új vendéglátóhelyek nyitását, szabályozták a közterületi zeneszolgáltatást, szigorították a közösségi együttélés alapvető szabályaival kapcsolatos előírásokat és megállapodtak a rendőrséggel a túlszolgálat finanszírozásáról. Minden lépés abba az irányba mutat, hogy a bulinegyedet fel akarják számolni.
Ugyanakkor, ha a járvány következtében kivérzett bulinegyedet nem is hagyják föltámadni, Belső-Erzsébetváros városrehabilitációja nem maradhat el. Világörökségi védettség alatt álló területről van szó, ahol jelenleg csaknem 500 üres és lakhatatlan lakás van az önkormányzat tulajdonában, s ezek közül 200 lakás komfort nélküli. Ezeket fel kell újítani, és ki kell adni bérbe vagy el kell adni, ami újabb népességcseréhez vezethet, hiszen egy olyan városrészben, ahol markáns, kézzelfogható rehabilitációs tervek léteznek, a beköltözés mindig nagymértékű és – mint fentebb láthattuk – a magasabb státuszú népesség beáramlásával jár. Ennek érdekében, így a hivatal, Belső- Erzsébetváros legtöbb részén be kellene tiltani az átmenő forgalmat, és szabályozni kell a bulinegyed működését – ami udvarias megfogalmazása annak a szándéknak, hogy a bulinegyednek véget kell vetni. Nem tudni, hogy mekkora realitása van a kerületvezetés azon elképzelésének, hogy Erzsébetvárost Budapest „tudásközpontjává” pozícionálják át. Az igaz, hogy idén elfogadták az „okos város” programot, amelynek révén új városvezetési és városfejlesztési szemléletet kívánnak megalapozni – de ebből még nem következik, hogy a „romkocsmák romjain” valóban felépíthető az az „európai kulturális negyed, amiről Niedermüller beszél és olyan nemzetközi példákat emleget, mint Amsterdam, Berlin, Madrid és Párizs.
Van-e értelme ezeknek a példáknak?
Ha az okos város koncepciót komolyan veszik a kerületben, akkor elképzelhető. A rendelet ugyanis kimondja, hogy a kerületben folytatott közterület-alakítás vagy -felújítás esetén valamennyi, a közművek elhelyezkedése által engedett felületen zöldfelületet kell kialakítani, a közterület-alakítási- és felújítási munkálatok esetében pedig követelmény az összes, arra megfelelő hely teljes zöldesítése. Ez a februárban elfogadott rendelkezés a járvány miatt elsikkadt, és nem kapott nagy sajtóvisszhangot, pedig eléggé erős üzenet a beruházók felé: nem kocsmát akarnak, hanem zöldet. Ha ennek érvényt lehet szerezni az építési és befektetési lobbi ellenében, akkor lehetségessé válik Erzsébetváros arculatának átformálására.[jelen_img url=”/data/articles/0/01/article-0166/bulinegyed_mti_balogh_zoltan_fit_670x10000.jpg” url_large=”/data/articles/0/01/article-0166/bulinegyed_mti_balogh_zoltan.jpg” class=”block_placeholder fcenter selected” author=””]
Kérdés, hogy Niedermüller Péter európai uniós képviselői tapasztalatai mennyiben köszönnek vissza a kerület fejlesztésében, mindenesetre, ha valakinek, neki ismernie kell a 2020 utáni uniós városfejlesztési menetrend alapelveit rögzítő, úgynevezett Amszterdami Paktumot. Ezt 2016-ban fogadta el egy városfejlesztési kérdésekkel foglalkozó informális miniszteri találkozón az Európai Bizottság, más uniós intézmények és az európai városok képviselőinek részvételével. Hatékonyabb finanszírozás és hatékonyabb tudásmegosztás: ez a menetrend lényege, és ilyen perspektívában talán már érthetőbb (de semmivel sem reálisabb), hogy a polgármester egy budapesti kerület kapcsán Amszterdam, Berlin, Madrid, Párizs nevét emlegeti. Márpedig a kettő együtt nem fog menni: a bulinegyed nem fér bele ebbe a zöldiesített tudásközponttal leírt jövőképbe.
A helyi vállalkozók mindenesetre azt mondják: a kerület, az elégedetlen lakosság és a vállalkozások is akkor járnának a legjobban, ha a nem tudatos várostervezés révén kialakult bulinegyed üzemeltetésébe valamilyen módon beszállna a kerület, hiszen a bulinegyed mint „Budapest brand” mára markáns városformáló tényező lett.
Erre is van nemzetközi példa. Olyat is hallani, hogy a bulinegyedet fesztiválszerűvé kellene tenni: nyaranta két hétig minden hely nyitva lehetne éjjel-nappal, és erre az időszakra koncerteket, kulturális programokat lehetne szervezni nemzetközi sztárokkal. A régi pesti zsidónegyed arculatának ez új profilt adna, ugyanakkor a bulinegyed (mint budapesti brand) nem tűnne el a fővárosi turizmusból.
Azt ugyanis érzékelnie kell a történet minden szereplőjének, hogy a romkocsmákból kisarjadt bulinegyed, ez a sajátosan erzsébetvárosi jelenség túlnőtt a kerület határain, és immár Budapest egészének problémája. Kérdés, hogy az elszántnak tűnő helyi politikai vezetés képes lesz-e kitartani, és lerázni magáról az üzleti-kereskedelmi lobbi hálóját, hogy 2024-ben hitelesen állhasson a választók elé azzal, hogy nem csak szavakban teremtette meg egy kerületi profilváltás lehetőségét.