Kezdjük azzal, hogy már az is magyarázatot igényel, hogy Magyarországon az a fogalom, hogy kormányváltás, teljesen kiment a divatból. S csak utána térünk majd rá a rendszerváltás kétfajta fogalmára. Ezek közül az egyik fedi le a mai ellenzéki elképzeléseket, a másik azonban mélyen eltér attól.
A kormányváltás fogalma és megvalósulása
Kormányváltás csak akkor létezik, ha a rivális politikai feleket nem választják el egymástól égbekiáltó ideológiai távolságok. A rendszerváltás idején ilyenek nem választották el őket, aminek az a magyarázata, hogy mindenki demokrata volt. Fontos a szóhasználat: nem liberális, hanem demokrata. Kár lenne visszavetítenünk az 1990-as évek elejére azt, ami ma egyértelműnek tűnik: a liberalizmust. Nem, ha voltak is Magyarországon liberálisok (mint ahogy két párt is annak tekintette magát), ez a liberalizmus belesimult a fő eszmei tartalomba, abba, hogy a szereplők demokratikusak és a demokratikus Magyarországon belül közöttük váltógazdálkodás képzelhető el.
De azért már az első években is feltűnik, hogy az Antall-kormány ellenzékének bizonyos része mennyire keményen állott szemben a hivatalban lévő koalíciós kormánnyal. Nem is a keménység, hanem annak tartalma a lényeg: az SZDSZ már 1991-92-ben is eljátszott azzal a gondolattal, hogy a kormány illegitim, fő érve pedig az volt, hogy a koalíció túlságosan is a Horthy-rendszer bizonyos vonásait akarja restaurálni, azaz: kilép a demokratikus konszenzusból.
Ezzel együtt is azt mondhatjuk, hogy az 1994-es, az 1998-as és a 2002-es kormányváltások valóban kormányváltások, s bár 1998-ban a Fidesz részéről már felmerült, hogy kormányváltásnál többre, rendszerváltásnál kevesebbre van szükség, ez még mindig belül maradt az átmenet azon konszenzusán, hogy a felek elfogadják egymást ilyen vagy olyan demokratáknak. Ha nem így lett volna, Kis János, az SZDSZ első elnöke nem írhatta volna meg nevezetes cikkét (A rendszerváltást lezáró alkotmány), amelyben az 1994-ben megalakuló bal-liberális kormány kegyelmi pillanatának tekintette, hogy mindenki számára elfogadható új alkotmány jön létre.
Természetesen ilyen alkotmány sem akkor, sem azóta nem jött létre, és az embernek lehet olyan benyomása, hogy talán sohanapján sem jöhet létre. Mert ha akkor nem tudott megvalósulni, amikor viszonylagos egység volt a szembenálló felek között, hogyan valósulhatna meg akkor, amikor sem viszonylagos, sem semmilyen egység nincs.
Sajnos, azt kell mondanunk, ahogy haladtunk előre az időben, úgy vált egyre egyértelműbbé, hogy a változások már nem az egymás demokratikusságát elfogadó felek között jönnek majd létre. Nem akarom túlságosan kiélezni, de itt meg kell említenem azt is, amit az elején már megtettem: a liberalizmus megosztó szerepét. Minél erőteljesebben jelent ugyanis meg a liberális elem a demokratikus mellett, annál nagyobbá vált az ellenállás a liberalizmus növekvő szerepével szemben. Már a Fidesz első kormányra kerülésében is erős szerepet játszott a jobboldal szerint túlzásba vitt liberalizmus, nem is beszélve a második kormányra kerülésről, 2010-ben. 2010-ben a Fidesz már egyértelműen rendszerváltást akar, és Orbán Viktor becsületére legyen mondva: rendkívül részletesen le is vezeti, miért kívánja ezt. Ha valaki elolvassa a 2009-es kötcsei beszédet, mindezt megtalálja benne. Itt már nem demokraták és demokraták állnak egymással szemben, hanem – Orbán szerint – demokraták és liberálisok. Ami a bal-liberális oldalon természetes egység (a liberális demokrácia), az a jobboldalon egyáltalán nem az, sőt: ez az a pont, ami miatt a magyar pártpolitika elkanyarodik a váltógazdaságtól és 2010 és 2024 között masszív domináns pártrendszer jön létre.