2025 márciusának végére a Fidesz és Orbán Viktor a gyermekek egészséges fejlődéséért való aggódásnak és a társadalmi béke iránti elkötelezettségnek álcázva korlátozta a szabad gyülekezést Magyarországon. És hát persze nem lenne teljes a narratíva, ha nem lenne benne egy adag nemzeti szuverenitásvédelemi harc is. Mert nem mondhatják meg nekünk Brüsszelből, hogy hogyan védjük meg a gyerekeket. Vége van annak az időszaknak, hogy holmi amerikai nagykövet vonuljon a Pride élén. Mert eddig úgy tűnik mégiscsak külföldről mondták meg nekünk, hogy lehet-e Pride, 2022-ig csak a gyarmatosítás ellen küzdöttünk, nem a szuverenitásunkért.
Na de térjünk rá Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjújára, mert az számos újdonságot hozott. Megtudhattuk, hogy bár őt mindig is aggasztotta, hogy ilyenek történhetnek (mint a Pride). És bár ő a miniszterelnök, és kétharmada volt és van az Országgyűlésben. De nem tudott tenni semmit, mert kétfrontos háborút vívtunk Washingtonnal és Brüsszellel, és eddig „nem voltunk elég erősek ahhoz, hogy szembe tudjunk fordulni egy ilyen hatalmas orkánszerű széllel”. Na de most, hogy egyfrontossá vált a harc, már ki kell bírnia a magyar kormánynak ezt. Igen, kibírni kell – nem legyőzni, nem megvívni, nem nyerni. Kibírni.
És itt felmerül a kérdés, mi történt Orbán Viktorral, a háborús hőssel, a vezénylő tábornokkal, aki vért és verejtéket izzadva, utcai harcokban edződve győzött minden esetben a nagypolitika, kisemberek számára érthetetlen játszmáiban. Eddig! Mert ezt a csatát csak megpróbáljuk megnyerni. Pedig azt már tudjuk, tedd, vagy ne tedd, ne próbáld, eddig a miniszterelnök is ezt az örökérvényű szabályt követte, de mintha valami megváltozott volna.
Merthogy ebben a harcban, úgy tűnik, nem a miniszterelnök veszi fel a kesztyűt. Kiszervezi a harcot? Vagy épp irányt vált Orbán Viktor? A haza bölcse már csak bölcselkedik, a végrehajtás már másokon múlik. És így övék a felelősség is!
És hogy kik ezek a „mások”? A törvénymódosítás szerinte lehetőséget teremt a hatóságoknak, hogy megfelelően értelmezzék a helyzetet, hogy legyen jogalapjuk eldönteni:
- „jogszabályok alapján állást foglaljanak majd abban a kérdésben, hogy ilyen Pride-szerű rendezvényeket a nyílt utcán szabad-e tartani vagy nem”, vagy
- „a gyerekeink joga az első, és ezért ennek a nyílt utcán nincsen helye és tere”.
Ezt majd a hatóságok döntik el később. Eldöntik majd a hatóságok – az utcai harc az ő reszortjuk.
És a kiszervezés megy tovább: az otthoni (!) pártok sorsát majd a szavazók döntik el, akiknek véleményt kell formálniuk az erőszakos parlamenti kiállásról. Egy a lényeg csak, hogy Brüsszel semmibe nem szólhat bele. Ez alapkövetelmény. Orbán Viktor ebben a kérdésben sem tűnt úgy, mintha maga ragadna fegyvert. De akkor ki védi meg a hazai szuverenitást? Ki vezeti a csapatokat? Már nincs szükség vezérre, vagy Orbán Viktor egész egyszerűen nem akar már vezér lenni?
Persze akár érthető is lenne ez a visszavonulás a háború zajától, hiszen már az amerikai nagytestvér új szelei – amelyek már csak szelek, és nem tornádók – simogatják az arcunkat. És a brüsszeliek is be fogják már látni maguktól, hogy Orbán Viktornak van igaza (vagy lesz), ezt ő már látja a szemükben. Sőt, a gaz labanc multinacionális kereskedelmi láncok is be fogják látni maguktól, hogy elég nekik 10% árrés. Szóval valójában itt már minden rendben lesz magától. A gép forog, az alkotó pihen. Orbán Viktor pedig egy nemzet hálájától övezve töltheti el az elkövetkező évtizedeket.
Ha azonban a helyzet mégsem ez lenne, akkor mindaz, amit a miniszterelnök a rádió mikrofonállványába mondott ezen a péntek reggelen, az nem más, mint felelősséghárítás. Annak viszont szokatlanul kicsinyes és amatőr. Kicsinyes, mert azt mondja ezzel, hogy a felelős Kovács 2 főtörzsőrmester lesz, akinek az aláírása rajta lesz majd a bírságlevélen. Ezt jelenti az, hogy a hatóságokon múlik, hogy mi lesz a mégis felvonulók büntetése. Mármint miután a hatóságok eldöntik, hogy lesz-e és milyen formában a Pride. És ez nagyon amatőr is, hiszen nem kell Montesquieu és John Locke munkásságát eredeti nyelven ismerni ahhoz, hogy tudjuk, a „hatóság” a kormány irányítása alatt van. Az ellenzék is már csak egy félmondatnyi említésre érdemes erre a történetben. Vagy arra sem, mert erre épp nem érünk rá, ahogy ők sem.
Marad tehát az égető kérdés: vajon a nyugdíjba készülő Orbán Viktort látjuk már? Az elkövetkező 12 hónapban kiderül majd.
(A szerző a Forrás Társadalomkutató Intézet alapítója)