Vásárhelyi Mária: Eo ipso hazaffyak címmel írott cikkében reflektál Mindenki hazafi című írásomra, amely a Méltányosság-blogon jelent meg, pontosabban annak egy megállapítására. Az idézett állítás a következő: „A miniszterelnökjelölt-választás keltette hangzavarban elsikkadt egy ennél sokkal fontosabb történet: megszületett a hazafias ellenzék”. Ez a mondat valóban szerepel írásomban, ám amilyen következtetést ebből Vásárhelyi Mária levon, az már nem egyezik meg azzal, amit a témáról gondolok. Ő a következőket tulajdonítja ugyanis nekem (idézet tőle): „Én azonban ezt a revelatívnak szánt felfedezést elkeserítőnek tartom. Ez ugyanis nem is burkoltan azt jelenti, hogy az ő szemében az ellenzék mindezidáig nem volt hazafias, mivel a baloldali és liberális pártok és szavazóik eredendően nem lehetnek hazafiak”.
Nos, ez a két mondat nem fedi az én álláspontomat.
Mióta élek, soha nem merült fel bennem ez a kérdés úgy, hogy az ellenzék két szárnya (a baloldali és a liberális pártok) „eredendően nem lehetnek hazafiak”. Sem burkoltan, sem nyíltan, sem sehogy nem tettem soha, s ebben a kis írásomban sem olyan állítást, hogy valaki „eredendően” nem lehet valamilyen. Egész gondolkodásmódomtól távol áll egy ilyen megközelítés.
Megdöbbentőnek találom annak felvetését, hogy az én logikámból az következik, hogy például Bibó István nem volt hazafi. Bibó Istvánról én azt gondolom, hogy a magyar politikai gondolkodás egyik legnagyobb alakja. Számos alkalommal írtam róla pályafutásom során, s bár igaz, hogy nem osztom teljesen a zsákutcás magyar történelemről vallott álláspontját, de ez nem érinti azt, hogy értékelésemben a legmagasabb polcon áll. Attól tartok, kritikusom túl- és félreinterpretálta a kiválasztott mondatomat, ami persze lehetséges, hiszen mindenki azt olvas ki egy írásból, amit akar. Nekem azonban eszembe sem jutott Horthy és Prohászka Ottokár hazafiasságát példának állítani, s éppen Bibóval (vagy az általa említett Eörsi Istvánnal és Esterházy Péterrel) szemben.
Blogbejegyzésem más szándékkal készült.
Azt szerettem volna megmutatni benne, hogy az ellenzéki oldalon a miniszterelnök-jelölti vita második fordulója után számomra újszerű módon került előtérbe a nemzeti eszme említése. Karácsony Gergelyt hoztam példaképpen, aki Kölcsey szavait („A haza minden előtt”) idézte, s mivel ő Márki-Zay Péter egyik legnagyobb támogatója, ebből arra a következtetésre jutottam, hogy az ellenzék új vezetője mintha új módon kívánna viszonyulni ehhez a fogalomhoz. Ez nem azt jelenti, hogy eddig ők ketten például ne lettek volna nemzeti elkötelezettségűek, ha tetszik hazafiak. Állításom annyi, hogy most itt e fogalom kiemelt használatának többletjelentése van.
Meglehet, tévedek, de az elmúlt évekből nem emlékszem arra, hogy a nemzet fogalma az ellenzéki retorikában ilyen hangsúlyosan megjelent volna. Ugyanakkor példaként idéztem Gyurcsány Ferenc és a DK Sokak Magyarországa című programját, de nem is ezt kellett volna, hanem Gyurcsány 2019-es Merjünk hazafiak lenni! című brosúráját, amely viszont kétségkívül arra utal, hogy az ellenzék egy részét régebb óta foglalkoztatja ez a téma. Vannak tehát előzmények, de ezekkel együtt is új a hangsúly.
Írásomban szó sincs tehát arról (megint Vásárhelyitől idézek), hogy „az önmagukat jobboldalinak vagy szélsőjobboldalinak nevezők eo ipso hazafik, a baloldaliak és liberálisok viszont eo ipso nem azok”.
A kérdés számomra nem arról szól, hogy az ellenzék már eddig is hazafias volt-e, hanem arról, hogy valamiért ezt most és ilyen formában (Karácsony Gergely szenvedélyes beszédében) hozta nyilvánosságra.