Ahogyan azt előzetesen várni lehetett, a kormányzó Liberális Párt nyerte az előrehozott parlamenti választást Kanadában – persze az, hogy mit lehetett előre várni, s mikortól számít az „előre”, nagy kérdés. Pár hónapja ugyanis az országot 2015 óta irányító liberális Justin Trudeau lemondott, erre saját pártjából is fölszólították, s a Liberálisok támogatottsága bezuhant. Akkor senki semmilyen fogadást nem mert volna kötni arra, hogy április közepére már számottevő előnnyel fordulhatnak az előre hozott választásokra.
Az 53 éves Trudeau 2015 novemberében lépett hivatalba, és kétszer is újraválasztották. Népszerűsége azonban csökkenni kezdett, amikor a Covid utáni időszakban egyre drágult az élelmiszer és a lakhatás. Az Ipsos Canada tavaly december végén tett közé egy felmérést, amely szerint a konzervatívok 45 százalékos támogatottsággal rendelkeznek a biztos szavazók körében, míg a liberálisok és a baloldali Új Demokraták mindössze húsz százalékkal. Ekkor már egyes liberális képviselők nyíltan szólították föl Trudeau-t, hogy mondjon le, s miután távozott pénzügyminisztere, helyzete tarthatatlanná vált. „Engem mindig a Kanada iránti szeretet vezérelt (…) a belső harcok miatt nyilvánvalóvá vált számomra, hogy nem lehetek az, aki a liberálisokat vezeti a következő választásokon” – jelentette ki a hajdan szupersztárként elkönyvelt kormányfő.
Utódja a párt és a kormány élén a politikában teljesen friss szereplőnek számító pénzügyi szakember, Mark Carney lett, aki azonban egy más közegben, a nemzetközi pénzügyi világban igencsak elismert szakember, hiszen korábban vezette a kanadai és a brit jegybankot is. A volt MNB-elnök, Simor András, aki Carney-t még jegybankár korából ismeri, úgy emlékszik vissza rá, hogy az egyik legnagyobb tudású, világos, logikus gondolkodású, tiszta fejű, jól kommunikáló ember volt e közegben. „Hogy lesz-e olyan jó politikus, mint amilyen jó bankár és közgazdász volt, az idő eldönti” – írta róla a Facebookon, de egyelőre úgy tűnik, Carney nemcsak a közgazdaság szereplőivel, hanem a kanadaiakkal is megtalálta a közös hangot, amit elősegített, hogy villámgyorsan eltörölte elődje, Trudeau sokat bírált szén-dioxid-adóját, amit sokan a megélhetési válság egyik kiemelt elemének tulajdonítottak. Ugyanakkor váratlan segítséget is kapott, méghozzá a januárban hivatalba lépő amerikai elnöktől, Donald Trumptól, aki – nehéz volna kitalálni, milyen hatalmi megfontolásokból – előbb azzal kezdett fenyegetődzni, hogy 25 százalékos büntetővámot vet ki a kanadai árukra, amit elsősorban a részben Kanadán keresztül az USA-ba érkező fentanil kábítószerrel indokolt, majd a viszontválasz keménységét érzékelve, tovább froclizta a kanadaiakat azzal, hogy közölte, gazdasági nyomással akár az Amerikai Egyesült Államok 51. államává tenné az országot.
Igen ám, de nem számolt azzal, hogy vannak valódi patrióták, márpedig nagyon úgy néz ki, hogy a kanadai patriotizmusra kampányt lehetett alapozni: a Trump-féle kijelentéseket és intézkedéseket rendkívül jól ellenpontozta nemcsak Mark Carney céltudatos higgadtsága, hanem kifejezett keménysége is – ő bizonyosan nem tartozott azok közé, akik Trumpnak gazsulálnak a vámok enyhítése érdekében, amivel az amerikai elnök úgy hencegett egy republikánus párteseményen a rá jellemző, fogalmazzunk így, sajátos stílusban, hogy egyes országok vezetői kinyalják a seggét egy alkuért. Carney azonban a kanadai nemzeti büszkeség egyik megtestesítőjeként léphetett föl, sikeresen. Sokan, akik korábban a kormányt bírálták, most úgy érezték, az ország szuverenitása a tét, és inkább a mérsékeltebbnek tartott liberálisok mögé sorakoztak föl a Tumphoz megengedőbben viszonyuló konzervatívok helyett.
Ugyanakkor Carney nagyon határozott külpolitikai lépéseket is tett, amikor – szintén Donald Trump ellenében – erőteljesen közeledett az Európai Unióhoz és Nagy-Britanniához; londoni tartózkodásakor fogadta őt III. Károly király is a Buckingham-palotában, aminek azért van kiemelkedő jelentősége, mert Kanada a brit vezetésű Nemzetközösség tagja, államfője pedig a britek királya, de ennél is fontosabb, hogy III. Károly a találkozón kódolt üzenetekkel jelezte, hogy kiáll tengerentúli országa mellett, miközben finom diplomáciai lépésekre kényszerült, hiszen korábban gesztusokat tett Trump felé is, akit meg is invitált magához, ami példátlan diplomáciai esemény: Donald Trump ugyanis már előző elnöki időszakában, 2019 júniusában is járt állami látogatáson az akkori uralkodónál, II. Erzsébet királynőnél, és a két ország kapcsolataiban még nem fordult elő, hogy ugyanazt az amerikai elnököt kétszer is meghívják nagy-britanniai állami látogatásra. Ugyancsak példátlan Trump meghívása abból a szempontból is, hogy második hivatali idejüket töltő amerikai elnököket a mindenkori brit uralkodó hagyományosan már nem invitál teljes körű állami látogatásra.
Ugyanakkor Carney nyíltan szembeszállt Donald Trumpppal abban is, hogy Törökország és Nagy-Britannia mellett csatlakozott a Hajlandók Koalíciójához, ahhoz a csoporthoz, amelynek jelentősége túlmutat az EU-n, hiszen olyan nyugati országokat tömörít, amelyek képesek és készen is állnak támogatni, segíteni Ukrajnát az Oroszország ellen vívott honvédő háborújában.
Carney politikai érzékére utal az is, hogy talán a leggyorsabban ő érzékelte a megváltozott hangulatot, s előrehozott választásokat hirdetett: „Napjaink legjelentősebb válságával vagyunk kénytelenek szembesülni Trump elnök indokolatlan kereskedelmi intézkedései és a szuverenitásunk elleni fenyegetései miatt. Még annyi mindent meg kell tenni Kanada biztonságáért. Be kell fektetni Kanadába, építeni és egyesíteni kell Kanadát. Ezért kérek erős mandátumot a kanadaiaktól” – mondta március végén, csak pár héttel a kormányfővé választása után. S miközben folyamatosan és szívósan lépett föl a Trump-féle intézkedésekkel szemben, addig a konzervatívok kampánya a visszájára fordult: a konzervatív párt elnöke, Pierre Poilievre retorikája ugyanis számos tekintetben Trumpéra emlékeztette a kanadaiakat. A bevándorlásellenesség és „woke-ellenesség” visszaütött, Poilievre nem tudta lemosni magáról azt a képzetet, hogy afféle mini-Trump volna.
A dolgok jelenlegi állása szerint Mark Carney pártja 168 mandátumot szerzett a 343 fős ottawai alsóházban, míg a Konzervatív Párt 144 képviselői helyre számíthat – Poilievre el is ismerte a konzervatívok vereségét. A parlamenti többséghez 172 mandátum szükséges. Ami a többi pártot illeti: a szeparatista Quebec-i Blokk csak 23 helyet szerezett, a baloldali Új Demokrata Párt (NDP) pedig rettenetesen meggyengült, s 7 mandátumhoz jutott: ennek vezetőjét, Jagmeet Singhet még a saját választókerületében is elverték. Elemzői vélemény, hogy a Carney-vezette liberálisoknak sikerült a pár hónapja még stabilan húsz százalékosra mért párt szavazóit elcsábítani.
Carney győzelmi beszédében gratulált a többi pártvezetőnek, ugyanakkor gesztust tett nagy ellenfele irányába is, amikor megköszönte Pierre Poilievre-nek, „a Kanada iránti elkötelezettségét”, amelyen – tette hozzá – mindketten osztoznak. Majd francia nyelvre váltva biztosította az ottaniakat arról, hogy a québeci kultúra a kanadai identitás középpontjában áll, s akár québeci, akár torontói legyen bár egy munkavállaló, „a kormányom önökért fog dolgozni. (…)Mindig mindent megteszek, hogy mindenkit képviseljek, aki Kanadát az otthonának nevezi. Az én kormányom mindenkiért és mindenkivel együtt fog dolgozni.”
Carney szerint Kanadának „nagy változásokra” van szüksége, és ezeket a változásokat a kanadai értékek vezérlik, amelyek az alázat, az ambíció és az egység. Az alázat azt jelenti, hogy a kormánynak minden párttal együtt kell működnie, együtt kell dolgozni a tartományokkal és az őslakosokkal. Hozzátette azt is, hogy „az alázat azt is jelenti, hogy fel kell ismernünk, hogy a kormány egyik feladata, hogy felkészüljön a legrosszabbra. (…) Amerika a földünket, az erőforrásainkat, az országunkat akarja. Trump elnök megpróbál megtörni minket, hogy Amerika birtokolhasson minket, de ez soha nem fog megtörténni” – szögezte le, s az őt hallgató tömeg is egyöntetűen kiáltotta azt válaszként, hogy „Soha!” A miniszterelnök leszögezte: Kanada történelmi pillanatot él át, mert „az Egyesült Államokkal való régi integrációs kapcsolatunknak vége van. Túl vagyunk az amerikai árulás okozta sokkon, és gondoskodnunk kell egymásról” – tette hozzá.
Carney bejelentette, hogy hamarosan találkozik Donald Trumppal, de „két szuverén és független nemzet jövőjéről” fognak tárgyalni. Ugyanakkor megerősítette a külpolitikai irányváltás szükségességét: kormánya erősíteni fogja a partnerséget az európai és más országokkal, mert „ha az Egyesült Államok nem akar többé a világ élvonalába kerülni, akkor Kanada lép a helyükbe. (…) Kanada több mint egy nemzet, mi egy föderáció vagyunk és mindig is az leszünk. Nem vagyunk mindig tökéletesek, de igyekszünk jók lenni. Arra törekszünk, hogy a dolgokat azért tegyük meg, mert helyesek, nem pedig azért, mert könnyűek” – mondta, majd végül leszögezte: „Kanada meg fogja nyerni ezt a kereskedelmi háborút az Egyesült Államokkal szemben”.
Szent-Iványi István külpolitikus szerint a liberálisok valójában mennyei ajándékot kaptak Donald Trumptól; az ország lakóinak 40 százaléka az eddigi döntései miatt már az Európai Unióhoz szeretne csatlakozni, bár ez lehetetlen, mivel csak európai ország csatlakozhat az EU-hoz. A Connect Europe elnöke szerint Kanada polgárai most nem első sorban a hazai pártokról, hanem az Egyesült Államok elnökéről mondtak ítéletet, de talán – ezt már a magunk részéről tesszük hozzá –, nem kizárt, hogy ennél többről van szó, s egy a technokrata szemléletre alapozó, de a nemzeti-liberális érzelmeket személyében is megjelenítő, erős nemzetközi politikai vezető felemelkedésének lehetünk tanúi.